https://verskucko.com

Címke: veszteség

  • Reményik Sándor: A régi határkő

    A Nagykőhavason
    Egy kicsi kőhalom.
    Ez emberkézre vall
    Simára csiszolt oldalaival.
    S mért, mért nem: ez még áll.
    Határkő. Elment tőle a határ.
    S tulajdonkép minek
    Ezen akadni meg?
    Megakadnak a vándorfellegek?
    Ledülnek töprengeni a szelek?
    Mi lehet, mi e magasban is fáj?
    Innen s túl egy az ég és egy a táj.
    Innen s túl egyformán szegényesen
    Gyalogfenyő és boróka terem.
    A Nagykőhavason
    Egy kicsi kőhalom.
    Egy kicsi kőhalom.
    Egy kicsi sírhalom.
    Alatta mégis egy világ pihen.
    Láttam, ahogy valaki ráborult
    És sírt keservesen.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • William Shakespeare: XXXI. szonett

    Szívedbe gyűlt, kincstárba, mind a szív,
    Mit, vesztve, holtnak hittem: egymagad
    Őrzöd a szerelmet, s gyönyöreit,
    És sírbaképzelt sok barátomat.
    Szememből a szerelem álma hány
    Szent gyászkönnyet lopott, adóul, a
    Sok halottnak, kit, ím, éltet s csupán
    Messze múltban rejt szíved otthona!
    Tűnt vágyaim éltető sírja vagy,
    Volt kedveseim száz jele díszít,
    Amim övék volt, most mind rád maradt;
    A sokak kincse már csak a tiéd:

    Benned látom szeretett arcukat,
    És te (ők mind) mindenem ura vagy.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXX. szonett

    Ha a merengés édes ünnepén
    Együtt ülök a múlt árnyaival,
    Sóhajt bennem a sok vesztett remény
    S elmúlok: sír újra a régi jaj:
    És noha nem szoktam, megkönnyezem
    Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
    S felzokog a rég-megölt szerelem
    S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
    És tűnt bánatok új bánata hasgat
    S ahogy kín kínra feltámad megint,
    Bús számláját sok panaszolt panasznak,
    Nem először, fizetem újra mind.

    De ha közben eszembe jutsz, barátom,
    Nincs veszteségem és a gyász csak álom.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Kiskutyám halála

    Kiskutyám, hogy vergődtél az ólban,
    már bomlottan félig. De ha szóltam,
    megismertél. És vártad és kérted,
    hogy segítsek. Nem tettem meg érted.

    És reggelre a halál megváltott
    és rámhagytál egy bús tanulságot:
    annak szabad csak nagyon szeretni,
    aki ölni is tud és temetni.

    Kapuban már nem várnak, vigyáznak.
    Üdvözlete jött elém a háznak,
    ha te jöttél. Lelke és hűsége
    és szerelme. Most már vége, vége.

    Gyanakodva fordulok be, fázva
    a közömbös, néma, hűtlen házba.
    És az ajtót lassabban teszem be.
    Ha bejönnél, az jutott eszembe.

    Kiskutyám, hogy sajnáltalak, látod,
    hogy oly lentről nézed a világot.
    De azóta te vagy magasabban.
    Nagyranőttél. Mert én hiszek abban.

    Szabadultál a furcsa hüvelyből,
    nagy hűséged a kis kutyafejből.
    Bejöhetsz az ajtón, elkísérhetsz
    a kapun túl. És hozzám is érhetsz.

    Kóborkutyák járnak és az éjek
    oly ijesztők néha. De nem félek.
    Nekem mindegy. Járom a világot
    és nem félek. Csak neked kiáltok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Pillangó halála

    Minek bántottad? Rosszul tetted.
    Keservesen fogod megbánni.
    A szép pillangót leütötted.

    Virágoknak volt a bolondja,
    azt hitte, hogy te is virág vagy,
    körülkeringett hát rajongva.

    Szép volt aranyos tündöklése,
    szép voltál az aranykörökkel,
    de te nem hagytad élni mégse.

    Te a pillangót leütötted.
    Most már ki fog köröket írni,
    aranyköröket körülötted?

    Körüllebeg majd új imádat,
    de aranypillangó csak egy volt,
    csak ő gyújthatta glóriádat.

    Neki már vége, szárnya csorba,
    búcsúzik egy utolsó körrel,
    aztán lábadhoz hull, a porba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dienes Eszter: Szerető, este

    Amikor elmégy,
    gondolj a nyárra,
    utak homlokán
    lázrózsa-fákra.

    Arcunk éjjelére
    egy legendás nyárban,
    elszánt ölelésre
    egy kipróbált ágyban.

    Tudod, hogy félek.
    Fáznak a fák is.
    Tudom, hogy gyűlölsz.
    Te vagy a Másik.

    Hiszed, nem hiszed,
    így élek régen:
    neved suttogom
    térdeplős éjben.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szép Ernő: Felhő

    Megláttam egy felhőt
    Szép viola felhőt
    Olyan volt, olyan volt
    Mint a boldog álom,
    Szoboszlai kenyér
    A hetivásáron,
    Gyenge domb a pusztán,
    Koszorú a bálon,
    Olyanformán felhő,
    Olyan teljes forma,
    Mint az a te orcád
    Teljes Magyarország.

    Néztem azt a felhőt,
    Halványodó felhőt,
    Megállottam, néztem
    Odafent az égen,
    A rózsás, a füstös
    Alkonyatvidéken,
    Úgy fájt az én szívem,
    Ahogy nem fájt régen,
    Nézetem, azt a felhőt,
    Míg a magas szelek
    Széthúzták, elhordták,
    Volt, nincs Magyarország.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó T. Anna: A változás

    Elmész egy helyről, ahol boldog vagy éppen,
    keresel mást, ahol majd boldog lehetsz.
    De csak veszíthetsz mindenféleképpen:
    a múltadról a változás lemetsz.

    Hiába viszel el mindent magaddal:
    könyvet, törölközőt, edényeket –
    itt marad majd a konyha és az udvar,
    a házban hagyod majd a lényeget.

    A homokozót, a garázst, a macskát,
    a fal sárgáját napnyugta előtt,
    a kopott, poros udvarban a hat fát,
    az ólmos, mégis édes levegőt.

    Vidd el levágott muskátli-palántád,
    keress neki egy napos ablakot.
    Ha itt hagyod a virágzó akácfát,
    keress helyette másik fát, hatot.

    Ha nem változtatsz, más fog majd helyetted
    dönteni minden változás felől.
    Új alapjaid, rajta hát, te vesd meg,
    mielőtt régi házad összedől.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Távozó sereg

    Takáts Vilmosnak

    Hiába kutatsz, nem látsz zászlót
    sötét kezemben, hűs sisak
    se nyomja fürtöm. Nem fogadta
    a készülő sereg fiad.

    Te hittél bennem, és én benned,
    s most nem felejtem már soha,
    hogy fegyverkeztem és hiába,
    fülembe tép a mostoha,

    a drága kürtök búcsuzója,
    belém hasít és meggyötör.
    Kibomlok, gyenge ág a szélben,
    a szív utólszor tündököl.

    Utolsót lobban ifjúságom,
    s kiolt a vak önkívület.
    A többiek nyeregbe szállnak.
    Hideg a hajnal és süket.

    Mi lesz velem most? Nézz szemembe.
    Ha nem te, hát ki szánna meg?
    Te nem lehetsz, te nem vagy rosszabb,
    te jobb vagy, mint a többiek!

    Ha megszültél, most nézz szemembe,
    ha szeretsz, most meghallanád,
    mit én már mindörökre hallok:
    a távozó sereg zaját.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Hűség

    Parázsló vágy szakított, meg a féltékeny tűz.
    Értem patakzott a könny, s csak a gőg
    taszított tőled egyre messzebb.
    Eleven kút, buzgó forrás hol talállak?
    Retteg nélküled a lélek, a test: kínzó árvaságban.
    Fullasztó némaság az éjszakában: nincs vigasz!
    Y-King: balgaságok könyve.

    Keserű füst száll az égre, csavarodik.
    A lét parancsa: két karodba vágyom,
    tavasz nélkül sorvad ifjúságom.
    A pusztulás ha fojtogat majd,
    légy velem a végső órán;
    izzó rettenetről fordítsd el orcám;
    ne bukjak magányosan, háborodva!

    Forrás: Lélektől lélekig