https://verskucko.com

Címke: veszteség

  • Fodor Ákos: EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

    Sohase mondd: “el-
    veszítettem” s e m m i r ő l ;
    mondd: “visszaadtam”.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Neked…

    Te éltetsz és adsz erőt,
    Életre hívod a csüggedőt.
    Szemedben látom a Nap sugarát
    Megyek veled egy égi hídon át,
    Mert vagy nekem mementó,
    Ezer földi jó,
    S mert jó volt veled a rejtelem,
    Szívet simító szerelem,
    Perverz gyönyör és vad csata,
    Melyben alul maradok vala,
    Mégis semmi ehhez nem fogható,
    Több jót akarva sem adható.

    Maradtál perceim csarnoka,
    Az érzéseknek hadnagya,
    Ha itt vagy érzem élni jó,
    S nem látomás gyötör
    Nem égiek adta jó,
    Csak egy megkésett szerelem
    Mely maradt ezer gyötrelem,
    De általad érzem mi oly´ jó,
    S hogy Te vagy…
    Ez semmihez nem fogható.

    Lehetnék új szerelmed hírnöke,
    Örömeid gyökere,
    Egy hang mely elkísér
    Amikor leszáll az éj…

    Lehetnék… érzem én,
    De az öröm csak vak remény.

    Az Idő most is közbeszólt,
    Kaszával virágot tarolt,
    Égetett erdőt, réteket,
    Kettévágta az életet…

    Álmokat feketére festett,
    Kőbe örök jeleket vésett.
    Minden, mi szép volt emlék maradt,
    Titokban őrzi a csókodat.

    Titokban őrzi a csillogást,
    S hogy nekem nem maradhat más
    Azért van, mert az élet mostoha,
    S belénk mart az Idő vas foga…

    De szárnyakat adott a szerelem,
    Két ölelés közt, hogy vagy nekem,
    S veled szállok most tova
    Oda, hol fájó lelkeknek van otthona.

    Hátrahagyom az éveket
    Megőrizve mi szép
    s jó volt nekem veled…
    s talán Neked… velem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Pyrrhus

    Győztem… A véres nap lement,
    Az izzó föld kihűl,
    Messze mezőn húnyó parázs.
    Győztem…
    De szívem nem örül,
    Dalra nem ver,
    Körülöttem a végtelen világ
    Romban, koromban, hamuban hever.

    Győztem, de megfáradt tagom
    Továbbvonszolni mi se készt,
    Csak az, hogy akarom.
    És szívem nem örül,
    Népem felét, jaj, derekabb felét
    A keselyűknek hagytam étekül.

    A Győzelem víg istenasszonya:
    Nike, oly szomorún tekint reám,
    Tekintetem felváltva elborong
    Babéron és temetők cyprusán,
    S én nem tudom már, hogy melyik mit ér,
    És fáradt, zavaros szemem
    Rajtuk ijedten, tétován pihen:
    Melyik a ciprus, melyik a babér?

    Ó, szívem nem örül.
    És véres koronám körül
    Halavány glória ragyog:
    Győztem. Még egy ily győzelem –

    S belehalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Judit Ágnes: Szakítás

    az úton
    két árnyék
    aztán csak egy

    a vízen
    két örvény
    aztán csak egy

    az ágyon
    két párna
    aztán csak egy

    aztán csak egy

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kiss Judit Ágnes: Az utolsó rap

    Hányszor álmodom még a halálod,
    hányszor álmodom még?

    Ugyanaz a szcéna, de más a díszlet,
    hányszor álmodom, nem azt, hogy véged,
    hányszor álmodlak úgy, ahogy készülsz,
    fekszel vagy járkálsz, vagy az ágy szélén ülsz,
    tanácsokat osztogatsz és rendelkezel,
    hogy mit hogyan tegyünk, amikor már nem leszel.

    Pedig igazából nem úgy volt, de éjszaka az álom
    valamit mindig korrigál a valóságon.
    Tudom, szégyelled, hogy féltél, de az ember ilyen fajta,
    jól csináltad, hidd el, nincs mit javítani rajta.
    Hogy mindjárt meghalsz, mért kell minden éjjel újra látnom?
    Hogy kevésbé fájjon, vagy hogy még jobban fájjon?

    Szeretlek, anya, tudod jól, csak kicsit sokat ittam,
    kérlek, ne gyere többet vissza az álmaimban!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kamarás Klára: Anyám köténye

    Emlékek között foszló kelme…
    de szép is volt anyám szerelme!
    Soha nem járt ő feketében,
    pedig fagy fészkelt bús szívében.

    Köténye tele volt virággal,
    százszorszéppel és tulipánnal.
    Fekete éjben virágillat,
    viharfelhők közt is volt csillag,
    mert bánatát szívébe zárta,
    ne lássa senki, milyen árva.

    Jól emlékszem, hitt benne végig,
    hogy fel fog szállni, fel az égig,
    s két füstös felhő fenn az égen
    összefonódik újra, szépen.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: Fáj

    Férfiként: halálraítélt.
    Megfogni neszeit az éjszakának.
    Zuhanni, zuhanni mint a kő!
    Arcom csontján a rés,
    Hiányod miatt tátong.
    Szememet feléd fordítom,
    Lepergett húsomból kikelt
    Szirmokat szórok nyomodba,
    Mert most tudom,
    Most már tudom,
    Hogy múltamba belevesztél.
    Befagy a szám,
    Megpüffedt ajkaim között
    Holdarcod ívét hordom,
    Magamba beépítelek.
    Sírgödör szélébe kapaszkodó
    Fű hajad selyme fáj.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Rekviem

    Százholdas szívedben elfért a világ,
    a napok lovai mégis tiportak rajtad,
    héthatárba nyerítették bánatodat,
    a szegénységet; tüskés ágai fölhasogatták
    arcod, vérzett, lecsöppent a porba,
    átszivárgott a gyökerek éjszakáján,
    az idő csontja is véresen ropogott.

    Emlékszem, amikor apád meghalt,
    éppen meszeltél, s te meszes kézzel
    fenyegetted az istent, aki az ég
    szürke ajtaja mögé zárkózott átkaid elől.

    Magadra maradtál. Szemeid vakablakán
    belépő embersor rádröhögött, szoknyád
    alá nyúlkáltak; megkövült kínoddal
    szédelegtél közöttük. Gyermekeid is
    elvágytak mellőled; a kenyér,
    amit a szívedből törtél, már keserű volt,
    hiába muzsikáltál a csend piros-hegedűin,
    nem aludtak el többet rajta, mindegyikkel
    elfutottak a vonagló utak, még árnyék-foszlány
    sem maradt belőlük, egy elszakadt cipőfűző,
    agyonfogdosott fénykép, de még egy hajszál sem.

    Magadra maradtál anyám!
    Most már csak azt várhatod, hogy a
    por-koporsóban húsod falai szétomoljanak,
    százholdas szívedben göröngyök táncoljanak,
    és meszes ujjaid vas-dárdái az égre meredjenek.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Cigánysor

    Vályogcsomók közt rejtező
    tűztől visszaretten a nyugalom:
    világgá ment a rózsafából faragott
    hegedű, halál fekete hajú asszonyok
    hasították meg érte arcukat,
    hűtlen éjszakáikért levágott
    mellükkel csillagot égettek
    az ég homlokára, éjfélórában
    sárkányok toporzékoltak
    az éneklő piros vidéken,
    szél hordozta a fellegeket
    patyolat-ingeit, zúgtak
    villámló szárnyakkal a varjak,
    elbitangolt lovak hátán kesergett a hold
    rózsafából faragott hegedű, elmúlással
    hátba szúrt énekeiddel hova mentél?
    putrik ablakaiban visszatérésed virrasztják
    a gyertyák, nyurga szelek korbácsolják
    emlékre a fákat: nem lehet elfelejteni,
    ki dalba fullasztotta szívét!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szilágyi Domokos: Halál árnyéka 3. – Az őzszemű lány (Rekviem)

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    a haja: dióbarna láng,
    medencéjén fény-gyerekek
    hancúroztak és visongáltak –
    olyan volt, mint egy üdítő
    pihentető, érett vasárnap.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    a Tiergartenben fagylaltot ettünk,
    s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,
    sétáltunk a Cişmigiu-kertben
    és csókolóztunk és nevettünk,
    s a Svábhegyen, a kisded szélben
    szomjas szemmel néztünk az eltűnt
    felhők után –
    új felhők jöttek,
    az ég olyan lett, mint egy
    elborult tekintet,
    és többé nem nevettünk.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    a haja: dióbarna láng,
    még most is éget, ha a távol
    barna dombjairól felém int,
    és szól az akác illatából,
    s zubog az idő, mint a vérünk.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
    és én hiába szólítom,
    mert a felhők sosem felelnek,
    hisz nem ismerik a szerelmet,
    csak a szerelem érzi őket,
    mint a vadászfegyvert megérzik
    a virág-lábú, bátor őzek.

    Szerettem egy őz-szemű lányt,
    ki tovaillant, mint az őzek
    – fák közt iramló barna láng –,
    s én vártam, vártam, vártam, félszeg
    félsszel, fürkésztem elborult
    kedvvel a halott, szomorú
    ösvényt –
    És érkezett egy urna,
    s benne egy maréknyi hamu.

    Forrás: Magyarul Bábelben