Címke: vigasz

  • Tóth Árpád – Egy lány a villamosban

    Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
    Szemmel már úgy ült, mint dús terhű nő,
    Ki révedezve sejti már a rejtett
    Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
    Maga körül minden zajt elfelejtett,
    Lesiklott róla Gond, Tér és Idő, –
    Körötte durva, lármás utasok
    Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.

    Néztem hevült arcocskáját merengve:
    Ki tudja, milyen sötét hivatal
    Felé viszi szegény leányt a zengve
    Robogó, zsúfolt, sárga ravatal?
    De addig még övé a betűk lelke,
    A kopott regény minden szava dal:
    Grófnővé szépül, herceg lejt feléje,
    S féltérden helyezi szívét eléje.

    S megáldottam magamban ócska könyvét;
    Óh, mert lehet akármi ponyva bár,
    Letörli egy sorsocska árva könnyét,
    S a vad világ többé nem oly sivár:
    Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd
    Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már, –
    Egy rossz író is így érhet föl tisztelt
    Rendű és rangú harminchat minisztert!

    Ó, hadd rontsák hát mások a világot,
    Politikák, jelszavak és hadak!
    Csak a tollakat ne fogja meg átok,
    Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!
    Isten szívét nem bízta, csak tirátok,
    S míg ég és föld bús rommá omlanak,
    Hű könyveinkben daloljon a lélek
    Vigaszos daccal: mégis szép az élet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heinrich Heine – A kisasszony állt a parton

    A kisasszony állt a parton
    búbánattal tele,
    szívét a rózsa alkony
    látványa nyűgözte le.

    Kisasszony, ez ócska viccre
    kár igazán a könny:
    lemegy a nap emitt, de
    ott hátul visszajön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába

    (Az Újszövetség könyve elé)

    Ez a könyv a könyvek könyve,
    Szegény ember drágagyöngye.
    Égi harmat lankadtaknak,
    Világosság földi vaknak.
    Bölcsességnek arany útja:
    Boldog, aki rátalál!
    Szomjas lelkek forrás-kútja,
    Hol pohárral Krisztus áll.

    Ez a könyv az örök törvény,
    Királyon lánc, rabon napfény,
    Tévelygőnek hívó harang,
    Roskadónak testvéri hang.
    Elhagyottnak galambbúgás,
    Viharvertnek ereszet,
    Haldoklónak angyalsúgás:
    „Ne félj: fogd a kezemet”

    Gyermeknek is: „Mily szép rege”,
    Bölcsnek: „Rejtelmek tengere!”
    Fal, – s túl rajta élő hangok,
    Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
    Templomok közt legszebb templom:
    Csak megnyitom s benn vagyok.
    Ablakán a Paradicsom
    Rózsáira láthatok.

    Minden fakul, minden romlik,
    Márványvár is összeomlik.
    Bíborleplek ronggyá málnak,
    Dicsőségek füstbe szállnak.
    Csak ez a könyv nem tér porba,
    Mintha volna élő lelke!…
    Ez a könyv a Mózes bokra:
    Isten szíve dobog benne.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Egy titkos éj…

    Tegnap minden sár volt még, lucsok,
    s ma virradóra szellő-fürge törpék
    csodát csináltak: szirmokat kacagtak
    és hópehelyként vígan szétsöpörték.

    Mezőre, rétre, jéggel vont tavakra,
    hogy lágyan paplan nőjön mindenütt,
    s álom-sípokként zengjenek az erdők
    amint a Hold, fény-ujjával leüt.

    Egy tündér jár most éjszakánként,
    nagy csendben, átlépve szirteket,
    s a gondnyomott, sötétlő hegytetőkre,
    ezüstcsillámú leplet hinteget.

    Egy kis manó is jár még éjszakánként,
    s hol beteg, lázas szívek alszanak
    halkan megáll, szeméből fény patakzik,
    mint békés, kedves ringató szavak.

    Álommanók, tündérek járnak éjszakánként
    s hol jégbedermedt álmok várnak, ott
    halkan megállnak, szemükből fény sugárzik,
    s elvisznek magukkal minden bánatot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mihail Jurjevics Lermontov: Az ima

    Mikor már nem bírom tovább
    A gyötrelmeimet:
    Hang csendül a gyászomon át,
    Mennyei üzenet.
    Szavai szentség és erő
    És összhang és zene,
    Az éggel összebékítő
    Szépség költészete.

    S a kétely sziklája nehéz
    Szívemről legörög:
    Hiszek, és majdnem sírok, és…
    És úgy megkönnyebbülök!

    (Fordította: Szabó Lőrinc)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Falu Tamás: Szavam…

    Szavam selyemmé lágyul,
    Hogy válladat befedje.
    Szavam csónakká mélyül,
    Hogy ringatózhass benne.

    Szavam virággá nyílik,
    Hogy szíved fölé tűzzed
    És legyezővé hajlik,
    Hogy unalmad elűzzed.

    Szavam balzsammá olvad,
    Hogy ami fáj, ne fájjon,
    S mint hintó áll elébed,
    Hogy lelked beleszálljon.

    Szavam keleten jő fel,
    Hogy álmod elorozza,
    Szavam nyugaton száll le,
    Hogy álmod visszahozza.

    Szavam csókká parázsul,
    Hogy végigfusson rajtad,
    S a szavam szó lesz újra,
    Ha akarod, hogy halljad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Rozsgyesztvenszkij – Zápor

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    – Várj! Ne siess!
    Mély csend, azután megint
    makacsul:
    – Ne siess!
    A fényeveszített földre
    sötétség teste lapul.
    Lezúdul a zápor,
    mint igazság,
    szálegyenes.
    Csapzott madarak
    rezdítik az ázott
    lombkoronát…
    Hogy robban az égi harag!
    Sose bánd!
    Zúg-zeng a vidék.
    Sose bánd!

    Rendít hegyeket, komoran fenyeget,
    felhorkan az ég…
    Várj még!
    Felejtsd,
    ami bánt.
    Felejts
    mindent, ami bánt!
    Én elfeledtem már
    mindent, ami fájt.
    Lesz úgyis
    elég…
    Ázott madarad
    megszárítom,
    leszek forró szél erdőben, ha kívánod.
    Tenger túlpartjáról
    elhozom azt a
    halványszirmú virágot.
    Ha kívánod –
    holnap
    érted támad a reggel.
    Ráírom az égre:
    „A nap ma
    érte, miatta
    kel fel…”

    Csörtet az éjben előre,
    zilálja a zápor a fákat.
    Ha kívánod –
    az ólomszürke csapás
    nyomban tovavágtat.
    Várj! Ne siess!
    Szólj végre, felelj!

    Szólj végre, felelj!
    Vagy
    nem hiszed el?

    Hiszed majd, hogyha
    az éjjel
    elrobajlik a zápor,
    s ámul a föld,
    teli fénnyel,
    és te kinézel,
    s látod az ablak hajnali kékjeiben,
    hogy a távol
    ég alján sugaras-szelíden
    napként kel az égre,
    kigördül az égre
    szívem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Teveled az Isten

    Teveled az Isten
    Az Istenhez gyönge szódat emeled:
    Teveled lesz akkor az Isten.

    Elvesztetted szegény, kóbor magadat:
    Ha szabad: segítsen az Isten.

    Perc-barátok kedve már elköltözött:
    Búk között itt lesz tán az Isten.

    E szép élet nem sok örömet hozott:
    Gondozott azonban az Isten.

    Az Istenhez gyönge szódat emeled:
    Teveled lesz akkor az Isten.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Edgar Allan Poe: Álom

    Álmodtam tűnt örömökkel épp;
    De éji látomásom
    Elűzte, szívem zúzta szét
    A nappal, az éber álom.

    Álomnál satnyább ébredés!
    Mit ér napvilág,
    Ha szemünk a jelenbe néz,
    S ködön át csak a múltba lát?

    Szent álom, ó, szent révület!
    Egy egész világ ellen
    Mint szép sugár, álmom vezetett:
    Víg kedvű, kóbor szellem.

    Mi ez a fény? Vihar éjjelén
    Remeg, küld messzi vigaszt rád –
    Tisztító tüzű tünemény;
    Hajnalcsillag-igazság!

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Budai Zolka: Ha ideérnél…

    Tudod, hogy házamon nincsen cégér,
    de ha jönnél én mindig itt vagyok.
    Gyere – ha nincs – meleg eleségért
    s puha fekhelyet is adok.

    Ne légy – ha nem kívánod – kóbor,
    eldobott levél mi szállong céltalan,
    és ha ajkadon régen volt már jó bor,
    keress meg engem – itt néha van.

    Én tudom, bármit adnál cserébe,
    de semmi az – ide nem kell zálog:
    nem léphet az emlékek helyére
    nagyobb érték e szónál: barátok.

    S ha eljössz, mint a gyönge tészta
    feldagadnak a régi napok,
    s úgy lesz megint minden egész, ha
    te mesélsz és én bólogatok.

    S beszéld el azt is hevesen,
    ki művelt belőled meghasadt farönköt,
    ki tudta a titkod, mit kevesen,
    hogy lábadról ily könnyen ledöntött.

    S ordítsd mint régen, igaz torokból,
    hogy az egész világ piszkos kátrány,
    azt is, hogy aki kéne nem csókol
    s hogy cigarettacsikkes a párkány,

    hogy nem léteznek az úgy várt csodák,
    hogy melléd huppant apád a fáról,
    hogy anyád elfelejtette a vacsorát,
    hogy minden éjjel írsz és fázol,

    hogy oda le menni milyen jó lehet,
    csak magától sosem váj helyet a Föld,
    hogy hozzád szólnak a színes gyógyszerek:
    a kék, a piros, a sárga meg a zöld…

    De tudod, hogy házamon nincsen cégér
    és azt is tudod, hogy ott bármi állhat.
    Ezért ha egyszer mégis ideérnél,
    kopogás nélkül gyere be – ahogy én is tettem Nálad.

    Forrás: Lélektől lélekig