„A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: vigasz
-
Farkas Árpád: Dúdoló
Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.Forrás: Szeretem a verseket
-
Bogdán András: Álmodó
Amikor lehunyod két csillag -szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz – én Veled vagyokAmikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más – vezetlek TégedAmikor sírnál – de elfogyott könnyed
Amikor érzed – a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell – én gyújtok NekedAmikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhők ültek a szemedre
Amikor sírsz – mosolyogj szemembe…
Álmodj patakot, virágzó rétet
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellőt – fényeket
Csillagok vándora – élj életet…Forrás: Lélektől lélekig
-
Gabriela Mistral: Én nem vagyok egyedül
Puszta az éj, árvasága
vízre, hegyre ráterül.
De én, aki elringatlak,
én nem vagyok egyedül!Az égbolt is olyan árva:
a hold tengerhabba dűl.
De én, aki átkarollak,
én nem vagyok egyedül!A világ is olyan árva:
tespedt testen bánat ül.
De én, aki megölellek,
én nem vagyok egyedül!Forrás: Lélektől lélekig
-
Teller Ede: Minden este várlak
Minden este várlak.
Nem kell hogy siessél.
Tudom, hogy lassan jössz.
Hisz régóta várlak.
Mindenkihez eljössz.
De nem várt még senki
Ennyi reménységgel
Ennyi nyugalommal
És ha fájt az élet.
Tudom, hogy majd egyszer
Jóságos kezeddel
Minden bajt elsimítsz.Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács
Már szombat este megsütötte
Anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a haragos vasárnapot.Vasárnap estig nem fogyott el,
Fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.Ma sem tudom, hol rejtegette,
Melyik fiókból jött elő,
De olyan áldott volt az íze,
Olyan hétköznap-szentelő.Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
Mint úrvacsora-szimbolum.Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás.
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert – Álomtündérhez
Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta,
te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
a bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
s töviskoszorú messiási bérem,
te glóriává változtattad azt,
virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
vittél az eszme-Krisztus után,
s hogy az igazság sugározzon rám,
vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
vittél a béke messze csillagára.
Féltem… kezed kezembe tévedett.
Ó, örökre áldott legyen neved!Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos – Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek
Tudom, hogy hull a nap,
örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
sírdombok mállanak.
Egy-egy kéz, drága kéz,
mindegyre elereszt,
mindennap vereség,
mindennap új kereszt.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis: ne remegj –
nem maradsz egyedül.Ködödben csillag ég,
gondodból fény terem:
vers-lelkek lengenek
nyomodban ezeren.
Zászlós és halk csapat,
elszánt és bús-szelíd
vers-lelkek, viharos
vad korban tetteid.S szűkülő kör mögött,
halkuló ház körül,
mélyülő bú felett
hűség áll őrödül.
Jó lelkek, annyian,
árvák és elesők,
szépséget szomjazók,
kútfődet keresők.
Szédülni nem szabad,
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet.
Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő:
maholnap aszu ág,
szélvert és remegő.
Mentésre ingatag,
tartásnak nem elég –
síkon át, hegyen át
kinyújtom tefeléd.Örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
vén sírok mállanak,
estébe hull a nap.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis – ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: A szőnyeg visszája
Brandt Józsinak
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága Testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
S most már a mennynek angyala:
„A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben –
A színéből is – – valamit.”Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos – Vigasztaló vers
Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak.Sívó, sötét homok felett
a hajnalszél kibontja szárnyát
s elmenekül a puszta-rém,
a bíboros ruháju skárlát.Ne félj, az óra meg nem áll.
Reggel felé elszáll a láz is,
reggelre enyhülés fogad,
forrásvizes, hűvös oázis.Új fénnyel csillogó utunk
riasztó árnyékkal nem állja,
sem orgonálva nem kísér
a bú alattomos sakálja.Ne félj, az óra meg nem áll.
Mint valami fekete várrom,
a gond komor pirámisa
elmarad a látóhatáron.Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
a köd csak egypár szürke foszlány,
s azt is széttépi most a nap:
sörényes, büszke hímoroszlán!Forrás: Lélektől lélekig
