Címke: vigasz

  • William Shakespeare: XXX. szonett

    Ha a merengés édes ünnepén
    Együtt ülök a múlt árnyaival,
    Sóhajt bennem a sok vesztett remény
    S elmúlok: sír újra a régi jaj:
    És noha nem szoktam, megkönnyezem
    Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
    S felzokog a rég-megölt szerelem
    S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
    És tűnt bánatok új bánata hasgat
    S ahogy kín kínra feltámad megint,
    Bús számláját sok panaszolt panasznak,
    Nem először, fizetem újra mind.

    De ha közben eszembe jutsz, barátom,
    Nincs veszteségem és a gyász csak álom.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXIX. szonett

    Ha, vesztve nép és Szerencse kegyét,
    Árvultan sírok kivert voltomon,
    És zaklatlak, hiába, süket Ég,
    S nézem magam és sorsom átkozom,
    S irigylem a reménykedőbbeket,
    Különbeket és tapsoltabbakat,
    Ezt, mert többet tud, azt, mert verse szebb,
    S fő-kéjem öröme is szikra csak:
    Akkor, magam már-már megvetve, rád
    Gondolok – s lelkem (mint a hajnali
    Pacsirta, mely a föld árnyain át
    kitör) az ég kapuit zengeti;

    Mert édes emléked is annyit ér,
    Hogy balsorsom sem adnám trónokért.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Verssel vigasztal valaki

    Hallod? verset olvas valaki nekem a telefonba,
    vigasztal halottaimért,
    magamért,
    havazást ígér homlokomra,
    havat a közös fekhelyünkre,
    ágyra, erdőkbe, tegnapi virágok csontváza fölé
    s gyógyító csöndet egy szelíd pincében,
    hol földarabolt szilvafatuskók
    égnek majd lobogva,
    az asztalon bor lesz,
    kenyér
    és vöröshagyma,
    éles kés fénye, mint a túlvilágé
    s az időtlen, fehér pincefalon
    a jövő századok felé vonul
    egy seregétől elszakadt hangya.

    Hallod? amit mond, neked is mondja:
    nagy, fekete szárnyakkal
    ne csapkodj bele az éjszakába,
    gyászba, koromba,
    nem vagy te angyal, se kondorkeselyű,
    egy édes ország egyetlen lakója vagy,
    halálraítélten is az enyém!
    a kontyod csuklómra
    zuhan minden este
    s hátaddal együtt fordulok
    az északi csillag felé –
    Nézhet ránk holnap fegyver is,
    bogáncsos szemmel a félrevezetett haza,
    nekünk már nem lesz szükségünk irgalomra:
    mindent megéltünk, ami élet,
    mindent, ami korai haldoklók gondja –
    Nézd: szállong is már a megígért hó
    párban haladó lábnyomunkra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth János: A zene varázsa

    Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
    Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
    Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
    Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
    Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
    Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
    A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
    A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
    Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
    A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.

    Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
    A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
    Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
    Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
    Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
    Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Enyhülés

    Kél és száll a szív viharja
    Mint a tenger vésze;
    Fájdalom a boldogságnak
    Egyik alkatrésze;
    Az örömnek levegőjét
    Megtisztítja bánat,
    A kizajlott búfelhőkön
    Szép szivárvány támad.

    Tegnap a remény is eltört,
    Az utolsó árboc,
    Csupán a kétség kötött egy
    Gyarló deszka-szálhoz:
    Ma fölöttem és alattam
    Ég és tenger síma;
    Zöld ligetnek lombja bókol
    Felém, mintegy híva. –

    Nem törik a szenvedő szív
    Oly könnyen darabbá,
    Csak ellágyul, s az örömre
    Lesz fogékonyabbá;
    Mint egy lankadt földmüvesnek
    Pihenő tanyája:
    Kész boldogság lesz neki a
    Szenvedés hiánya.

    Nincsen olyan puszta inség
    Hogy magának benne
    A halandó egy tenyérnyi
    Zöld virányt ne lelne;
    És ha ezt a szél behordta
    Sivatag fövénnyel:
    Megsiratja… de tovább megy
    Örökös reménnyel. –

    Sivatagja életemnek!
    Van pihenő rajtad;
    Vészes hullám! szív-hajómat
    Nem szünetlen hajtod;
    Ha nehéz bú és nehéz gond
    Rossz napokat szerze:
    Kárpótolja a nyugalom
    Enyhületes perce.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ágh István: Búzavirág

    Ne félj! most olyan messze
    mint az ég, de onnan hozza
    el neked búzakék vigaszát,
    egy csipet madárlátta végtelent,
    magasok zafírcsillagát szemén,
    kiskanál óceánt neked,
    jéghegyről jégmadárka kék
    tollát azúr utakon menti át,
    búzavirággá fárad azután, ne féltsd!
    csodálatos, csodáld!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reviczky Gyula: Az erdő

    Szeretem fáid zizzenését,
    Rejtelmes árnyvilágodat.
    Ha elgyötört a gond, a kétség,
    Hűn őrizték meg titkomat.
    Szívemnek rejtett gerjedését
    Fűnek-fának ki nem beszélték.
    Erdő, te jó vagy s részvevő:
    Rejtsd el, ki bús és szenvedő.

    Beh jó sötétzöld fáid árnya,
    Ha izzó égről tűz a nap
    Ha meg vagy sértve, megalázva:
    Pihend ki erdőben magad.
    Oh mert a harcz, a földi lárma
    Elnémul e zengő magányba’,
    Ahonnan mit se lát szemed,
    Csak szelíden kéklő eget.

    Szellőtül ringó kebeledre
    Boruljon, ki magányt óhajt.
    A fák pajzánul enyelegve
    Gúnyolnak itt minden sóhajt.
    Kinek nem jő meg itt a kedve –
    Már élve holt, el van temetve,
    Ki téged, erdő, nem szeret:
    Még nem örült, nem szenvedett.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szép Ernő: Ne hidd

    Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
    Ami kegyetlen, ami gaz,
    Mi ocsmány és alávaló
    Ne hidd, ne hidd, ami való.Hazugság, amit a lap ír,
    Félrebeszél az a papír,
    Meredt szemekkel aki sug
    Az mind gyalázatos hazug.Ugratnak, játszanak veled;
    Nem lehet az, hogy képzeled!
    Nem hihetett, ha van hited,
    Gazember vagy, ha elhiszed.Ne hidd el, ne hidd el, mi gaz,
    Ordítsd az égre: nem igaz!
    Szeme közé kacagj neki,
    Ki a borzasztót hirdeti.Hátrálj, zárkózz el, menekülj,
    Vigyázz, ne süllyedj, el ne züllj,
    Vigyázz, a szenny meg ne egyen,
    Ne rothadj itt elevenen.Hallod, ne hidd, mi rút, mi vad,
    Mi undort és gyötrelmet ad,
    A fényképed, meg a tavasz,
    S az Igazság, az igaz.Csak ami szép, jó, mindig az,
    Mit álmodtál, az igaz,
    Mi nem divat, mi nem haló,
    Az, ami örökkévaló.Csak a kedvesség, az öröm,
    A pardon, meg a köszönöm,
    A gyöngédség, a figyelem,
    Csak az igaz idelenn.Csak a segítség, a vigasz,
    A barátság, az igaz.
    Csak az a gyémánt-szeretet,
    Mi a szívekre veretett.Beléd döfték a kést: nem hidd,
    Kiszaggathatják beleid,
    Míg lélegzel s eszmél agyad,
    A bűnt tagadd, tagadd, tagadd.Megmarkolom két válladat,
    Szemembe nézz, ne hadd magad,
    Tiszta maradj, maradj szabad,
    Ne bukj el, meg ne add magad.Légy tiszta, hős légy, légy erős,
    Holtrészeg légy, légy eszelős,
    A Földre felhőkből tekints.
    Te légy az isten, hogyha nincs.
  • Hajnal Anna: Mégis

    Az angyalt akit mellém adtál
    Elvitted. Magamra hagyattál.
    Most elgyengülten, roskadottan,
    Elárvultan, kitagadottan
    Félve emelem hozzád orcám:
    Lányod vagyok, hajolj le hozzám…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Valaki mindig visszahív

    Mikor úgy érzem nincs tovább,
    utolsót lobbant már a láng,
    egy furcsa árnyék hívogat,
    hiába minden áldozat…,
    valaki mindig visszahív…

    Valaki mindig visszahív,
    mikor zokogva fáj a szív,
    mikor a kétség és tudás
    egymásra ront, s a pusztulás
    szegény, bolond fejemre száll…

    Szegény bolond fejemre száll
    a sűrű éj s a rút halál,
    és megfogják a vállamat,
    már csak egy végső pillanat,
    de mindig van egy fénysugár…

    …de mindig van egy fénysugár,
    vagy egy parányi fénybogár,
    mely megmutatja mennyit ér
    az élet, s újra jót ígér,
    mikor úgy érzem, nincs tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig