https://verskucko.com

Címke: vigasz

  • Ady Endre: VÁLASZ

    Azt, amit más őrülten hajszol
    Egy hosszú, kínos életen,
    A kétség átkos órájában
    A sors megadta én nekem.
    Nem a nyugalmat. Az én lelkem
    Megölné a csend, nyugalom,
    Csak egy intést, biztatást vártam,
    Ha zokogásba fúl dalom,
    Szívemből ömlő, bús dalom.

    Áldott a kéz, amely megadta
    Ez áldott, édes biztatást,
    Áldott a szív, mely némán szenved
    S mégis tud vigasztalni mást.
    Hát más is érzi azt az átkot,
    Melytől zokog minden dalom?
    Óh! akkor nem fog porba sujtni
    Bús végzetem, a fájdalom,
    A dalba ömlő fájdalom…

    Azt, amit más őrülten hajszol
    Egy hosszú, hosszú életen,
    A megértő, biztató hangot
    A sors megadta én nekem.
    Tudom, hogy múló pillanatra
    Enyhült a régi fájdalom,
    De azért légy ezerszer áldott
    Te, aki átérzed dalom,
    Szívemből ömlő, bús dalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gabriela Mistral: Én nem vagyok egyedül

    Puszta az éj, árvasága
    vízre, hegyre ráterül.
    De én, aki elringatlak,
    én nem vagyok egyedül!
    Az égbolt is olyan árva:
    a hold tengerhabba dűl.
    De én, aki átkarollak,
    én nem vagyok egyedül!
    A világ is olyan árva:
    tespedt testen bánat ül.
    De én, aki megölellek,
    én nem vagyok egyedül!

    (Jánosházy György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Idézetek

    „A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas Árpád: Dúdoló

    Havazás lennék, lengőn áldó,
    gyűrött arcokra, földre szálló,
    vigasztaló-nagy csöndes ének,
    lélegzete a mindenségnek.

    Havazás lennék, mintha volna
    kedvem és pénzem annyi hóra,
    mellyel ember ily hitvány bőrben
    havazhat egész esztendőben.

    Lassún, mint akit nem is kérnek,
    lennék Föld felett lengő ének,
    egy szál ingben is elringatnám,
    elmúlásommal sem ríkatnám.

    Lennék mindenség ingecskéje,
    öltözködnék a szegénységre,
    ne üssön át az éjszakákon
    vacogó lélek, fázó álom.

    Havazás lennék, lengőn áldó,
    gyűrött arcokra, földre szálló,
    csitítgató is ott, hol láz van.
    Méltóságos a pusztulásban.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Bogdán András: Álmodó

    Amikor lehunyod két csillag -szemed
    Amikor párnádra hajtod a fejed
    Amikor gondod a holnapra hagyod
    Amikor álmodsz – én Veled vagyok

    Amikor lépted rossz útra téved
    Amikor sorsod nehéznek érzed
    Amikor egyedül maradtál végleg
    Amikor nincs más – vezetlek Téged

    Amikor sírnál – de elfogyott könnyed
    Amikor érzed – a szavak is ölnek
    Amikor a sötét elnyelne Téged
    Amikor fény kell – én gyújtok Neked

    Amikor könnyed patakként árad
    Amikor örök vendég a bánat
    Amikor felhők ültek a szemedre
    Amikor sírsz – mosolyogj szemembe…

    Álmodj patakot, virágzó rétet
    Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
    Álmodj napot, szellőt – fényeket
    Csillagok vándora – élj életet…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gabriela Mistral: Én nem vagyok egyedül

    Puszta az éj, árvasága
    vízre, hegyre ráterül.
    De én, aki elringatlak,
    én nem vagyok egyedül!

    Az égbolt is olyan árva:
    a hold tengerhabba dűl.
    De én, aki átkarollak,
    én nem vagyok egyedül!

    A világ is olyan árva:
    tespedt testen bánat ül.
    De én, aki megölellek,
    én nem vagyok egyedül!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Teller Ede: Minden este várlak

    Minden este várlak.
    Nem kell hogy siessél.
    Tudom, hogy lassan jössz.
    Hisz régóta várlak.
    Mindenkihez eljössz.
    De nem várt még senki
    Ennyi reménységgel
    Ennyi nyugalommal
    És ha fájt az élet.
    Tudom, hogy majd egyszer
    Jóságos kezeddel
    Minden bajt elsimítsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

    Már szombat este megsütötte
    Anyám. És reggel már adott.
    Az aranya besugarazta
    a haragos vasárnapot.

    Vasárnap estig nem fogyott el,
    Fénye áthullt az ünnepen.
    Még hétfőn is jutott belőle.
    És kedden is. De csak nekem.

    Ma sem tudom, hol rejtegette,
    Melyik fiókból jött elő,
    De olyan áldott volt az íze,
    Olyan hétköznap-szentelő.

    Az asztalkendőből kibukkant
    szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
    Nagy árnyékok, fekete gondok,
    még várjatok, maradjatok.

    Igénytelen polgár-kalács volt,
    olyan egyszerű, mint falum.
    És mégis úgy megnőtt azóta,
    Mint úrvacsora-szimbolum.

    Száguldó évek távolából
    megérzem néha jószagát:
    a tűzhely tájáról elindul
    s betölt szívet, betölt szobát.

    Lelki kenyér ínség-időkben,
    verőfényes vigasztalás.
    Pedig tudom: a keze föld már.
    És nincsen több keddi kalács.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert – Álomtündérhez

    Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
    Te nem lettél még hozzám hűtelen.
    Mikor mindenki csalfán elhagyott,
    gyújtottál bennem reménycsillagot.
    Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta,
    te elvittél az álmodó avarra.
    S te mutattál mindent, ami ott terem
    a bűvös, varázsos álom-réteken.
    Ha megtépett az élet rózsabokra,
    vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
    Ha vérző szív volt mellemen az érem,
    s töviskoszorú messiási bérem,
    te glóriává változtattad azt,
    virágot hintettél rám és tavaszt.
    Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
    vittél az eszme-Krisztus után,
    s hogy az igazság sugározzon rám,
    vezettél fönt a néma Golgotán.
    Ha rám viharzott lent az ember átka,
    vittél a béke messze csillagára.
    Féltem… kezed kezembe tévedett.
    Ó, örökre áldott legyen neved!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek

    Tudom, hogy hull a nap,
    örömök szállanak,
    kedves fők hullanak,
    sírdombok mállanak.
    Egy-egy kéz, drága kéz,
    mindegyre elereszt,
    mindennap vereség,
    mindennap új kereszt.
    Szem mögött, szó mögött
    gondárnyék feketül.
    És mégis: ne remegj –
    nem maradsz egyedül.

    Ködödben csillag ég,
    gondodból fény terem:
    vers-lelkek lengenek
    nyomodban ezeren.
    Zászlós és halk csapat,
    elszánt és bús-szelíd
    vers-lelkek, viharos
    vad korban tetteid.

    S szűkülő kör mögött,
    halkuló ház körül,
    mélyülő bú felett
    hűség áll őrödül.
    Jó lelkek, annyian,
    árvák és elesők,
    szépséget szomjazók,
    kútfődet keresők.
    Szédülni nem szabad,
    zuhannod nem lehet:
    szirten is rózsaág
    vigyázza lelkedet.
    Tudom, hogy két kezem
    nem part és nem erő:
    maholnap aszu ág,
    szélvert és remegő.
    Mentésre ingatag,
    tartásnak nem elég –
    síkon át, hegyen át
    kinyújtom tefeléd.

    Örömök szállanak,
    kedves fők hullanak,
    vén sírok mállanak,
    estébe hull a nap.
    Szem mögött, szó mögött
    gondárnyék feketül.
    És mégis – ne remegj:
    lélek van teveled,
    nem maradsz egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig