https://verskucko.com

Címke: vihar

  • Robert Burns: A komor éj

    A komor éj már közelít,
    üvöltő vad vihar süvít,
    hasas felhők sötétlenek
    a szél-szántotta sík felett;
    a vadász bukdácsol haza,
    fészkére száll a vadkacsa,
    pusztán csak én nem nyughatom,
    Ayr, elhagyott szép partodon.

    Az ősz gyászolja déresett
    kalászait, a földeket;
    tajtékot hány a szennyes ég,
    tompán morog a messzeség:
    vérem fagy, lelkem látja már,
    hogyan dobál a tengerár;
    örvény, sötét halál fogad,
    elvesztve, Ayr, szép partodat.

    Nem félek én a tengeren,
    bömbölhet, zúghat féktelen,
    nem tántorít el száz halál,
    ha eltalál, hát eltalál:
    de szívem mégis megszakad
    a mérhetetlen súly alatt,
    kín, fájdalom, emlék szorít,
    elhagyva Ayr szép partjait.

    Ég áldjon, dombok, hajlatok,
    ugarok, szittyós nádasok;
    hadd kergetem ábrándjaim
    letűnt szerelmek romjain!
    Békével fáradt vállamon,
    barát, ellenség – búcsúzom!
    A lelkem csordultig teli;
    ég áldjon, Ayr szép partjai.

    (Kormos István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Tenger és vihar

    És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek,
    recseg-ropog hajónk,
    kegyetlen vashajónk,
    hullámokon, ködön megyünk, örök merészek.
    A szél, a köd jajong,
    hogy sír, jajong,
    és vasbordáival feszül meg a fedélzet,
    oda se könnynek és oda se semmi vérnek,
    hajrá, tovább, tovább,
    mindég tovább, tovább,
    csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.

    Sötét sziklákon át,
    millió poklon át
    szállunk tovább, tovább, szegény agyunk oly részeg,
    és rí a felleg is és sziszeg a kötélzet,
    ordítoznak: csodát,
    csodát, barbár csodát,
    s csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
    káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
    zápor zuhog, kén és pokol zuhog,
    s hajrá, hogy minden a habokba halt,
    habzsoljuk az otromba diadalt,
    mint részeg matróz a nehéz rumot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A sirály születése

    Apja nem volt és nem volt anyja sem.
    Fészek-odúban nem költötte ki
    epedve búgó madárszerelem.
    A legelső sirály
    fehér villám a fekete vizen,
    csak úgy támadt, magától, –
    fészek helyett dühöngő tengerárból.

    Az ős-tengeren dühöngött a szél,
    a hullámok dörögve tornyosultak,
    majd égbe szálltak, majd pokolba hulltak,
    az ős-vizek veszett démonai
    vihart arattak, mert szelet vetettek, –
    csak lelke nem volt még a fergetegnek.
    Teremtett hát lelket magamagának.

    Egy hullám jött a part sziklafalának,
    hegy-magas, bús-fekete, iszonyú, –
    hullám, milyet még nem látott a part
    és nem kavart fel égiháború.
    Rendült a szirt, amelyre fölcsapott,
    a tajték szikrázott a szirt előtt, –
    s a tajtéknak e percben szárnya nőtt!
    Két hófehér szárny. Velük lebegett
    a vihar lelke a vihar felett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Párbeszéd

    Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!
    fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…
    Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,
    te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

    Félek, Atyám, – megtörtem a harcban, a hitben,
    és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…
    Ne félj, fiam, – megtartalak a harcban, a hitben,
    s karommal égig emeled azt a kardot.

    Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,
    mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…
    Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád
    téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Kisfaludy Atala – A Balaton

    Mint egy kép a túlvilágból,
    Mint egy fény a menyországból,
    Mint egy szép tündérrege:
    Oly titoktelt, oly ábrándos,
    Olyan égi, oly bűbájos
    A Balaton kék ege.

    Mint a múlt idők emléke.
    Mint az alvó kisded képe,
    Mint egy szent harmónia:
    Oly merengő, oly borongó,
    Olyan édes, oly mosolygó
    A Balaton nyugalma.

    Mint a fájó szív küzdelme,
    Mint a jövő vész-sejtelme,
    Mint egy lázphantasia:
    Olyan fájó, oly gyötrelmes,
    Olyan kínos, oly sejtelmes
    A Balaton hulláma.

    Mint az őrült őrjöngése,
    Mint a haldokló nyögése,
    Mint a fájdalom jajá:
    Oly panaszló, oly dühöngő,
    Olyan rémes, oly öldöklő
    A Balaton vihara.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Oscar Wilde: La Mer

    A kötélzetre köd terül,
    vad hold ural szeles eget,
    mint oroszlán szeme mered
    barnás fellegsörény mögül.

    A bundás kormányosfiút
    mint árnyat veti a setét,
    a gépházban dohog a gép,
    acél járja, járja a rúd.

    Szétszórt vihar hagyott nyomot
    a dalmahodó kupolán:
    nem egy sárga tajtékfonál
    hullámokon mint csipke fut.

    Fordító: Israel Efraim
    Forrás: Magyar Bábel

  • Babits Mihály: Új Leoninusok

    Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,
    hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.

    Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés,
    gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.

    Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok,
    csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.

    Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
    szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék.

    Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre;
    sír és fél a világ; jer velem árva virág.

    Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak!
    Hajtsd a szivemre fejed; künn az eső megered.

    Sűrűn csillan a villám; bús szemed isteni csillám.
    Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.

    Ó, bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket
    a villám, a vihar; boldog az, így aki hal.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei