Címke: világ

  • Győri Dezső – Alázattal kérem

    Ember embernek farkasa,
    embertelen a világ,
    ösztöntörvények uralkodnak,
    a szemeket fedi homály.

    Nem látjuk, hogy ezer sebből
    vérzik milliónyi kisgyerek,
    pedig mindig hittük és
    reméltük, a világ kerek,

    s fordul majd emberek sora
    rosszról jóra is talán,
    elmúlik irigység, gonoszság,
    s az ember talpra áll…

    De veszettek, vadak, ölnek,
    vérben fetrengenek,
    nézed undorodva,
    talán nem is hiszed:
    a világ elveszett.

    Vérszagra gyűlő vadakat
    a hit nem állítja meg.

    Uram!
    Ha látod, mi van itt a földön,
    az egymást megmaró vadak közé,
    egy kis szeretetet…
    ha szíveskednél hinteni!

    Forrás: Vox Humana

  • Babits Mihály – Mint különös hírmondó…

    Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi újságot
    mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este
    kigyúltak a város lámpái alatta, nem látta őket
    sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál

    s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép?
    vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott
    tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat
    vernek lenn kőművesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl

    gépfegyvert próbál – oly mindegy volt neki! tudta,
    balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,
    százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért
    újra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves

    jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és
    a konok isteneket vakítva lobogjon az égig
    szellem és szerelem – jól tudta ezt a hegyi hírnök
    s elbútt, messze a hírektől; de ha megjön a füttyös,

    korbácsos korhely, a szél, s ha kegyetlen a távolodó nap
    kéjes mosollyal nézi, hogy sápadnak érte öngyilkos
    bánatban elhagyott szeretői, a lombok és ingnak,
    mint beteg táncoslány aki holtan hull ki a táncból:

    akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes
    völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről
    és ha kérdik a hírt, nem bír mást mondani: ősz van!
    nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van!

    úgy vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több
    forrás feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem
    úgy feszül a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit
    bánom a híreket én? forrong a világ, napok állnak

    versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült
    népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre
    nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor
    állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb

    tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké –
    óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek
    ritmusa, Isten versének ritmusa – mily kicsi minden
    emberi történés! a tél puha lépteit hallom,

    jő a fehér tigris, majd elnyújtózik a tájon,
    csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha
    tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség,
    megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)

  • Innocent Ernő – Szeretem a verseket

    Szeretem a verseket –
    Kívánok boldog új évet minden kis bogárnak!
    Kívánok boldog új évet a pezsgőspohárnak!
    Kívánok boldog új évet húszéves koromnak
    és nektek és nekik, s az Eiffel-toronynak,
    könyveknek, könnyeknek és minden népeknek,
    mozinak, Gerbeaudnak, jazz-bandnak, illatnak,
    az Orthnak, a Worthnak, s a női divatnak,
    cigarettafüstnek, charlestonnak, képeknek,
    korzónak, ligetnek, a Margitszigetnek,
    szemeknek, szavaknak, szíveknek, színeknek,
    a napnak, a holdnak, a lámpavilágnak,
    minden szál virágnak, kékeknek, liláknak,
    boldog új esztendőt az egész világnak!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Garai Gábor – Éhség

    Naponta egyszer álljon meg a kés
    a kenyér s a hús fölött a kezünkben.
    Világ-birodalom az éhezés.
    Ez anya-föld emlőiből
    ember ma, száz közül
    hatvan, egyszer se szívja meg magát
    naponta
    jóllakottra.

    Másképp s precízen: 60 százalék
    soha még
    nem tolta el a tányért, hogy: elég!
    Nincs képzete a jóllakásról!
    (Mit palástol
    e talányos képzet-hiány, – no most
    legyetek okosok,
    szó-alkimisták, iszony-artisták,
    egzisztencialisták,
    unalom-analitikusok!)

    Szemérmes adatok
    fejezik ki világunk
    tárgyiasan, indulattalanul:
    évente mintegy 40 millió
    éhhalál; és – bár ez banális – visszahull
    közben ős-méhébe, az óceánba még
    töméntelen „túltermelt” tej, gyümölcs s egyéb,

    Továbbá:
    minden második gyerek
    e földön arra született,
    hogy tízéves koráig többnyire
    (kis pókhasát csak víz s szél tölti be)
    közönyös teremtőjének – kegyelmét
    várni ki győzné! – visszafújja lelkét.

    S beriberi, pellagra, skorbut – ó,
    durvábbak, mint a trauma, libidó,
    szép civilizált luxus-nyavalyáink –
    hordja az áldozatok garmadáit,
    a püffedt tetemeket egybe:
    hol sorvadt ínyek, elapadt tagok
    illeszkednek a dús reménytelenbe,
    mint hűlt csontok a hanthoz…

    Miközben te gondjainkról panaszkodsz,
    én meg kecses versekre révedek,
    és mihaszna vitákra futkosok,
    s nyarak,
    telek
    járnak ki-be jól temperált szobámban,
    s nyugalmamról gondoskodik az állam.

    De naponta egyszer megáll a kés
    a kenyér s a hús fölött a kezemben,
    és számban megkeseredik a nyál,
    és megszégyenít teljesült szerelmem.
    És teljes borzalmában látom őt,
    a borda-kerítést, az állatit,
    a számtalan névtelen Valakit,
    a legszörnyűbb halálba szédülőt,
    ember-fajom nagyobb felét,

    ki viseli a világ szégyenét,
    s nem érti, mért;
    ki tűrhetetlen napokat terelget,
    és kit az ínség sárkánya sanyargat,
    ki bajból bűnbe lép,
    s ha szétcsapja kezét,
    aligha tudja, hogy
    várja és élteti a holnapot:
    a bárhogy-is-lesz egyetlen kegyelmet,
    a jóllakató világforradalmat.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Csorba Győző: Se föl se le

    Ha kilépek: se föl se le
    a mérleg egy helyben marad
    nyerés vesztés nem jár vele
    úgy múlik mint szokott a nap

    mint a nagyvilágban szokott:
    itt győztesen ott rongyosan
    lesz áldott és lesz átkozott
    lesz boldog és boldogtalan

    Az égen felhőtörmelék
    a földön egy-szemernyi sár
    nem csúfos ám csöppet se szép
    semmi többlet és semmi kár

    A nagy világ-statisztikán
    nem változik meg semmi sem
    kilépésemmel sem hiány
    fölösleg sem lesz úgy hiszem

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Tanács

    Vigyázz! már egyre többen látnak,
    fosztják, rabolják lényedet,
    prédája lettél a világnak,
    gyámoltalan beteg:
    magadat óvni nincs erőd,
    megnyíltál, mint királyi ház
    a csőcselék előtt.

    Jöttél anyád rejtő öléből –
    tündöklő, végtelen habok
    előringattak a sötétből,
    – oltalma elhagyott.
    Hogy csábított a vaksi fény! –
    Magad kárára, te bolond,
    mért voltál oly serény?

    Ha egyszer a piacra vágytál,
    most undorodjál, bújj, remegj,
    ölts álruhát és álruhánál
    tévesztőbb lepleket,
    határaid mint várfalak,
    komor gőggel kerítsenek,
    s bőrödnél álljanak!

    Jusson eszedbe: meg kell halnod,
    boldog sötétbe hullanod,
    egész-magaddal hullj és halj ott,
    mint példás-szép halott,
    ne összevissza-feledés
    kényére bízd a sorsodat,
    rejtőzz el, légy merész!

    Forrás: DIA – Csorba Győző

  • Szabédi László: Külön kerék

    Mikor születtem, kész volt a világ;
    tudásomnak volt híja, nem az égnek,
    tudatlanságom láttatott hibái
    Ott is, hol lelkesedtek már a vének.

    Soká hitette velem valami,
    hogy küldetés az én megszületésem:
    az ó világon kijavítani,
    ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.

    Sokáig ünnepeltem úgy magam
    – táplálta büszkeségemet alázat –
    mint alkatrészt, melyre szüksége van
    a mindenséget összetartó váznak.

    Országokat bejártam; otthon is
    – látszatra tétlen – ott se ültem resten,
    betűk világába merülve is
    a helyemet, a helyemet kerestem!

    Hiába. Ép, egész, tökéletes
    a pokol is, a föld is és az ég is.
    Hadd járjon a világ! Fölösleges
    külön kerékként elkeringek én is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: II. Gondoljon a világ akármit

    Gondoljon a világ akármit,
    Az emberek gúnyoljanak;
    Büszkébb szivem van, hogysem értük
    Félénken cserben hagyjalak.

    Kiket a vak tömeg szokásból
    Szépeknek, jóknak ünnepel,
    Nem tudnak oly forrón ölelni,
    Mint te, midőn hizelkedel.

    S a kikre irigykedve néznek
    A dőrék, nem oly boldogok,
    Mint a minő te vagy szerelmem,
    Ha szomjas ajkam csókolod.

    Óh, áldhatná sorsát akárhány,
    Ki most lenéz negédesen,
    Ha oly lánykát találna, mint én
    Benned találtam, édesem!

    Forrás: Arcanum

  • Weöres Sándor: Tíz lépcső

    Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
    Nyújdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
    Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
    Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
    Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
    Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
    Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
    Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
    Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
    Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: Látószög

    Feleselő felhők a durcás égbolt peremvidékén.
    Még a napfényt sem lehet kilöttyinteni,
    mert fellefetyelik az angóracicák.
    Nem üzemképes az éghajlat.
    Ki mondja meg, hol található
    az éghajlata, és milyen hullámhosszon foghatók
    a túl-, a más– és az egyéb világ üzenetei?
    A légi legelőkre kiterelgetett hangok
    hosszúkás bődülései és kerekded csipogásai
    megrekednek a gépi memóriák agytekervényeiben,
    és visszapotyognak a világ legegyszerűbb csillagára.

    Forrás: —