Címke: Vörösmarty Mihály

  • Vörösmarty Mihály: Fóti dal

    Fölfelé megy borban a gyöngy;
    Jól teszi.
    Tőle senki e jogát el
    Nem veszi.
    Törjön is mind ég felé az
    Ami gyöngy;
    Hadd maradjon gyáva földön
    A göröngy.

    Testet éleszt és táplál a
    Lakoma,
    De ami a lelket adja,
    Az bora.
    Lélek és bor két atyafi
    Gyermekek;
    Hol van a hal, mely dicső volt
    És remek?

    Víg pohár közt édesebb a
    Szerelem.
    Ami benne keserű van,
    Elnyelem.
    Hejh galambom, szőke bimbóm,
    Mit nevetsz?
    Áldjon meg a három isten,
    Ha szeretsz.

    Érted csillog e pohár bor,
    Érted vív,
    Tele tűzzel, tele lánggal,
    Mint e szív;
    Volna szívem, felszökelne
    Mint a kút,
    Venni tőled vagy szerelmet,
    Vagy búcsút.

    Hejh barátom, honfi társam,
    Bort igyál.
    Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
    Csak igyál.
    Borban a gond megbetegszik,
    Él a kedv.
    Nincs a földön gyógyerőre
    Több ily nedv.

    Borban a bú, mint a gyermek,
    Aluszik.
    Magyar ember már búsult sok
    Századig.
    Ideje hogy ébredezzen
    Valaha:
    Most kell neki felvirúlni
    Vagy soha.

    Bort megissza magyar ember,
    Jól teszi;
    Okkal-móddal meg nem árthat
    A szeszi.
    Nagyot iszik a hazáért
    S felsivít:
    Csakhogy egyszer tenne is már
    Valamit.

    No de se baj, máskép leszen
    Ezután;
    Szóval, tettel majd segítsünk
    A hazán.
    Ha az Isten úgy akarja
    Mint magunk,
    Szennyet rajta és bitor bűnt
    Nem hagyunk.

    Rajta társak hát, igyunk egy
    Húzamost;
    Bú, szerelmek, házi gondok
    Félre most:
    A legszentebb – legdicsőbbért
    Most csak bort,
    De ha kellend, vérben adjunk
    Gazdag tort!

    A legelső magyar ember
    A király:
    Érte minden honfi karja
    Készen áll.
    Lelje népe boldogságán
    Örömét,
    S hír, szerencse koszorúzza
    Szent fejét!

    Minden ember legyen ember
    És magyar,
    Akit e föld hord s egével
    Betakar.
    Egymást értve, boldogítva
    Ily egy nép
    Bármi vésszel bizton, bátran
    Szembe lép.

    Ellenség vagy áruló, ki
    Hont tipor,
    Meg ne éljen, fogyjon élte
    Mint e bor.
    Áldott földe szép hazánknak,
    Drága hon,
    Meg ne szenvedd soha őket
    Hátadon!

    S most hadd forrjon minden csepp bor
    Mint a vér,
    Melyet hajdan frígyben ontott
    Hét vezér;
    S mint szikrája a szabadba
    Felsiet,
    Úgy keresse óhajtásunk
    Az eget.

    Légyen minden óhajtásunk
    Szent ima,
    S férfikeblünk szent imáink
    Temploma.
    És ürítsük a hazáért
    E pohárt:
    Egy pohár bor a hazáért
    Meg nem árt.

    Érje áldás és szerencse
    Mindenütt,
    Ahol eddig véremésztő
    Seb fekütt.
    Arca, mely az ősi bútól
    Halavány,
    Felderűljön, mint a napfény
    Vész után.

    Hű egyesség tartsa össze
    Fiait,
    Hogy leküzdje éjszak rémes
    Árnyait:
    Künn hatalmas, benn virágzó
    És szabad,
    Bizton álljon sérthetetlen
    Jog alatt.

    S vér, veríték vagy halál az,
    Mit kíván,
    Áldozatként rakjuk azt le
    Zsámolyán,
    Hogy mondhassuk csend s viharban:
    „Szent hazánk:
    Megfizettük mind, mivel csak
    Tartozánk.”

    1. október 5.

    Forrás: www.eternus.hu / Vörösmarty Mihály: Fóti dal

  • Vörösmarty Mihály: Az őszről

    Eltűnt a nyárnak hévséges színe előlünk,
    Jóltevő jelei kár, hogy enyészni tudók.
    Őszre kerülünk már, mely csak változni szokott bár,
    Mégis hasznos idő, mert hozza a jókat elő.
    A szőlő tőkék meg lévén rakva fejekkel,
    A vagyonost hozzák nem kis örömbe kivált.
    Végre a szőlő leve hordókba töltetik, és itt
    Tisztán megforrván, bor nevezetre kerül.
    Mindeneket most már télre készítve behordanak
    Egy bizonyos helyre – s eddig az őszi idő.

    Székesfehérvár, 1816

    Forrás: www.eternus.hu / Vörösmarty Mihály: Az őszről

  • Vörösmarty Mihály: Tartson meg az Isten

    Tartson meg az Isten
    Minden magyar embert,
    Azután a többit,
    Ha rosszban nem hevert.

    Mert a gazemberért
    Még vizet sem adok,
    Gazt még földemben is
    Tőből kiszaggatok.

    Végre tartson Isten
    Épségben bennünket.
    Mert sok terhes munka
    Kívánja kezünket.

    Kezünk után legyen
    Mezőnk virágzásban,
    Büszkén mutathassuk,
    Hogy szabad földünk van.

    Jusson és maradjon
    Termésünk díjából;
    Így osztozunk meg jól
    Isten áldásából.

    Forrás: Vörösmarty Mihály versei

  • Vörösmarty Mihály: Pásztorlány dala

    Kis rózsa, szép rózsa,
    Gyönge virágszál!
    Szeretőd ha volna,
    Így nem hervadnál;
    De hervadsz mint magam,
    Hull kis leveled:
    Kedves ifjuságom
    Hull el itt veled.

    Kis rózsa, szép rózsa,
    Vársz-e még tavaszt?
    Jaj nekünk! örökre
    Elvesztettük azt.
    Más virág fog állni
    Száraz ágadon,
    Más leány örűlni
    Puszta dombomon.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Vörösmarty Mihály: Újesztendei szép kívánság

    Kormosan, de tiszta szívvel,
    A füst barna fiai
    Beköszönünk ma hozzátok,
    Házak boldog urai.
    És kívánunk, és óhajtunk
    Újnál újabb esztendőt,
    Szerencsével rakodottat,
    Nem is egyet, sem kettőt,
    Hanem igen, igen sokat,
    Annyit, mint a kis világ,
    Mennyi csillag van az égen,
    Régi fákon mennyi ág.

    De talán az sok is volna;
    Semmiből sem jó a sok;
    Éljetek míg kedvetek tart,
    Éljen úri házatok,
    Míg a szép leány kapós lesz,
    S kedves a bor, és kenyér,
    Míg szomszédba a magyarnak
    Nem kell futni ezekért,

    Míg szívetek, mint a gyertya
    Oly vídámon égdegel,
    Szemetekben az örömtűz,
    És az erő nem hal el; –
    Majd ha egykor kürtőtökben
    A pók szövi hálóját,
    S vendég hagyta házatokból
    Füst nem ontja fel magát,

    Majd ha nem lesz mit vakarni
    Sem odafenn, sem alúl,
    S a korommal a vígság is
    Mindörökre elvonúl,
    Akkor még ki kérdi többé,
    Hány meg hány hét a világ?
    Jobb fekügyék a gödörbe,
    És takarja el magát.

    De az Isten ójon attól! –
    Éljen a szent vígaság,
    Ezt óhajtja a Földvári
    Tűzkármentő Társaság.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Vörösmarty Mihály – Gondolatok a nap alatt

    „Gondolat a nap alatt” munkádnak címe. – Ne tréfálj.
    Bújj pad alá vele, s lesz gondolat a pad alatt.

    1829.

    Forrás: www.eternus.hu – Vörösmarty Mihály versei

  • Vörösmarty Mihály: Petike

    Bús mogorván ül Petike,
    Ha ha ha!
    Péter és bú! a mennykőbe,
    Mi baja?
    Anyja kémli hű szemekkel –
    Jó öreg!
    Azt gondolja, fiacskája
    Tán beteg.

    „Kell galuska, Peti fiam,
    Eszel-e?”
    „Dehogy eszem, dehogy eszem,
    Ki vele.”

    „Kell bor, édes szép fiacskám,
    Iszol-e?”
    „Dehogy iszom, dehogy iszom,
    El vele.”

    „Kell-e sarkantyú csizmádra,
    Petikém!
    Kalpagodra toll s mentédre
    Rókaprém?”

    „Mit nekem toll, mit nekem prém,
    Sarkantyú!
    Ha szívemben, mint a róka,
    Rág a bú!”

    „Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
    Biblia?”
    „Mit nekem könyv, a beszéd mind
    Szó fia.
    Egy barátom van nekem csak,
    A halál;
    Az, tudom, hogy innen-onnan
    Lekaszál.”

    „Az egekre! Peti fiam,
    Meg ne halj:
    Annyi benned a sóhajtás,
    Mint a raj.
    Átidézzem tán Juliskát?
    Láthatnád?”

    Szól mogorván Péter úrfi:
    „Hol van hát?”

    Ármány-adta Péterkéje!
    Még mi nem volt a bibéje!
    Sem kalapja, sem mentéje,
    Sem a sarkantyú zenéje,
    Nem kell neki róka mája,
    Sem a szomszéd bibliája;
    Nem kell neki bor, galuska,
    De bezzeg kell a Juliska,
    Bár negédes és hamiska,
    De vidor, szép és piroska.
    Sem ehetnék, sem ihatnék,
    Csak Julcsával nyájaskodnék.

    „Ej Petikém, szép fiam, hát
    Ez a baj!
    Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
    S meg ne halj.
    Most takarodj iskolába,
    Rossz fiú!
    Meg ne lássam, hogy pityergesz.
    Félre bú!
    Iskolában a Juliskát
    Elfeledd:
    Isten éltet, tíz év múlva elvehesd”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Vörösmarty Mihály: Éj-monológ

    Sötét és semmi voltak: én valék,
    Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
    És a világot szültem gyermekűl.
    Mindenható sugárral a világ
    Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
    A semmiségnek pusztaságait,
    S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
    A Mind, előállt. Hold és csillagok,
    A menny csodái lőnek bujdosók
    Kimérhetetlen léghatárokon.
    Megszűnt a régi alvó nyúgalom:
    A test megindúlt, tett az új erő,
    S tettekkel és mozgással gazdagon
    Megnépesűlt a puszta tér s idő,
    Föld és a tenger küzdve osztozának
    Az eltolt légnek ősi birtokán;
    Megszünteté a tenger habjait,
    S melyet haraggal ostromolt imént,
    Most felmosolyga mélyiből az ég;
    S mint egy menyasszony, szépen és vidáman
    Virágruhába öltözött a föld.

    A por mozogni kezdett és az állat,
    S királyi fejjel a lelkes porond,
    Az ember lőn, és folytatá faját,
    A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. –
    Sötét és semmi vannak: én vagyok,
    A fény elől bujdokló gyászos Éj. –

    A féreg, a pillanat búboréka,
    Elvész; idő sincs mérve lételének.
    Madárt a szárny, a körmök állatot
    Nem váltanak meg, kérges büszke fát
    Letesznek századoknak súlyai.
    Az ember feljő, lelke fényfolyam,
    A nagy mindenség benne tűkrözik.
    Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
    Merőn megbámúl földet és eget;
    De ifjusága gyorsan elmulik,
    Erőtlen aggott egy-két nyár után,
    S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.

    Kiirthatatlan vággyal, amig él,
    Tűn és tünődik, tudni, tenni tör;
    Halandó kézzel halhatatlanúl
    Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
    Még a hiúság műve van porán,
    Még kőhegyek ragyognak sírjain,
    Ezer jelekkel tarkán s fényesen
    Az ész az erőnek rakván oszlopot.

    De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,
    Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik.
    Fáradtan ösvényikből a napok
    Egymásba hullva, összeomlanak;
    A Mind enyész, és végső romjain
    A szép világ borongva hamvad el;
    És hol kezdve volt, ott vége lesz:
    Sötét és semmi lesznek: én leszek,
    Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Vörösmarty Mihály: (Turkai)

    1

    Harcoltam veled, és hátadra fölírtam ez alkut:
    én ütök, és te szaladj, vagy te szaladj, ütök én.
    S ím én vég nélkül puhogatva törélek azóta;
    de te hitetlen vagy, Turkai: hasra esél.


    2 – Az epigrammai Musa, az írókhoz

    Bántani jámbort bűn, de gonoszt nem bántani bűnebb:
    mért üldözlek agyon, Turkai, érted-e már.


    H…ányi Pálnak

    Láttalak a Helikon tetején mászkálni, s türélek,
    gondoltam, neked ott mászni, legelni szabad.


    Forrás: Vörösmarty Mihály versei (1829–1834)

  • Vörösmarty Mihály: (Calibán)

    1
    Szólni akarsz? hagyd el, csak káromkodni tanultál:
    a szent természet borzad, ha tégedet hall.

    2
    Mégsem csillapodol? Mit látsz közeledni, mi zendít?
    Fénylő csendes az éj, kelj tova: holdat ugatsz.

    3
    Koncot adok, gazdád, táplálód, és te morogsz rám?
    Rajta! Morogni neked, de nekem ütni szabad.

    Forrás: Vörösmarty Mihály versei (1829–1834)