Ülök az ablakban.
Nem várok senkit.
Nem megyek sehová.
A házak szemben már nem újjak,
de még tartják magukat.
Az utca pora leülepedett,
mint az emlékek:
csendben, figyelmeztetés nélkül.
Az emberek jönnek-mennek.
Nem látják egymást,
nem látják magukat sem.
Csak a kirakatot,
csak az órát,
csak a lépést, amit tenni kell.
Én ülök az ablakban.
Már nem sietek.
Az idő siet helyettem.
És ha megáll,
majd én indulok tovább,
lassan, a fény után.
