https://verskucko.com

Címke: idő

  • Idézet

    „Az idő túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak, akik félnek, túl hosszú azoknak, akik örvendnek. Azoknak, akik szeretnek, az idő nem számít.”

    Henry van Dyke

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Időtlen naptár

    A múló napok lelkét Te kivetted,
    és múlhatatlan keretekbe tetted.

    És írhatnék már évet akárhányat,
    a te naptárod nem lesz halaványabb.

    Eshet a húsvét későbben, korábban:
    ott lesz a Te Golgotád bíborában.

    Nyílhat bármikor a pünkösdi rózsa:
    a szíved vére nem kopik le róla.

    Lehet hétfőn vagy szerdán a karácsony:
    nekem nélküled nincs diós-kalácsom.

    Éltünk fonalát a Párka hadd szője.
    Az elmúlásra mi gondunk nekünk,
    Testvér, Időtlen Naptár készítője?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Csépel az idő

    Csépel az idő, hatalmasan csépel,
    S ahogy kiveri testem-lelkem szemét,
    Kezdek megtelni balga bölcsességgel.

    *

    „Talán ez a jó: törött szalma sorsa,
    Talán ez a jó: a kicsépelt szemek.
    Bárcsak mindennek vége-vége volna.”

    „Kis céljaikat mások űzzék, mentsék.
    Boldog a szalma, mely immár magtalan,
    S egy szent dolog van: az örömtelenség.”

    „Új földet hízlal a kicsépelt szalma,
    Új jövendőket, új öröm-magokat,
    S legtöbbet az ér, aki meg van halva.”

    *

    Csépel az idő, hatalmasan csépel,
    S ahogy kiveri testem-lelkem szemét,
    Kezdek megtelni balga bölcsességgel.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Faludy György: Gyermekszobámról nem beszéltem

    Gyermekszobámról nem beszéltem néked.
    Mindig azt hittem, hogy az ablakok,
    a kőerkély, hol varjak raktak fészket,
    a tükör, hol egy kisfiú lakott,
    a vén koldus a falrepedésekben
    ágyam felett, mackóm, száján a sok
    mocsokkal (többször kásával etettem),
    s a rolóban leskődő farkasok: –

    hogy mindez nem tűnt el, mint többi múltam,
    de a felrobbant házban most is ott van,
    s meglátod, mihelyst kinyitod az ajtót,
    a kisfiút a tükörben, a mackót,
    mindent, mi volt s mi most is kitart csendben
    az idő dühödt hullámai ellen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Egyszer…

    Egyszer kimerül az északi szél is,
    és minden, amit emelt, vitt magával,
    amit friss ölén becézett, kényeztetett,
    árván tévelyeg majd a világban.

    Akkor már csend lesz, éteri csend,
    és hiába ragyog majd fenn a Nap,
    nem ölel semmi, nem simít fénye,
    porba oldódnak a sugarak…

    Élni! Addig is, amíg fújnak a szelek,
    amíg a bőröd reszketve vágyja
    simítását az elemeknek, éld meg,
    s már nem éltél hiába…

    Csipetnyi az idő, amit a végzet adott,
    szelekre nyílik a szárnya.
    Ússz vele bátran az álmok egén,
    feszüljön lelked vitorlája.

  • Somlyó Zoltán: Álmodás

    … S a napok szállnak, mint az álmodás
    s a szavak sírnak és a szívek vernek,
    mint reccsenése sudár tölgynek, csernek.
    A napok szállnak, mint az álmodás…

    Az idő nyúlik és az idő vész
    s az eddig alvó, ránkleselgő árnyak
    halottainkból föltámadva, járnak
    és zöngve búgnak, mint a kelevéz.

    És összefogva, kergetőzve jönnek,
    mint hírnökei a halotti csöndnek
    és csont az arcuk s a szemeik zöldek.

    Így őrlődnek le a napok halomba;
    a szavak sírnak s nevetnek naponta,
    mint gyerekajkon napkeleti monda…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gellért Oszkár: Félbemaradt, örök vers

    És nincsen könny, ami elsírhatatlan
    És nincsen vers, ami megírhatatlan.
    Ezerkilencszáztizennégy nyarán,
    Ha elkezdtem, még folytatom talán.

    Majd ha a szőlő érik a gerezden,
    Majd drága ősszel tán még újra kezdem.

    S tizenöt őszén lopva föllapoztam.
    Nagy ég, mindennel hogy elmaradoztam,
    S nagy ég, a seb még mindig eleven!
    Játszam tovább? Most nem ér a nevem.

    Ezerkilencszáztizenhat telén,
    Kerültek újra e sorok elém.

    S csak kóválygok százéves avaron.
    Hol kezdődik a téboly, hol az álom?
    Mint kisgyerek: «Tegnap majd megcsinálom,»
    Mint kisgyerek: «Holnap már megcsináltam,»
    A napokat is összezavarom.

    Mikor volt, hogy a játékból kiálltam?
    Tán ezredek repültek el felettem.
    Tavasz! Tizenhét! Folytasd! Elfeledtem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Kétféle idő

    Igaza van az időnek igaza van
    elfogadom eztán panasztalan:
    csontig maró szél hóviharral
    bőrt-égető forróság nyári nappal
    szélsőségek vagy átlagok
    mást nem kívánhatok

    De nem az az idő mely pusztít vagy simogat
    nem amely kívül kedvel vagy riogat
    a bőrt az arcot érintő
    a törvényt tisztelő idő
    mely házat építtet s nyújt még sereg-
    fajta védelmeket

    Nem ez az idő –
                       Csupán az számít ami benn
    csöndben munkál de szüntelen
    s csak metaforákban beszélek
    ha ilyenre-olyanra térek
    A Király-Idő mindenekfölött való
    még a királyokon túl is való

    Tudja meg aki hallja olcsó szavaimat
    értelmüket fölfognia bármint szabad
    Játszom én is komolytalan
    rakosgatom össze gondtalan
    de az idő az igazi rám se hederít
    görgeti némán görgeti kerekeit

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jorge Luis Borges: Ars poetica

    Nézni a folyót, mely idő meg víz,
    és tudni, hogy az idő is folyó,
    s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,
    s az arcok is elfutnak, mint a víz.

    Az ébrenlétről tudni: másik álom,
    mely csak álmodja álmát, s a halál,
    melytől a test retteg, az a halál,
    a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

    Napról, évről érezni, puszta jelkép,
    jelképe csak a napnak és az évnek,
    s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,
    mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.

    Halálban álmot látni, s ha az alkony
    jő, benne bús aranyt, ez a költészet,
    szegény és halhatatlan. A költészet,
    mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.

    Esténként néha felmerül egy arc,
    ránkvillantja egy homályos tükör,
    a művészet, akár ez a tükör,
    s mit felvillant, a mi arcunk az arc.

    Mondják, Ulysses, unva a csodákat,
    sírt örömében, látva Ithakát,
    a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát
    idéz a művészet, nem a csodákat.

    Olyan, akár a végtelen folyó,
    mely megy s marad, s tükrében ugyanaz
    a Hérakleitosz látszik, ugyanaz
    s mindig más, mint a végtelen folyó.

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Ferenc: Rezi bordal

    Ne sírj ifjúság múlásán,
    zúgó idő szárnyalásán,
    bárhogyan süvít!
    Húsos lombok mind elasznak,
    hulldogálnak rőt harasztnak.
    Az öregség kövér hava mindent beborít.

    Férfikor jön ifjúságra,
    életed gyümölcsös ága,
    az is elvirít.
    Szirmát minden nap elejti,
    táncát bármikép is lejti
    évek rózsája a szélben, az is elvirít.

    Tedd hát, amit tenni rendel
    minden napod, türelemmel
    végezd dolgaid!
    Marad valami utánad,
    ha nem marad, az se bánat,
    hörböld dúdolván a borod, ha a bor vidít.

    Nézd a rezi hegy üstökét,
    zöld bozontját nyomja az ég,
    rengő erdeit.
    Ott ül esőboronálta
    fején sziklakoronája.
    Gőzoszlopok tömődnek a dús fellegekig.

    Paták kongatták a sziklát,
    társzekerek vasabroncsát
    nyögte a fahíd.
    A tornyokban őrök álltak,
    hars kakasként kiabáltak,
    s döngött tuloktól, bivalytól a felvonóhíd.

    Testőrök, lányok, szakácsok,
    íjjászok, fürge lovászok
    sürgése volt víg!
    Az udvaron szolga hemzseg,
    hangyamódra cipekednek,
    tömik a barbár-szakállú várúr vermeit.

    Az erdőben vad futása,
    sárga ebek csaholása,
    kürt búgott, őz rítt!
    Urak, vitézek, vadászok,
    szűz-perzselő tobzódások
    helyét fölverte a gaz, ki veresen virít.

    Mint a szőrzet a hullából,
    serked a kő-koponyából
    a fű és sivít.
    Gaz veri a csülök-nyomot,
    nehéz kontyú kisasszonyok
    flórát csipegető kezét, könnyű lépteit.

    Mulandóság? Fene bánja!
    Csak így szép az élet, hát ma
    éljed napjaid.
    Ne sírj ifjúság múlásán,
    zúgó idő szárnyalásán,
    borod mellett hallgasd: szárnya csattog és süvít.

    Forrás: Szeretem a verseket