(Latinovits Zoltán; Anagramma az ő nevére, 1971)
Szobránál szebb volt az ember,
testesült lélek, ha van.
Okokkal oktalanított,
züllesztett boldogtalan.
Látok jelenést, dudorászom,
vaslobogós égi vadat,
szíve alatt míg vacsorázom,
vasbocskora szívemre lehat.
Ó, szent a nemzeti sárkány,
mennyei hitves, ha van,
elvoltunk érte ugatni –
volt erről egykor szavam.
Száműzve a magányra, élek.
S bár erre tabletta van:
elaluszom s fölérzek magamtól,
s írok magamnak, magam.
Ideától, hamis baráttól,
dögvésztől megóvj, Uram.
Ellenfelem, ha világol:
harcban kivágom magam.
