https://verskucko.com

Címke: magány

  • Dsida Jenő: Vajon hol jár?

    Hiszen ismertétek a mosolyt!
    Fehér és gyapjas bárányka volt,
    nem hasonlított a bivalyfekete
    síráshoz, a cinikus, rókaveres
    kacajhoz sem. Most elveszett.
    Pedig nagyon szerettem, olyan tiszta,
    olyan őszinte, szelíd és meleg
    volt. Most elveszett. S odakünt már
    esteledik, farkasok üvöltenek
    mindenfelé, kísértetek járnak
    a városvégi elhagyott romoknál,
    készülő vihar lengeti a fákat,
    a kapukat is be kell zárni,
    a gyertyákat is meg kell gyújtani.
    Vajon hol jár, hol reszket, milyen
    vadon erdőben béget és sír utánam?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: Álom előtt

    Ez a szív már régen és örökre elárvult
    De a gondolat bátor s odafönt

    Bús felhők fölött vörös csóva tovaszáguld,
    Mígnem elaltat, elringat a csönd

    S érzékeim álmodva zsonganak s mind ami már múlt
    Lassan bókol felém s bágyadt bánattal köszönt

    S mint élénk mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek:
    Apró látomások közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek;

    Hűs szél indul eközben s nyílt éjre kibomlik az alkony
    S a csillagtárs pislákolva neveti odafenn bús gyönyöröm

    S a kövér árnyak közelembe húzódnak, mielőtt elalszom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Lee: Köd vagyok

    Köd vagyok. Körbeveszlek.
    Elkísérlek. Merre jársz?
    Látlak téged. És megértem.
    Megértelek. Másra vársz.

    Eső vagyok. Lázas-hideg.
    Cseppnyi könny az ablakon.
    Fáznál tőlem. És megértem.
    Megértem, de fáj nagyon…

    Érzés vagyok. Szavakon át,
    Újra elmondom magam.
    Csak suttogok. Én megértem.
    Csak ne add fel magad!

    Napfény vagyok. Bár ragyognék,
    Csillagról rád, éjen át.
    Harsány fényű napsütésnél
    Hallanád az ő szavát.

    Éjfél vagyok. Ébren talállak.
    Olvasom kusza gondolatod.
    És nem óvsz meg az éjszakától
    Megtört és fáradt vagyok.

    Csak csend vagyok. Minden hallgatással
    Egyre többet mondhatok…
    Mágnes vagy. Minden másnál
    Jobban vonzol, tél-titok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth János: A zene varázsa

    Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
    Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
    Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
    Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
    Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
    Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
    A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
    A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
    Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
    A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.

    Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
    A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
    Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
    Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
    Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
    Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: MAGÁNYOS FA A PARTON

    Ne csapj le rám, fejsze, ne sodorj magaddal szél,
    egyedül állok itt, akár az elátkozott,
    s tudom, panaszaimat sem hallja meg senki,
    miket tagjaim remegései kísérnek.
    Valaha erdő állhatott itt és körülvettek
    testvéreim, hozzám hasonló valamennyi,
    örömük és bánatuk olyan, mint az enyém,
    összedugtuk fejünket, s száz erős karjukkal
    megsimogattak, miközben bársony rügy fakadt,
    és illatos virág nyílott rajtuk nevetve.

    Miért ily haragot tartó felettem az ég,
    gyökereim miért tengnek a málló homokban?
    Lám, egyik évszak elvonul a másik után,
    és megvénülök majd anélkül, hogy egyszer is
    vőlegény, vagy szép menyasszony lehettem volna.
    Milyen lehet a világ e holt partokon túl?
    Olykor benézek a ringó folyó tükrébe,
    s látom, nem kellhetek én már többé senkinek,
    csak állok itt az éhes, zümmögő legyek között,
    s kegyetlen viharok tépik sárgult fürtjeim.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fekete István: Egy

    Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
    Egy tölgyfa-ajtó, erős, barna…
    Egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
    Egy lábtörlővas, régibb fajta.

    Egy szoba: csupa kedves árnyék,
    Egy ágy – fekvéskor megnyikkanó –
    Egy lámpa: derűs sárgafényű
    S egy öreg asztal, persze: dió…

    Egy képen ködös őszi tájék,
    Egy ablak, mely nem néz, csak lát…
    Egy szék, ívelt, sima karfájú,
    Egy kályha s hozzá parázslapát.

    Egy kutya: komoly házőrző
    – Bár nincs mit őriznie soha –
    Egy macska is, hogy doromboljon,
    S ne unatkozzon a nagy kutya.

    És egy árva szomszéd is lehet!
    Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
    És megtaláljon álmomban békén,
    Megtaláljon, ha meghalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Egyedül

    Egyedül ülök a szobában,
    A gyertya sárga fénye mellett…
    A bús magányban eltűnődöm
    A légbefoszlott szép időkön,
    Mik elrepültek, mint lehelet…

    Elnézem a gyertyát merengve,
    Körötte annyi pille repked.
    Epedve körülszálldogálják,
    Körülrajongják sárga lángját,
    Zümmögve néki hő szerelmet.

    Így voltam én is hajdanában,
    Amint e sok kis éji lepke;
    Így, így rajongtam Ő körüle.
    Csak látásának is örülve,
    Így vágytam őt, kínban epedve…

    – – Egy percegés… egy pille szárnyát
    Elkapta most a gyertya lángja!
    Szegényke nem állhatva ellent,
    A lánghoz nagyon is közel ment
    És most lehull a föld porába..

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Keresek valakit

    Tele vágyakkal zokog a lelkem
    Szerető szívre sohase leltem,
    Zokog a lelkem.

    Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
    A percek robognak, tűnik a Tavasz
    S nem tudom, ki az.

    Csüggedő szívvel loholok egyre,
    Keresek valakit a Végtelenbe,
    Loholok egyre.

    Könnyim csorognak – majd kiapadnak:
    Vágyak magukkal messzebb ragadnak –
    Majd kiapadnak!

    Búsan magamnak akkor megállok,
    Szemem csukódik, semmitse látok –
    Akkor megállok.

    Lelkem elröppen a Végtelenbe,
    Tovább nem vágyom arra az egyre,
    A Végtelenbe.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Juttának

    JANUÁR

    A tél növekszik
    Egy magányos farkas jött le a faluba.
    Reszket előtted.
    Mise ez.
    Utolsó áldozás.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: ELŐÉRZET

    ez egy olyan nap,
    amikor semmi sem sikerül,
    amikor gonoszakká válnak a tárgyak,
    amikor eltávolodnak a dolgok,
    amikor a szomszédaidat se érted,
    amikor a barátaid is zavarnak,
    amikor már a jó bor se ízlik,
    amikor mindenütt fölösleges vagy,
    amikor a legjobb volna bezárkózni
    egy félreeső, sötét szobába,
    és e rémséges órákat átaludni,
    amikor a fejed búbjáig elborít
    a nyugtalanság, s nem kímél,
    amikor hiába vársz a föloldásra,
    igen, ez egy olyan nap

    Forrás: Lélektől lélekig