Ha nem volna ilyen holdszínű a szemed,
s ily napszínű, miközben agyag, tűz s munka formál,
ha nem lakozna benned a lágyan libbenő lég,
s nem lenne az egész hét ámbra-illatú tőled,
ha nem volnál magad a tündöklő, arany perc,
mit vadszőlőivel az indás ősz befuttat,
s a kenyér is, mit az illatozó hold
dagaszt szitáló lisztjéből az égen,
ó, akkor nem szeretnélek, szerelmem!
Mindent ölelek, ha téged ölellek,
fövenyt, időt, a zápor nyurga fáját,
s azért él minden, hogy én élve éljek:
hogy mindent lássak, nem kell messze mennem,
mindent, mi él, ott látok élni benned.
Fordította: Somlyó György
Forrás: –