(TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)
Csetepaté
Te voltál a hibás. Te hát! Ha mondom,
nagyon hibás! Te is tudod! Azér
folyton fejeskedsz vélem, kis bolondom…
Ugyan ne sírj már! Ez semmit sem ér.
Idd a teád. És vége! Két órája
vitatkozunk, veszekszünk már. Tehát
beszéljünk másról… Idd meg a teát!
Megyek, ha sírsz! De nem hat a szó rája!…
Mit mondtam én neked? Hogy, fáj a lelked?
Jó, én voltam a hibás… nagyon… nohát…
Töröld meg a szemed… Igen, szeretlek…
Hiszen tudod… Ne sírj, a Krisztusát!…
Mit? Megbántottalak? Hozzád Távolság
sem értem!
Hát hol bibis? Ölelj meg, s vége lesz!
Na. Nem haragszol már? Akkor miért nem
békülsz ki? A teád. Igyál. Szeretsz?…
De igazán? A rizsporos pamacs hol?
Itt a zsebkendőm: a tiéd az nedves.
Kérem mit óhajt még?… Habot parancsol?
Tejet talán? Tessék. Hát látja, kedves,
bár orditok, mindig én engedek.
Vörösre sírta a szemét. Az égre,
mosolyogjon már. Hú! De csúnya lett.
Egykettő. Megcsókolni! Így. Na. Végre.
Forrás: MEK
😊
