(TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)
Múlt
Valaha, hogy a párom lettél,
most három éve már,
riadva-tétován szerettél.
De minderről letettél.
S úgy érzem, érte kár.
Ma idejössz hozzám, levetkezel,
feltűzöd a hajad, enyém leszel…
Bezzeg nem voltál akkor ily gyors.
Így hívtalak becézve: kislány.
Halkan suhantál, drága-titkos,
a fénytől is remegve, tisztán.
A legnagyobb lázunkba sem
adtad magad át teljesen…
S haragudtam rád. Hogy a csókod
oly roppant-szűzi, elfogódott,
és nem jutott ki soha részem.
Emlékszel, ezt mondtam: “Hohó,
nem félsz te majd így, kis bohó,
csak egyszer megszeress, egészen…”
S most a komolykodó lányt visszavágyom,
és visszasírva fordulok feléje,
ki, hogy szemérmesebb legyen, az ágyon
mezítlen karját nyomta a szemére.
Forrás: MEK
😊
