Kék pillangók szálltak fölöttem,
Hogy a réten keresztül jöttem
S incselkedve, tánczolva félig:
Elkísértek az erdőszélig.
S hogy utam az árnyékba tévedt;
Riadtan, némán összenéztek.
Félték a lombok hűs homályát,
A rengeteg halk mormolását.
A míg arany napfényben jártam,
Gázoltam színes vadvirágban,
S felém a rózsák integettek:
A kék pillangók hogy szerettek!
De csalt a sötét erdő mélye,
A vízmoraj, a lomb zenéje.
Csalt a magány. Egy titkos ének-
S a sohsem ismert szenvedések.
Magányos erdő útját járom
S nincs vezetőm és nincsen párom.
Tövises ágak meg-megtépnek.
De még dalolok, de még élek.
Hangomat a szűz magány hallja,
Rám simul a csend puha karja.
De tudják e a rétek, kertek:
A kék pillangók hova lettek?
Forrás: Szeretem a verseket
