Mikor már nincs előre út
és nem tudod, hová,
mikor rádöbbensz először,
hogy sehonnan sehová,
mikor a szomjúság
már elviselhetetlen,
mikor az öntudat
egyre kimerültebben,
mikor tudod, hogy hiába,
mégis ugrásra készen,
mikor a szenvedőkért
újra s újra a szégyen,
mikor a percnyi hatalom
megszállott pojácái,
mikor a komor gépezet –
ki merne protestálni? –,
mikor már nincs előre, és
nincs már hátra sem,
mikor minden por és hamu,
bármit, akkor sem.
Forrás: Lélektől lélekig
