Arany kalásztól duzzadt rónaságon
– Úgy véltem – visz keresztül az utam.
Madár trilláz gyümölcstől terhes ágon,
S majd megpihenek egy kis faluban.
Hogy útra keltem, pirkadott a hajnal,
Homály karolta félig át a tájt.
Az Ég szeméből hullt a könnyű halkkal,
S fölöttem őszi varjú-horda szállt.
Nincsen kalász a síró pusztaságon,
S madár helyett a szárazlombú fákon
Sötét gond rakja barna fészkeit.
A földje is oly bús, szívós, makacs,
Virágszál rajta sehol nem virít,
Csak itt-ott egy-egy vérszínű pipacs.
1922. június
Forrás: Vers mindenkinek
