Keserű, dermedt könnyel sír a nap.
Csillagok buknak. Hegyek inganak.
Megvonaglik a vén föld dübörögve.
Száz hang üvölt: Átkozott, mindörökre!
És földrevágta sikoltva magát
És üvöltött az egész éjen át.
A harminc pénzt taposta két sarokkal,
Bomlott haját szaggatta két marokkal.
Az éles kőhöz verte vad fejét
És köntösét őrülten tépte szét.
Mellén a húst véresre marcangolta
És fuldokolva roskadt le a porba.
És fönn az égen, messze, magasan,
Vakító villám lobbant fagyosan.
S egy hang mennydörgött át a dermedt légen:
Nincsen bocsánat sem földön, sem égen!
Forrás: Lélektől lélekig
