Némethy Titinek
I.
A párában, a vízesés felett,
halványan, mint egy álom,
és testetlenül, mint egy lehelet:
az örökifjú szivárvány lebeg.
Megrokkannak a sziklák, a hegyek,
a kő mállik, az erdők sírba térnek,
új medret tör a patak magának,
s a régit testálja a feledésnek.
Megőszül a világ.
De a szivárvány mindíg egy marad
s színei meg nem fakuló csodák.
Örökifjan és egyformán lebeg,
halványan, mint egy álom
és testetlenül, mint egy lehelet.
Mint a művészet az élet felett.
II.
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
hogy egy más lélek átjöhessen rajta, –
ennek a hídnak hídpillére nincsen,
ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.
Forrás: Lélektől lélekig
