Majd ismét megszületek, mint kőtömb,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint szellő,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint hullám,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint tűzvész,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint ember,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
(Végh György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Örökké van a táj, a fák, az almakertek,
a fák végén a lomb vagy a diólevél,
miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek,
ahogy ujjaival a víz széléhez ér.
Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja
kígyózik bőrösen és lendül és ragyog,
a lebegő ködök a levegőbe fúrva
egyhelyben fekszenek, mint fáradt angyalok.
A levegő örök, a tűz, a fény, a mérleg,
a billenő hegyen a tér sziklája áll,
mint mértani idom, amelybe zárva él egy
madár és énekel tízezer éve már.
Őrizz meg engem is, míg szelek hasogatják
a szivemet, szegezz a fák közé oda,
ahol ragyog a gally, mint rettentő igazság
s aranyként tündököl a tárgyak homloka.
Forrás: Lélektől lélekig
Anno 1918
Húgomnak ajánlom
„Mester, piros köd száll az őszi tájra,
Mester, csukódnak, nyílnak börtönök,
November van, s a forradalmak árja
A földön végigsöpör, dübörög,
Órák alatt világok váltakoznak.”
„Nem érdekel. Én egy vagyok s örök.”
„A Szabadság, kezében véres karddal
A világ füstös színpadára hág,
Inognak trónok, hullnak koronák,
Hallod, hogy zeng a rettenetes kardal.
Királyokhoz az idő mostoha!”
„Én nem lehetek trónfosztott soha.”
„Nem így álmodtad Te is egykoron
Mester, dalba nem így öntötted-e?
A nép, immár egyetlen hatalom,
Béklyóit nem zenédben törte le?
Mester, dalod örök forradalom,
E harsonás kor a Te riadód!”
„Hozzám mérni ne merd a korcs valót,
A dalom zeng túl Időn, Életen.
Ha láng kavarja petyhüdt véretek,
Ha megdermeszt a fagyos félelem,
Ha bíztok, mertek, ha akartok, vágytok,
Ha ernyedten a félúton megálltok:
Ez mind bennem zeng; ez mind én vagyok,
Bennem zúg minden forradalmatok,
De minden, mi a ti szívetekben égett,
Tisztább lett, mert az én szívembe tévedt.”
„Mester, a világ könnyben, vérben, lángban!”
„A dalom zeng túl Időn, Életen,
S a dalomban örök vigasztalás van.
A föld lehullhat, mint fonnyadt virág,
S hervadt arcát a hideg csillagok
Nézhetik. Kilobbanhat a világ,
Mint egyetlen, magános gyertyaszál,
És rombadűlhet minden földön-égen,
De nekem akkor se lesz temetésem.”
Forrás: Lélektől lélekig
Ha egy férfi keze megérinti egy nő kezét,
mindketten az örökkévalóság szívét érintik meg.
Forrás: Szeretem a verseket
„A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.”
Forrás: Lélektől lélekig
Isten gondol öröktől fogva téged,
elméjében léted mint szikla áll.
Mi ehhez mérve habfodornyi élted?
és mit változtat rajtad a halál?
Forrás: Lélektől lélekig
„Ha egy férfi keze megérinti egy nő kezét, mind ketten az örökkévalóság szívét érintik meg.”
Forrás: Lélektől lélekig
– Gyöngy volna, de inkább gyémántnak vélhető.
Nem gyémánt mégse: fénylőbb drágakő.
Fénylőbb és tisztább, s gyémántnál keményebb.
Mázsás pöröllyel sújts rá: belemélyed.
Méreg nem fogja. Tűzben meg nem ég.
Örök? valami ez a kicsiség.
– Örök? Mi örök a nagy ég alatt?
– A gondolat.
Forrás: Lélektől lélekig
„Mindent, amit teszünk, úgy kellene megtenni, mintha az örökkévalóság sorsa függne tőle.
Mert sohasem tudhatjuk, nem tőle függ-e.”
Forrás: Lélektől lélekig
