Nincs miért sajnálnom magam.
Nem üldöz és nem áld a sors.
Se jobb, se rosszabb, mint a többi,
épp annyi járt, amennyi volt.
Csak elmém torz sugara kábít,
a tárgyakat haránt szegi,
s a hosszú árnyék szörnyeket szül,
mint Caravaggio fényei.
Köszönöm, hogy velem maradtál,
hogy nem riaszt a ferde árny,
s felvont ujjad mutatja egyre,
hogy meddig ér a mért arány.
1946. március 22.
Forrás: Lélektől lélekig
