https://verskucko.com

Címke: hála

  • Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek…

    Ahogy a napok rövidülnek
    Úgy érzem mintha köd borulna rám,
    Ahogy az éjjelek lehűlnek
    Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

    Mit oly sokszor elhalasztottam
    Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
    Jóvá tenném mit mulasztottam,
    De nem lehet, mert Ő már messze jár.

    Ó mennyi mindent nem tettem meg!
    Még nem késő, te még megteheted
    Megőszülve is maradj gyermek
    Mondd meg neki mennyire szereted.

    Két keze érted dolgozott csak
    Mindennél jobban szeretett
    Az éjet is nappallá téve
    Óvott téged és vezetett
    Míg lehetett, míg lehetett.

    Most vár valahol megfáradtan
    Nem kér sokat csak keveset
    Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
    Egy vigasztaló kedveset
    Tán még lehet, tán még lehet.

    Amit akkor elfelejtettél
    Talán még jóvá teheted
    Hát menj, rohanj és simogasd meg
    A téged védő két kezet
    Amíg lehet, amíg lehet.

    A szíve érted dobogott csak
    Amíg belebetegedett
    De Ő titkolta nem mutatta
    Nem mondta el; hogy szenvedett
    Csak mosolygott és nevetett.

    S ha olykor nagyon elfáradtál
    Ő hozta vissza kedvedet
    Ő tanított beszélni téged
    Nyitogatta a szemedet.
    Mert szeretett, úgy szeretett.

    Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
    Az ember másként nem tehet
    És csókold meg amíg nem késő
    Azt az áldott édes szívet
    Ha még lehet, ha még lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Este

    Visszasugárzom,
    amit kaptam. Mint a kő
    a Nap melegét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy Ferenc: Édesanyám

    Van egy szó, van egy név ezen a világon,
    Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
    Csupa virágból van, merő napsugárból…
    Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
    Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
    Örömében sír az, aki e szót hallja.
    Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
    Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
    Amikor a szíved már utolsót dobban,
    Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
    Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
    Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
    Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
    Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
    És ha elébed jön könnyes szemű árva,
    E szóra felpattan szíved titkos zárja.
    Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,
    Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
    Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
    Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
    S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
    Virágos sírdombon a könnyed megered.
    Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
    Nekem a legdrágább ezen a világon.
    Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
    Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: A legszebb dalom Édesanyámnak

    Fogok dalolni édes szerelemről
    Jövő napoknak bíbor hajnalán.
    Füvek, virágok mind reám figyelnek
    Bűvölten hallgat minden csalogány.
    A föld mámoros, mély álomba szédül
    S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon
    Kezem a lantnak aranyhurjain jár
    De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Behatolok a titkos műterembe,
    Hol a nagy Mester vésője alatt
    A jövendőnek márványszobra készül
    S ihletve zengek Isten-titkokat:
    Elzengem végig önfeledt ajakkal:
    Kinek jut bukás, kinek hatalom,
    Nagyobb leszek a régi prófétáknál: –
    De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Elzengem halkan, fátyolos kobozzal
    Fájdalmaimnak zordon énekét
    Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam
    Hogy vesztettem el mindent, ami szép;
    És akkor, aki tündérvarázslatban
    Úgy élt bánattól, bútól szabadon
    Szívéhez kap és forró könnye csordul
    És mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön
    Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,
    Hol vért gőzölgő paripák robognak
    S az én ajkamon harsog majd a kürt
    S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,
    Halálkiáltást véres rohamon,
    Arcokon ég a lelkesülés lángja!…
    De mégsem ez lesz a legszebb dalom.

    Hanem amikor csendes alkonyatkor
    Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám –
    Megtámadva az élet fájdalmától,
    S könnyes szemekkel tekintesz reám;
    Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,
    Szívem derüjét mind Neked adom…
    Te átölelsz és némán összecsókolsz…
    És ez lesz nékem a legszebb dalom.

    1. december 15.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Jevgenyij Jevtusenko: Adassék hála

    Minden könnycseppnek adassék hála,
    Hagyd, szemedből hadd peregjenek.
    Inkább sírj, de szüless e világra,
    Mert elhull, ki meg nem született.
    Élni bárhogy! ha ütnek, ha vernek,
    – plazmák éjén többé nincs remény –
    Annyi, mint egy zöldfillengős percet
    Elcsenni a világ szekerén.
    A gyönyört, mint friss retket ropogtasd
    És kacagj, míg felkoncol a kés!
    Bármi szörnyű, mit az élet oszthat,
    Százszor szörnyűbb az, ha sosem élsz.

    Szerencsefia, ki megszülethet.
    Banyakézben titkos kártyalap:
    Ha kihúzod, a játszmát te nyerted,
    Hetedhétország királya vagy!
    S ha bódít a zselnice-igézet,
    A semmi s a minden mámora,
    Ujjongással tölt el puszta léted,
    Csodák közt e legnagyobb csoda!
    S ha nem ütnek arcul az egekben,
    Gőgödben a földet meg ne vesd:
    Egy az élet, és kis híján egy sem,
    A véletlen adta csak neked.

    Hamvadás helyett, ó, hidd a lángot,
    Pitypangok tövébe leborulj.
    A mindenségnek ne sokat rimánkodj,
    Fölé pattanj s gyűrd le szilajul!
    Ne acsarkodj sohasem a sorsra,
    Szíved ha kíntól megszakad,
    Mint a koszos, a toprongyos Zorba,
    Tánccal ünnepeld meg gyászodat!
    A fekete macskának is hála,
    Kikre csak rút pillantás jutott,
    Illesse a dinnyehéjt is hála,
    Talpad amin néha megcsúszott.
    S a gyötrelmek gyötrelmének is hála,
    Hiszen az is több a semminél,
    Hálád még a balsorsot is áldja,
    Mert a balsors is – jobb a semminél.

    Forrás: Grigassy Éva fordítása

  • Kabós Éva: 80 évesen

    Szeretnék versben elbúcsúzni
    attól, mi szép volt nekem,
    “törvényen kívül” is fény,
    és virágok a hegyen…

    Oly szegényen ezüstöm volt a
    lármázó patak,
    szépen búcsúzni
    fáradó agyamban már
    nincsenek szavak…

    A fények ott játszanak
    még mindig a hegytetőn,
    de elérni a
    csúcsokat már nincs erőm –

    nem jutok fel a
    rímeket-rejtő hegytetőre,
    vonszol magával
    erdélyi sorsom nyolcvan éve –

    s nincs már erőm bontani
    piros fonalat: teremteni párnát, terítőt

    • az ősit -, írásosat…

    De még szeretném megköszönni,
    mi szép volt nekem,
    fényt és virágot
    a Mezőség dombjain,
    és a székely hegyeken,

    megköszönni a hópelyhet
    és napot,
    az eltévedt golyókat
    és az eltaláló szót –

    Egy versbe zárva megköszönni,
    hogy még itt vagyok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Bartimeus

    Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz
    megérintette fénytől szűz szemem,
    világgá lett a bús világtalanság,
    s öröm borzongott át a lelkemen.

    Koldus-kövem felett, a tér derengett,
    arcom felé egy arc világított,
    s káprázva néztem hívó, mély szemébe
    Annak, ki jött, megállt, meggyógyított.

    Szép volt, anyám, szememmel simogatni
    virág selymét, gyümölcsök bársonyát,
    vagy messze-húzó út ívét követni
    a dús vetésű Jordán-tájon át.

    Ma is csodám a csillagsűrűs éjjel,
    a nyári éj, mely csóvákat hajít,
    a virradat, mely kútvízhez kicsalja
    a város nőit és galambjait.

    Jerikó minden színe birtokom lett.
    Egész világ. De meddig lesz enyém?
    Ha börtönömbe holnap visszahullnék,
    tán elhullatnám s elfelejteném

    a pálma zöldjét, esti domb liláját,
    barna leányrajt, bíbor rózsatőt.
    De lelkem mélyén hordozom halálig,
    hogy láttam Őt, anyám, hogy láttam Őt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Köszönöm

    Perceim áradók
    és fénylők, mint a víz;
    elfogadom a jót,
    vele a rosszat is.

    Megköszönöm a vad
    hajnalt, a lágy delet,
    Megköszönöm a szád,
    s két tündöklő szemed.

    Mindig csak így legyen,
    hintsék be csókjaid
    megszegett életem
    elfolyó napjait.

    A teled telem,
    a nyarad nyaram
    és boldog leszek,
    ha mindig így marad.

    Mosolyod sugarát
    ha már nem ihatom,
    találjak újra Rád,
    egy másik csillagon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jevgenyij Jevtusenko: Köszönöm

    Mondd: „köszönöm”, a szivárgó könnynek,
    s ne töröld sietve a szemed.
    Hogyha sírva is – létezni könnyebb.
    Halott, aki meg sem született.

    Ha törten, ha verten is – ki élő,
    plazma-éjszakában nem maradt.
    Léte a teremtés szekeréről
    ellopott zöld fűszál-pillanat.

    Nevess nagyot, fogd marokra késed,
    harapd, mint retket, az örömöt.
    Rosszabb volna meg-nem születésed,
    életed akárhogyan nyögöd.

    Fagyalszirom-zuhatagban járva,
    semmitől s mindentől részegen,
    eszméltessen a világ csodája,
    ámulj önnön létezéseden.

    Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
    de váddal se bántsd az életet.
    Nem köszönt be még egy élet hozzád,
    ez az egy is – véletlen tied.

    Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
    A pitypangos fűbe vesd magad,
    ne könyörögj nagyon a világnak,
    nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

    Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
    Lelkek élnek a romok felett!
    Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
    ünnepelve akár szégyened.

    Köszönd meg a legfeketébb macskát,
    mely előtted keresztbe futott,
    utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
    amelyen a lábad megcsúszott.

    Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
    szenvedésed is hasznodra volt.
    Mondd: „köszönöm”, a legárvább sorsnak,
    hiszen az is ember sorsa volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Katalin: Tanulságok

    Amikor véresre törve térdemet
    Négykézlábon kell tanulnom újra járni
    Akkor élem át igazán kiegyenesedett létemet
    Ha megtanultam végre megköszönve fájni.

    Ha úgy fáj hogy Ő többé már nincs,
    Hogy a könny is bentszorul,
    S csak rázkodó öklendezés
    minden lélegzetvétel,
    S csak nedves párnád éli át velem kínomat
    Akkor tudom igazán milyen érték átölelni
    Kivel megoszthatom mindennapjaimat.

    Mikor a tegnapról maradt emlékeken merengve
    Fogadkozni a holnapra érzem a vágyat
    Akkor kell csendben rádöbbennem arra,
    Mit felejtettem el megköszönni a mának.

    Forrás: Lélektől lélekig