https://verskucko.com

Címke: hála

  • Áprily Lajos: Köszönet a napsugárnak

    Tavaszodik. Holt tavaszok
    fáradt szívembe visszajárnak.
    S fáradtan is köszönni kell,
    köszönni kell a napsugárnak.

    Köszönöm, hogy hervadva is
    tavaszi halk mámorba estem.
    Köszönöm, hogy új fény ragyog
    a főtéri aranykereszten.

    Köszönöm, hogy kisgyermekek
    mezítláb malomkerekeznek.
    Ásott tövű vén almafák
    fiatalos kedvvel rügyeznek.

    Köszönöm a szél jóízét,
    aromáját a barka-szagnak.
    Köszönöm, hogy hegyoldalon
    ibolyászó lányok kacagnak.

    Köszönöm, hogy napos gyepen
    fehér fénnyel vakít a vászon.
    Köszönöm, hogy friss fák alatt
    szelíd szívvel megint halászom.

    Habos felhők fejem felett
    vitorlásan feszülve szállnak.
    Üzekedő játékait
    köszönöm életnek, halálnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Egy hálaadás

    Nemigen van világ. Ami mégis
    lenni tűnik: többnyire érvénytelen. De szobák
    vannak, itt, ott. Egy-egy szoba mindenütt van.
    Szoba, ahol üldögélni, feküdni, föl-alá járkálni jó; ahol
    meg lehet szólalni, de nem muszáj.
    Ahol együtt lehetsz, vagy egyedül lehetsz, ahol még
    a csend is lehetséges – szobák, ahol
    nem erőszakolnak meg, nem fosztanak ki,
    nem aláznak meg ok nélkül, szünet nélkül.
    – Jó, hogy vannak szobák.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Elfogadni, elengedni…

    Mentünk, s te vittél kézen fogva engem.
    Lehunyt szemeim mögött a világ
    életre kelt, és újra része lettem,
    ahogy a kövek, ahogyan a fák.

    Jártunk a kidőlt pléhkrisztusok között,
    s a félhomályban sírt egy kisgyerek.
    Felemeltem, hogy magamhoz öleljem.
    – Ő rám nézett. És látod? – Már nevet!

    Nem tudtam volna nélküled megtenni,
    feküdtem volna romjaim alatt,
    a térdre esett sorompók tövében,
    ahová nem jön semmilyen vonat.

    S hogy elfogadni, s elengedni is kell,
    tőled tanultam, köszönöm Neked!
    Most hazaküldöm ólomkatonáim,
    a harcnak vége! Isten veletek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Joszif Brodszkij: A fenevad helyett

    A fenevad helyett ketrecbe engem zártak,
    a barakkfalra ráégettem szöggel, mennyit kaptam,
    ruletteztem a tengerparti nyárban,
    ebédeltem az ördög tudja, kivel, frakkban.
    Gleccserről a világ felét szemügyre vettem,
    háromszor elmerültem, szétcincáltak kétszer.
    Elhagytam az országot, ahol születtem.
    Városnyi ismerős feledte el, hogy éltem.
    Kószáltam a sztyeppen, mely a hunokra emlékezik tán,
    azt hordtam ott, mi most van épp divatban,
    vetettem rozst, kátránypapírral fedtem be a pajtát,
    és bor helyett csak száraz vizet ittam.
    Az őrök sötét pupillái álmaimba visszajárnak,
    héját is megrágtam a száműzetés kenyerének,
    torkom minden hangot kiadhatott, mi nem kiáltás;
    suttogni kezdtem hát. Most vagyok negyvenéves.
    Mit mondhatok az életről? Hogy hosszúnak találtam.
    Amivel szolidáris vagyok, az a bánat.
    De míg agyaggal nem tömik tele a számat,
    ajkaim másra nem nyitom, csak a köszönet szavára.

    Baka István fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jevgenyij Jevtusenko

    Köszönöm

    Mondd: „köszönöm”, a szivárgó könnynek,
    s ne töröld sietve a szemed.
    Hogyha sírva is – létezni könnyebb.
    Halott, aki meg sem született.

    Ha törten, ha verten is – ki élő,
    plazma-éjszakában nem maradt.
    Léte a teremtés szekeréről
    ellopott zöld fűszál-pillanat.

    Nevess nagyot, fogd marokra késed,
    harapd, mint retket, az örömöt.
    Rosszabb volna meg-nem születésed,
    életed akárhogyan nyögöd.

    Fagyalszirom-zuhatagban járva,
    semmitől s mindentől részegen,
    eszméltessen a világ csodája,
    ámulj önnön létezéseden.

    Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
    de váddal se bántsd az életet.
    Nem köszönt be még egy élet hozzád,
    ez az egy is – véletlen tied.

    Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
    A pitypangos fűbe vesd magad,
    ne könyörögj nagyon a világnak,
    nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

    Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
    Lelkek élnek a romok felett!
    Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
    ünnepelve akár szégyened.

    Köszönd meg a legfeketébb macskát,
    mely előtted keresztbe futott,
    utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
    amelyen a lábad megcsúszott.

    Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
    szenvedésed is hasznodra volt.
    Mondd: „köszönöm”, a legárvább sorsnak,
    hiszen az is ember sorsa volt.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Észrevettem

    Eddig nem tettem mást, mint
    észrevettem,
    és nem is kell mást, mint
    észrevennem;
    észrevétlen észrevenni mindent,
    ott fönt és itt lent.

    Észrevenni az újat és a régit,
    barátot, ellenséget, ha feléd int,
    a völgyet a magas hegyek között,
    egy hatalmas kezet fejed fölött;
    a számtalan tágas mezőt
    és rajtuk a virágszőnyeget,
    azon egyetlen virágot,
    s szárán az összes levelet;
    s a virág szirmán gyönyörű lepkét
    és a lepkén a színes pöttyöket,
    azokon azt a vakító fényt,
    és a fényben hirtelen jöttödet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Rondó

    mert aki Téged megtalált, életet talált.

    elvetted tőlem a halált
    és adsz helyette életet
    napról-napra; napról-napra
    köszönöm és bocsátom meg neked,
    hogy elvéve tőlem napról-napra
    a jól megérdemelt halált

    – adsz béke helyett örömet:
    veszendőt az örök helyett,
    elvéve tőlem a halált

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Aligha érdemem

    Aligha érdemem szerint szerettek
    ti mind, akik most mellék álltatok.
    A vállatokra löktem a keresztet,
    mit felcipelni nékem adatott.

    Még gyászom is pelyva-füstöt virágzott,
    még bánatom is lángolón rivallt;
    és arcotokba csaptak mind e lángok,
    s rátok verettek minden régi bajt.

    De konok hűségetek körülállott
    s testvér-kezek szövedékein át
    látom, hogy van nyomoromra bocsánat,
    s körülöttem kiderül a világ.

    Hull, hull a juhar aranysárga lombja;
    és megtorpant az őszi pillanat:
    rezzenetlen fák közt felém hajolva
    szelid szirmokkal símogat a nap.

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Márai Sándor: Köszönet a nőknek

    Köszönet neked, aki megszültél.
    És neked, aki a feleségem voltál.
    És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt,
    gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
    vigasztaltál, mikor magányos voltam,
    elringattál, mikor a haláltól féltem.

    Köszönet neked, mert szőke voltál.
    És neked, mert fehér voltál.
    És neked, mert a kezed szép volt.
    És neked, mert ostoba és jó voltál.
    És neked, mert okos és jókedvű voltál.
    És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.

    És neked, mert betakartad hajaddal arcomat,
    mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
    s neked, mert tested meleget adott testemnek,
    mikor fáztam az élet magányában.

    És neked, mert gyermeket szültél nekem.
    És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem.
    És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam.
    És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
    És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
    És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.

    Köszönet a nőknek, köszönet.

    Forrás: meglepetesvers.hu

    👉

  • Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek…

    Ahogy a napok rövidülnek
    Úgy érzem mintha köd borulna rám,
    Ahogy az éjjelek lehűlnek
    Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

    Mit oly sokszor elhalasztottam
    Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
    Jóvá tenném mit mulasztottam,
    De nem lehet, mert Ő már messze jár.

    Ó mennyi mindent nem tettem meg!
    Még nem késő, te még megteheted
    Megőszülve is maradj gyermek
    Mondd meg neki mennyire szereted.

    Két keze érted dolgozott csak
    Mindennél jobban szeretett
    Az éjet is nappallá téve
    Óvott téged és vezetett
    Míg lehetett, míg lehetett.

    Most vár valahol megfáradtan
    Nem kér sokat csak keveset
    Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
    Egy vigasztaló kedveset
    Tán még lehet, tán még lehet.

    Amit akkor elfelejtettél
    Talán még jóvá teheted
    Hát menj, rohanj és simogasd meg
    A téged védő két kezet
    Amíg lehet, amíg lehet.

    A szíve érted dobogott csak
    Amíg belebetegedett
    De Ő titkolta nem mutatta
    Nem mondta el; hogy szenvedett
    Csak mosolygott és nevetett.

    S ha olykor nagyon elfáradtál
    Ő hozta vissza kedvedet
    Ő tanított beszélni téged
    Nyitogatta a szemedet.
    Mert szeretett, úgy szeretett.

    Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
    Az ember másként nem tehet
    És csókold meg amíg nem késő
    Azt az áldott édes szívet
    Ha még lehet, ha még lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig