Országúton hóbaesve:
Úgy lep el egy téli este
Lábamnyomát temetve majd?
Az ég sem lesz holdvilágos?…
A boldogság messze szálldos
S kerül engem,
A kósza, merengő magyart?
Új nászon majd citera peng?
Engemet meg temet a csend,
Temet a tél s belep a hó?
S könnyek értem hullnak néha?
Vagy a vándor messzi, néma
Haldoklásán
A szél lesz csak a sirató?
S a túlvilág messzeségén,
Vagy ott lenn a sírom éjén,
Majd megszűnik a kín, a jaj?…
– Föld méhiben, síri csendben,
Ott majd szépen megpihenve,
Távol tőled,
Te földi gond s te földi baj!
Forrás: Lélektől lélekig
