Lovaim mindig visszatérnek,
Nem tűrnek kötőféket, ostort.
Keserű füveket legelnek,
Tenyérből cukrot egy se kóstolt.
Visszatérnek, mert ők neveltek.
Nem rabnak… gyengének. Szabadnak!
S ha arcom kezembe temetem,
Tudom sokáig úgyse hagynak!
Eljönnek értem… testvérükért,
Hogy összerezzen az éjszaka,
Ha meghallja a nagy dobogást,
Amikor indulunk haza!
Felhők foszlott hátán taposva
(Parazsat viszünk eleségül)
Belerúgunk a csillagokba,
Úgy… hogy a Föld is beleszédül.
Forrás: Lélektől lélekig
