Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.
Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.
Forrás: Meglepetésvers.hu
Ahogyan megyünk összebújva az
Iskola utcán fázós-boldogan
(„őszi szerelem” – mondta kis pimasz
fiacskám) „őszi” – és akkor mi van?
bár, persze tudtuk mi is pontosan,
hogy ami jön, az tél, nem a tavasz,
hogy most már minden utoljára van,
hogy az öregség tele behavaz,
de addig itt a kocsma és az ágy,
addig legyen tivornya, buja vágy
amíg lehet. És aztán szépen együtt,
egymás kezét el többé nem engedjük,
s együtt, együtt bár úttalan–útatlan
toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.
Forrás: Lélektől lélekig
Csak szem a szemre, lánc a láncra,
miként sodort a három párka…
Ki munkál, hajszol, mindörökre
sorsunk szívósan ölti egybe.
Tervrajz szerint, vagy ég bolondja
szövi a szálat össze-vissza,
s nem tudhatjuk, mi lesz belőle,
közülünk kinek van jövője,
kiből lesz bölcs, gazdag, vagy árva,
csak szem a szemre, lánc a láncra…
Oltárra lesz terítő, fényes,
király palástja, széle véres…
vagy lábtörlő dohos sarokba,
aztán a sors szemétre dobja…
Ne nézz előre, ne nézz hátra,
horgolva, szőve, varrva, vágva…
csak szem a szemre, lánc a láncra..
Jaj, aki csak egy szem a láncban
ne gondolkozzon, hisz bezártan
sodródik sorsa áramában,
és nincs kiút, csak ősi kényszer
megtartani, ne málljon széjjel,
amit a többi összefogna.
Nincs üdvösség, nem jutsz pokolra,
csak ez a szédítő motolla…
s magasztalva, vagy meggyalázva,
csak szem a szemre, lánc a láncra…
Forrás: Lélektől lélekig
Engedd, hogy a világ törvényén
kívül helyezzelek.
Engedd, hogy ezer csók-parázzsal
borítsam testedet.
Engedd, hogy lágy símogatással
hivjam elő vágyaid.
Fogadj magadba. Vad szenvedélyem
elűzi gyötrő álmaid.
Fogadj magadba és érezd
az összefonódás minden mámorát.
Fogadj magadba, hogy a lelkem
kibonthassa minden zálogát.
Fogadj magadba.. engedd…
hogy felfedezzük egy kéjes
éjszaka minden zeg-zugát.
Egy viharos éjszakáért
nem kellenek már a nappalok,
s beteljesedett éjem után,
mint Tiszavirág meghalok.
Forrás: Lélektől lélekig
Szemedben lelkem,
szívedben szerelmem,
tenyeredben testem
lakik.
Forrás: Lélektől lélekig
Mint páros gót oszlopok, összeforrtan
tartjuk a remény boltíveit,
állunk csontfehéren elátkozottan,
míg a törvény rajtunk be nem telik.
Tudod, hogy minden ellenünkre fordul,
tudom, hogy minden vád fejünkre száll,
de fájdalmakon és rágalmakon túl
tiszták vagyunk, mint hófürdette táj.
Neved az álmatlan tengerre írom,
már fodraid közt leng a szürkület,
virrassz velem, örökös éber áram,
sötétedik – meghalok nélküled.
Forrás: Lélektől lélekig
Mint bolthajtása életednek
Reáhajolok napjaidra.
Én vagyok szíved minden titka
Aki őrizlek és befedlek.
A csillagaid rajtam kelnek,
A holdad rajtam úszik végig,
A felhőd rajtam feketéllik,
Én küldöm könnyét a szemednek.
És oly messziről, mint az égbolt,
Mint ami nem lesz, s ami rég volt
Ledobom magam a kezedre.
S az életedre rácsukódom
Mint drága kincsére az ódon
Hű lakatú ezüstszelence.
Forrás: Lélektől lélekig
s
Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak
Ha téged hallak bizonyos az értelem
Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts
Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém
Ha átölellek csak magamat folytatom
Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad
Ha elhagylak egymást idézzük azzal is
S elválásunkkor is találkozunk.
Forrás: Lélektől lélekig
