Itt vagyok, Kedves…
s igen! már látom:
a Fal mögött, a sötétben
valami apró fény pislákol
talán mécsnek lángja,
vagy az Élet lángol?…
nincs hang, csak suttogás,
nincs mozdulat,
nincs nevetés,
nincs sóhaj,
nincs kacagás,
csak csend, semmi más…
s ahogy közelgek,
a fény nem lesz nagyobb,
a Fal elnyel mindent
tán ezért van,
hogy hangot sem hallhatok
lépek felé…
lépek Feléd…
lassan, óvatosan,
mert, bár nem látom a Falat,
érzem erejét
félelmetes,
nehéz,
lehet, hogy erőm kevés
elmenni a Falig
elmenni Hozzád…
NEM!
mert akarom!
ha kell, áttörök a Falon,
ha kell, megkerülöm,
elmegyek akár a végtelenbe,
hol kaput nyithatok,
s bemegyek rajta
Hozzád
és együtt romboljuk le a Falat
és kimegyünk a Fényre…
végre…
évezredek múltán
a várakozásnak vége…
indulok Feléd…
nincs Fal,
nincs félelem,
nincs semmi,
csak Te! – a Falon túl
s már látom,
hogy Te is látsz,
kezed felém nyúl,
mert Te is akarod
igen!
ledöntjük a Falat,
mert van két akarat,
ami egy
és végtelen…
megyek Feléd…
hol a Fal?
hol a sötét?
rohanok Feléd…
hangok támadnak az éjből,
égigérő Fény lesz a sötétből,
a Nap kacag,
a Hold üzen nekünk,
s mi egymáshoz érünk,
hogy kezdődjön Életünk
Forrás: Lélektől lélekig
