A költő hangja gyönge.
Nem indít vihart, békét
nem köttet; könyörögne,
hogy gyűljenek a kévék,
oszoljanak a felhők,
gyógyuljon a beteg meg,
ne vágják ki az erdőt,
higgyenek a gyereknek,
ne higgyenek hamisnak,
lássanak végre, lássunk,
leljünk magunkra, másra,
keressük igazságunk.
(Antistrófa
Igazság, mi is volna?
Milyen kötélen lógna?
Milyen könyvbe temetve?
Milyen életre kelve?
Hangos kürtre ha lelnék,
félnék ma belefújni;
egy sóhajtásra telnék:
nyelveken érthetetlen,
képekbe rejthetetlen.
Köntörfalakból város.
Kényelmes. Valóságos.
Megvéd rossz képzetektől.
Lelkiismeretemtől.
Nem lennék tanítóvá.
Nem bírok versenyezni;
új játékok születtek;
rosszul kérdezek, bánt a felelet.
Vagy másként kéne látnom,
vagy hűtlen lett az írás,
s eltévedtünk örökre.
A költő hangja gyönge.)
Forrás: Lélektől lélekig
