Szétnyílt ujjaink: tízágú
virágok, fény szelidül
pillantásainkhoz,
sétálós lábaink nyomában
szobrot épít a szél,
tövéhez furulyázó angyalokat:
madarakat ültet,
az átvirrasztott éjszakák
hadseregei óriási ezüstdob: hold
zörgéséből csillagszóval
masíroznak útjainkra,
csupasz szivárványokkal:
piros katicabogár-szárnyak
röppennek tízágú virágainkra,
védtelenné meztelenítette
szíveinket a szerelem,
megölhet akárki,
a remény lombja alá húzódunk,
egymás húsából élünk
harminc kilóvá soványodva,
s nem vettük észre, hogy
kékké-fagyott körmeink
alá költözött a tél.
Forrás: Lélektől lélekig
