https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Komáromi János: Ha boldog vagy

    ha boldog vagy
    játék az élet
    játék a fájdalom
    játszva bolyongunk
    élet-utakon
    ami fontos
    csupán az öröm
    ha boldog vagy
    megköszönöm

    Forrás: Lélektől lélekig

  • George Noel Gordon Byron: Többé nem csatangolunk…

    Többé nem csatangolunk hát
    ily késő éjbe már,
    bár szívünk csöppet se lomhább
    s ragyog még a holdsugár.

    Kardról lehull a hüvely
    és a lélekről a mell,
    nem liheghet szüntelen:
    a szívnek béke kell.

    Bár az éjben érzelem gyúl
    s túlhamar megtér a nap,
    nem csatangolunk ezentúl
    holdas ég alatt.

    Fordította: Devecseri Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gleb Gorbovszkij: Hátha

    Kereng a hó, piros a nyárfa tornya.
    Fenyők suhognak, örökkévalók.
    Mezítlábas macskák lépnek osonva,
    és mint máskor,
    akasztott lámpa lóg
    a kihalt nyaraló fölött a sarkon.
    Bordáim kosara csenddel telik.
    Elszállnak a madarak
    nagy csapatban,
    valami messzi fényjel int nekik.
    Pár ittmaradt veréb
    meg két varjú bolondoz,
    s szívemben
    ez az égető tavasz.
    Mind sűrűbben
    járok ki a vonathoz:
    álmaimból
    hátha elém szaladsz.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Zene

    Benne valami bűvös láng lobog,
    egybefonódnak távoli vidékek.
    Egyedül vele társaloghatok,
    amikor mások közel lépni félnek.
    Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
    mikor elhagynak sorra a barátok,
    mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
    mintha megszólalnának a virágok.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Ki vagyok?

    Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
    szemem kékjét homály itta fel.
    Mellékesen élek itt a földön,
    épp csak úgy… együtt a többivel.

    Megszokásból csókollak, csak éppen
    mert csókoltam mást is eleget,
    s mintha gyufát lobbantok sötétben,
    szép szavakat úgy mondok neked.
    “Mindörökké”, “kedvesem”, “csak téged”…
    De a lelkem dermedt és üres.
    Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
    igaz szót szívedben ne keress.

    Tüzemet már semmi fel nem szítja,
    vágyak nélkül élek, csendesen.
    Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
    születtél sokaknak és nekem.
    Magamnak mindig társat kerestem,
    s tűrtem komor fogság nyűgeit.
    Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
    nem illetlek rossz szóval, ne hidd.
    Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
    szemem kékjét homály itta fel…
    Szerettelek téged is a földön,
    épp csak úgy… együtt a többivel.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ember Béla: A látás veszélye

    A legnagyobb átok
    Bárkinek,
    A valóságot
    Látni meg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ember Béla: Hangulat

    Néha könnyen adom magam.
    Néha nehezen.
    Néha már magamat sem értem.
    Néha… sohasem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A kiránduló társ emléke

    Ha kiértünk a szép, szabad mezőre,
    nagyot kurjantott, mint a pásztorok.
    Most a hegyen néma bazalt az őre,
    s szabad hegyekre néző sír-sorok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Sebezhetetlenül

    Támadhatsz – a tőröd méreggel se hat,
    megöltem a sárkányt: hiúságomat.
    Mennyi vére elfolyt, amíg vége lett –
    megfürdettem benne kényes lelkemet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: MAGÁNYOS FA A PARTON

    Ne csapj le rám, fejsze, ne sodorj magaddal szél,
    egyedül állok itt, akár az elátkozott,
    s tudom, panaszaimat sem hallja meg senki,
    miket tagjaim remegései kísérnek.
    Valaha erdő állhatott itt és körülvettek
    testvéreim, hozzám hasonló valamennyi,
    örömük és bánatuk olyan, mint az enyém,
    összedugtuk fejünket, s száz erős karjukkal
    megsimogattak, miközben bársony rügy fakadt,
    és illatos virág nyílott rajtuk nevetve.

    Miért ily haragot tartó felettem az ég,
    gyökereim miért tengnek a málló homokban?
    Lám, egyik évszak elvonul a másik után,
    és megvénülök majd anélkül, hogy egyszer is
    vőlegény, vagy szép menyasszony lehettem volna.
    Milyen lehet a világ e holt partokon túl?
    Olykor benézek a ringó folyó tükrébe,
    s látom, nem kellhetek én már többé senkinek,
    csak állok itt az éhes, zümmögő legyek között,
    s kegyetlen viharok tépik sárgult fürtjeim.

    Forrás: Lélektől lélekig