jól van Uram értelek
rúgj még rajtam
néhányat
megérdemlem
vessződdel oktass
hajts a mindennapok
átkozott mókuskerekében
míg bele nem pusztulok
és ha majd a porba zuhanok
bűneim súlyos
fekete köveiből
építs por-testem
fölé sírt
de tudnod kell
sosem akartam több lenni
csak egy Ember
vedd magadhoz lelkemet
Forrás: Lélektől lélekig
Az éjnek ismerője voltam én,
ki záporban megy el s hazaoson,
ha kialudt a végső utcafény.
Bámultam szomorú sikátoron.
Éji bakter mellett mentem tovább
sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.
Megálltam, némítva lépés zaját,
mikor kiáltás, hirtelen szűnő,
a háztetők felett fülembe szállt,
nem hívó, nem is búcsút üzenő;
s messzebb, nem-földi magasság terén
bolygó óra hirdette: az idő
se-téves, se-igaz, nem holt, s nem él.
Az éjnek ismerője voltam én.
Forrás: Weöres Sándor fordítása
Ne várj rám többé. Elfáradtam nagyon.
A világ végén ülök egy rozoga padon
és lábamat lóbálom a semmi felett.
Ülök itt magamban kettőnk helyett.
Az ember nem felejt könnyen.
Mindig meglepődök, hogy van még könnyem.
Fázik a talpam, égeti a semmi.
Mégsincsen kedvem mozdulni, menni.
Ringatózom, mint egy kisgyerek,
mellettem a Magány szendereg.
Hiányokat szuszog és hízik a fájó nincseken.
Félek, hogy felébred és a semmibe lök hirtelen.
Forrás: Szeretem a verseket
Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd:
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.
(Kányádi Sándor fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Vannak dalok, mik titkosak,
szívünk éjében élnek,
elfojtott, néma dalai
mély szenvedélynek.
Vannak gyöngyök, mik titkosak,
örvény mélyén teremnek,
becsesek, fénylők, nem valók
az embereknek.
Forrás: Lélektől lélekig
Hátamra vettelek
amikor nem volt lábad
s te háládatlan
szárnyakat növesztettél
hátadra vettél
amikor nem volt lábam
s én, mintsem hálálkodnom kelljen,
szárnyakat növesztettem
Forrás: Lélektől lélekig
föl-fölhorkan a ló
cimpája ina reszket
vadszagot érez
félve lép mint a vak
meg-meghajlik a föld alatta
zsombékos süppedékes
se kantár se sarkantyú
csak egy sovány kötőfék
s két elszántan szorító térd
a zubogó patakot hallod-e
vagy ereidben
a vért
ugratni kéne
ha volna túlsó part
Forrás: Lélektől lélekig
Mit írsz? – kérdi ajtót nyitva a gyermek.
Verset – felelem –, egy verset az alkonyatról.
Miért épp az alkonyatról? – kérdezi,
olvasólámpám fénykörébe lépve.
Mit írsz? – kérdi asszonyom,
ablakot nyitva, s beereszti a huzatos levegőt.
Egy verset – mondom neki –, verset a magányról.
Miféle magányról? – kérdezi,
kilép a lámpa fényköréből.
Mit írsz? – faggat apám
a folyosó homályába veszve.
Verset. Egy verset a halálról – válaszolom.
Hogyhogy a halálról? – hökken meg és zokog.
Mit írsz? – érdeklődik a szomszéd, a díjbeszedő,
a boltos és a bürokrata.
Mit írsz? – kérdezi főnököm,
míg a nap eseményei
a nyomdagép tölcsérébe hullnak.
Verset, egy verset – mondom nekik.
Verset a csendről.
Miféle csendről? – szól asszonyom.
Csend még álmunkban se létezik.
Sikoltozol, és azt mondod: hagyjál, hagyjál.
Nem szeretem az alkonyt –
szól a gyerek.
Szobámba térve
kuporgok a sötétben, elalszom,
és senkinek se jutok az eszébe.
Ha egyedül vagyok,
fehér és fekete lovakat látok.
Egy fehér lovat és egy feketét – így az apám.
Torkig vagyok a halállal –
mondja az orvos.
Mindennap meghal valaki.
A cementasztalokon sokan fekszenek, kiterítve,
míg a rokonok értük jönnek.
Sose szólsz semmit – mondja a szomszéd –,
nem hallom a hangod.
Hallgatok.
Lassan elfogynak a szavak
a csendről, az alkonyatról,
a magányról, a halálról.
Forrás: Lélektől lélekig
Esik eső,
szakad, szakad,
szeretnélek,
de nem szabad.
Te is tudod,
tudom én is,
nézzük egymást
mégis, mégis.
Törvény, szokás,
szabott szabály,
ajtó, asztal,
ház a határ.
Te is tudod,
tudom én is,
várjuk egymást
mégis, mégis.
Beborul, és
kinyíl az ég,
minden éjjel
megyek eléd.
Te is tudod,
tudom én is,
messze vagyunk
mégis, mégis.
Forrás: szeretem a verseket
