Holdfény alatt sétál a szerelem,
sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
Kék ködben ül a táj, a tó felett
emlékek és árnyak keringenek.
A fákon átlebeg a rezge fény,
olyan, mint egy verlainei költemény:
lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
felsóhajt és a földre hull az éj.
Forrás: Szeretem a verseket
A reggelt éneklem, az enyhe szépet
Ó reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred
Tejjel és mézzel folynak ereim.
Lelkem kilép az álom fürdejéből
Megint üde már
oszlik köde már.
Kilép az álmok sötét erdejéből
s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.
És így néz széllyel hajnala hegyérül
mély multja fölé,
mult mélye fölé
s a tegnap és a tavaly köde gyérül
lába alatt, amint néz lefelé.
Nézi, mint új ruhán foszolni fércet
a táj köd-egét
homályüvegét
s a kukoricaszál, a lenge, délceg
hogy hajlogatja tollas süvegét.
S a völgy fölött lassan mélyülve kékell
a szerte határ,
mit a menny kitár
s egy messze vers ébredő ütemével
kóvályg benne, mint hajnali madár.
Forrás: Szeretem a verseket
Ösmeretlen temetőben sok idő járt el feletted.
Emléket sem hagytál reám – dédanyám, rég elfeledtek.
Merre laktál, milyen voltál? Csak azt tudom én terólad,
Hogy éltedet hegyek mögött, fehérfalú házban róttad!
Talán boltosasszony voltál, nyirkos, sötét, kicsiny boltban
Éldegéltél liszt közt, bors közt, pántlikák közt, füstben, porban.
Házatokban, mint rendesen, korcsma is volt a bolt mellett,
Két kezednek, szorgos kéznek bizony sürögnie kellett,
Kenyeret kért a sok gyermek, altattad a legkisebbet.
Bölcs számítás a kis boltban, a korcsmában víg szó kellett.
Élted így telt, sok nehéz nap, munka közt és gondban éltél.
Álmaid tán nem is voltak, szerelemre rá sem értél.
Terólad nem regél senki, örökséget rám nem hagytál
Egyebet, mint a sok álmot, amiket elmulasztottál.
Sötét, nyirkos, kicsiny boltban, a szívednek rejtekében
Édes öntudatlan álmok összegyűltek csendben, szépen.
Illatos szerelmi vágyat, amely tán lelkedbe’ támadt,
Elzártad az ünneplőddel – “jó lesz majd az unokámnak”.
És én, késő unokája ösmeretlen dédanyámnak,
Örökségül örököltem régi álmot, régi vágyat;
Rég elfeledt tavaszoknak rózsafája nyit szivemben,
Ösmeretlen dédanyáknak ifjúsága ébred bennem.
Forrás: Szeretem a verseket
„Semmi sem gátolja annyira, hogy természetesek legyünk,
mint az, ha természetesnek akarunk látszani.”
Forrás: Lélektől lélekig
Rajtad kívül nincs más menedékem,
meddig szem ellát e sivár vidéken.
Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
s nappalom Tőled ragyog fényesen.
Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
Hozzám bújnál, mintha soha többé
nem akarnál elengedni. Mintha már
nélkülem akár nem is bírnád tovább.
Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
S hogy éjjel, színezüst fényével
betakart-e Téged? S hogy ha látott,
vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.
Rajtad kívül nincs más menedékem.
Hozzád s Te utánad vágyom.
Rólad szól a legszebb álmom.
Forrás: Lélektől lélekig
Majd ismét megszületek, mint kőtömb,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint szellő,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint hullám,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint tűzvész,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint ember,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
(Végh György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Philip Roth-nak
Az arcát én nem ismerem,
Nagyságos Úr, csak szép kezét,
Tudom virágot félve tép,
sóhajt, gyengéden megkötöz.
Most félrelép. Hát istenem!
A stílusával átkarol,
Míg más csupán ötöl-hatol,
Ön a lényeg fölött köröz.
Fogalmam sincs, milyen, ha kér.
Farmert visel? Vagy tweed zakót?
Kedvenc étke? Lazac? Spenót?
Szerelmes férj? Netán facér?
A könyv felénél tartok épp.
A kétszázadik oldalon.
Magával lenni jó nagyon!
Magával lenni jó nagyon!
Benned született dal vagyok,
Megénekeltél engem.
Újra születek benned,
Újra születni jöttem,
Szüless újra bennem.
Tárd ki, csak tárd ki
A lelked,
Hald meg a dalt, mely
Benned született meg
Bennem született dal lehetsz,
Megénekellek téged
Újra születhetsz bennem,
Újra születni jöttél,
Újra születek benned.
Tárom, csak tárom
A lelkem,
Hallom a dalt, mely
Bennem született meg
Forrás: Lélektől lélekig
Vadló ha száguld a szélben
hullámzón lobog sörénye
patája hangosan dobban
felszabadult nyerítése
Patak ha zúdul a hegyről
ki fékezhetné folyását
tükrében napkorong csillan
ki törné meg ragyogását
Szemednek fénye ha izzik
elhamvaszt minden sötétet
fáradó lelkemnek mindig
te nyújtasz jó menedéket
Örvénylő viharok dúlnak
hegyek közt, amerre járok
utak után nyugovást csak
ölelésedben találok
Karod óvó kosarában
enyhül bús szívem fájdalma
homlokom válladra hajtom
s hajtod homlokod vállamra
Forrás: Lélektől lélekig
Engedd, hogy az inged alá
könnyű szél befújjon
Hajad hosszú fürtjei közt
játékosan bújjon
Engedd, hegyi patak vize
arcod megsimítsa
Mélyről bukkant hűvösével
lelked szomját oltsa
Engedd kelő Nap korongját
szemedben csillanni
Tüzesedő vörös fényét
véredbe olvadni
Engedd, hogy a föld alattad
támaszod lehessen
Lábad hóban, selymes fűben
útjára mehessen
Engedd magad friss erdőben
szűz ösvényen járni
Nem gondolni semmire sem
semmire sem várni
Engedd, szikla repedésén
ujjad mohát érjen
Szemlélni csak a világot
s hagyni, hadd történjen
Forrás: Lélektől lélekig
