Szerző: Mária Németh

  • Gulyás Pál: A méhekhez

    Süt a szép Nap, szép virágot
    nyit a boldog július,
    most születnek a villámok,
    ott, ahol az ég borús.

    Kicsi méhek, ti a füvek
    halkan zörgő fiai,
    legyetek a nyárhoz hűek,
    ajtajához hajlani!…

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • József Attila: Hangya

    A bábok között elaludt egy hangya.
    Szél, a bábokat most el ne fúdd!
    Különben jó az is.
    Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
    és alszik véle csöpp árnyéka is.

    Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
    De jobb, ha már indulunk haza,
    erősen beborult-

    A bábok közt elaludt egy hangya,
    és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Szabó Lőrinc: Nyár

    Nézd csak, bolondul, karikázva
    hogy összecsap az a két sárga
    lepke! hogy kezd tündéri táncba!
    hogy gyúrja egymást, hogy forog!
    Négy szárnyuk százfelé lobog,
    pedig egyhelyben kavarog.

    Csókolóznak? vagy marakodnak?
    Most hirtelen egybefogóznak,
    s nyílegyenest fölfurakodnak.

    föl, föl, föl, ingó, lebegő
    tornyot húzva, mely repdeső
    útjuk nyomában égbe nő,

    függőlegesen rakéta: már a
    bükk magasában, már a nyárfa
    csúcsánál járnak: már a drága

    túlvilágban szikráznak a
    kék őrületben, ahova
    csak a szerelem mámora

    vagy az se emel! Ott repülnek!
    Ott! Hol? Fény! Látod? Tovatüntek…
    Magukkal vitték a szemünket!

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Juhász Ferenc: Ibolyaszemű

    Ibolyaszemű kishúgommal
    megüzentem, hogy hazamegyek,
    rendbehozom a kerítést is,
    bekötözöm a rózsafákat.

    Mondják, anyám kalácsot sütött,
    összeszitált egy kicsike lisztet,
    zsák aljából, fiók fenekéből,
    lisztes kötényét leporolta.

    Az asztalra mosott terítőt tett,
    bögrébe meleg kecsketejet,
    fehér ingem fényesre vasaltan,
    kiterítve várt az ágyon.

    Apám leveles dohányt vágott,
    eregessek bodros füstöt,
    kórót, faháncsot kosárba szedett,
    befűtött, hogy ne dideregjek:
    hidegtől nem véd fehér papiros.

    Már kora reggel a kapuba álltak,
    toporogtak és köhögettek,
    az eget nézték, az utca végét,
    a csordás gyerekre ránevettek,
    csokorba szedtek dermedt őszirózsát.

    S hogy nem jöttem, dérütötten álltak,
    sóhajuk hullott csak zizegve,
    fejükre sűrű zuzmót hintett
    a bokrosodó őszi szél.

    Forrás: DIA

  • József Attila: RÖVID ÓDA A KELŐ NAPHOZ

    Ó örökszép Nap, te erős, hatalmas
    Antik istenség, örökifjú Élet!
    Fellobog most dús ereimben orcád,
    Zendül a vérem.

    Fölkelő Nap, nem borulok elődbe,
    Rég-pogányossan dalolok Neked most,
    Égfelé tartott tenyerekkel, arccal
    Állok előtted.

    Őseink, ó ládd, Neked áldozának,
    Mért hagyod hát el megesett Hazámat?
    Adj erőt e bús magyarokba, Élet!
    Élni meg élni!

    Ősapámnak bús fia lettem én is.
    Rám örökségnek csak a Név maradt már,
    S én köszöntlek: ím kiiszom Nevedre
    Friss-vizű kancsóm.

    1922. augusztus

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Várnai Zseni: Mert úgy szerettél élni…

    Harmadnapra kimentem a sírodhoz,
    hogy könnyeimmel könnyítsem szivem,
    hogy egymagamban sírjak ott sokáig,
    mikor kivülem nincs ott senkisem.

    Borús nap, a márciusi égen
    nehéz fellegek ólmos árnya ült,
    de, hogy virágos sírdombodhoz értem,
    az ég arca épp akkor földerült.

    Kitört a nap a felhők sűrüjéből,
    a holtak honán elömlött a fény,
    s piros szekfűid kazla fölragyogva,
    mint égő máglya, lobogott felém.

    Mert akkor még a virágaid éltek,
    csak te voltál, ó, Kedvesem halott,
    és mégis ott sírodra ráborulva
    nem láttam mást, csak élő alakod.

    Láttalak ifjan, küzdő éveinkben,
    láttam a vég minden gyötrelmeit,
    és éreztem: hiába már a könnyek
    sós tengere… Terajtad nem segít.

    Mikor könnyeim végre elapadtak,
    szemem magához vonzotta a fény,
    s láttam a méhek százait zsibongni
    virágos dombod tarka mezején.

    Körülzsongott ott is az élet árja,
    mert úgy szerettél élni, oly nagyon…
    s akkor a rigók énekelni kezdtek
    a sírod fölé hajló ágakon.

    Sütött a nap, tavaszi szél zilálta
    koszorúid pirosló selymeit,
    s e hangok, színek különös zenéje
    fölidézte szívemben verseid.

    „Tavaszi szél… Májusi est…” susogtam.
    Verseid élnek… nem lehetsz halott!
    S bánatom jeges karmait kitépve,
    a dal mámora furcsán elkapott.

    Mert enyhülést kerestem öntudatlan,
    mert vigasz nélkül szívünk nem lehet,
    ó, lásd, ezért kapaszkodom a szélbe,
    ezért idézem itt e verseket.

    Mint erdők vadja ki égő sebére
    fűben, fában gyógyító írt keres:
    hozzád jövök, én élő, a halotthoz:
    segíts élni, tovább is Te vezess,

    mint eddig tetted, hogy ne tévelyegjek
    a rengeteg zord éjén egymagam…
    Vigyázz reám, hogy mindig tiszta fényért,
    dobogjon szívem, szóljon a szavam!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fodor Ákos: IMPROMPTU

    (hommage à K. S.)

    Voltam Jákob a kútnál.
    Voltam József a kútban.
    Életem vajon még milyen kutat mutat?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sík Sándor: Búzavirág

    Jó volna lenni búzavirág-módra:

    Ülni tövemen csendességgel,
    És napra, rétre, aratókra
    Rámosolyogni halkan, kéken,
    Békességgel.

    Ne lenne közöm semmi, semmi
    Tevés-vevéssel, hangossággal:
    Csak lenni, szépen, csendben, lenni,
    És dicsérni a boldog Istent
    Boldogsággal.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: HAJADNAK NYÍROTT LOMBJÁT

    Hajadnak nyírott lombját, arcod üdvöz
    rózsaszínjét, szemed acélát
    amit a lélek halk ezüstje ötvöz

    s tested, meleg méhkasát vágyaimnak
    orvosság módra issza színvak
    szemem, amely minden világot
    mindig egy színnel sötétebbre látott.

    Oh jaj minden világ csak bellül ég
    s a testek csunyán elernyőzik,
    de a tied átlátszó, mint az ég
    melyen aki jól átnéz, ott az Isten!

    Igy látom én a szemeidben
    a lélek paradicsomát
    felhőknek és fényeknek otthonát.

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: VONATON, TÁTRA FELÉ

    Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni, és milyen csunya!

    • Még szép volt reggel, bár a Tél,
      mint egy levetkezett tavasz,
      csontig mezítlen és kacér…
      De jött a hó, s régi Hegy,

    a Három Hegyek elseje!
    (Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni, és milyen csunya!)
    A hegy, a hegy a régi még,
    noha, úgy vélném, a fenyők
    rosszkedvűn rázzák águkat.

    De nem! cukros kép, elcsuszó
    Karácsony-ábrák, szenvtelen!
    (Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni és milyen csunya!)
    …És mord zsivaj, szoros kupé,
    s a nyelv… s a táj is… idegen:

    csunyább (vagy szebb?) mert másoké.
    Ily könnyű, otthonos vidék,
    elkenni ismert arcotok?
    Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni, és milyen csunya!
    (Nevükből vetkezett csucsok!)

    De mindegy! élek és futok!
    Név, ember, birtok, balgaság!
    Övék? Miénk? A hó vakít
    s már mámor ez a hóderű!
    Világ, világ, mily gyönyörű
    tudsz lenni! (Mi vagyunk csunyák.)

    Forrás: Arcanum