https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Vlagyimir Viszockij: A hegyi visszhang kivégzése

    A hágó csendjében, hol szél szabadon szállhat, hol szél szabadon szállhat, szállhat és ringhat,
    a csúcson, mire ember még lábát rá nem tette, lábát nem tette,
    élt, élt, éldegélt ott vidáman egy nagy hegyi, nagy hegyi visszhang,
    ha ember kiáltott, ő kész volt a feleletre.

    Mikor magad vagy s torkod kővel tömi el a bánat, a bánat,
    s fojtott nyögésed már zuhanna szakadékba le, szakadékba le,
    segélykérő hangod a visszhangja kapja fel, felkapja és vágtat,
    hangod megnehezíti, nagyítja, s messze fut vele.

    Csak azt ne higgyétek, hogy azok az emberek, kik jöttek, jöttek
    visszhangot ölni egy nap, részegek voltak vagy bolondok, bolondok,
    józanok voltak, kik jöttek, hogy elnémítsák a völgyet, völgyet,
    száját jól betömték, úgy intézték el a dolgot.

    Gonosz és véres munka volt, és egész éjszaka tartott, tartott,
    taposták a visszhangot, hang mégsem törte meg a csöndet, a csöndet,
    s reggelre kivégezték az elnémított visszhangot, visszhangot,
    kövek hulltak sebesült sziklákból, mint a könnyek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Hegyi lírai dal

    Hogy kezem reszketése múlt,
    Hegy orma vár!
    A félelem mélységbe hullt
    Örökre már.

    Mi visszatarthat, nincs erő;
    Megyek, de fáj.
    Szirtfok, mely nem legyőzhető,
    Nincs oly határ.
    A sok nem járt út egyikén
    Majd én megyek.
    Egy meg-nem-hódolt csúcs enyém:
    Rám vár, szeret.
    Itt-haltak neve hó alatt
    Rejtőzködik.
    Végig-nem-vándorolt utak:
    Enyém egyik.
    A lejtőn kékben álmodik
    Fénylőn a jég.
    A gránit nyomok titkait
    Vigyázza rég.
    Magasba nézve vallatom
    Az álmomat;
    Ők az igaz -hiszem vakon:
    Hó és szavak.
    S feledni annyi év után
    Se tudtam én:
    Kétségeim e szirt fokán
    Öltem meg én.

    A víz -“Légy sikeres nagyon!” –
    Így suttogott.
    Milyen nap is volt az napon?
    Ah..szerda volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Makrancos táltosok

    A szakadék mentén, a mélység fölött a szirtperemen,
    Ostorommal makacs lovaimat űzöm, hajtom, verem…
    Kifulladok, nincs levegőm – szelet, ködöt szívom, nyelem,
    Keserű lelkesedéssel érzem – végzetem, végzetem.
    Kicsit lassabban lovaim, kicsit lassítsatok!
    Ne fussatok korbács szavára!
    De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? –
    Már élni sincs időm, s nem jut a dalokra.
    Lovaim itatom,
    Véget ér a dalom –
    Egy percre őket a szirtfokon
    Megtartom …

    Végem – hisz tenyeréről pehelyként söpör le az orkán,
    Szánra téve lovak vágtatnak velem reggel a havon –
    Térjetek hát át lovaim, lassúbb menetre ezután,
    Hogy utolsó utam, ha egy kicsit is, de tovább tartson!
    Kicsit lassabban lovaim, kicsit lassítsatok!
    Ne fussatok korbács szavára!
    De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? –
    Már élni sincs időm, s nem jut a dalokra.
    Lovaim itatom,
    Véget ér a dalom –
    Egy percre őket a szirtfokon
    Megtartom …

    Időben értünk: az Úrhoz jőve nem szokás elkésni,
    De mily hang ez, tán az angyalok dalolnak oly dühödten?!
    Avagy a száncsengő megfáradt zokogását hallani,
    Vagy én kiáltom a lovaknak, ne húzzák oly hevesen?!
    Kicsit lassabban lovaim, kicsit lassítsatok!
    Ne fussatok korbács szavára!
    De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? –
    Ha élni nem, e dalra időt hagyjatok!
    Lovaim itatom,
    Véget ér a dalom –
    Egy percre őket a szirtfokon
    Megtartom …

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Alul, felül jég

    Alul, felül jég – örlődöm közötte –
    Fent zúzzam szét vagy alul fúrjam át?
    No persze – fönnmaradva és remélve –
    Csak megszerezzem vízumom jogát.
    Te jég fölöttem, nyílj fel meghasadtan!
    Küzdök, miként aszállyal a paraszt.
    Megtérek hozzád, mint hajók a dalban,
    Hol ősi vers is emléket fakaszt.
    Még messze ötven, épp csak negyven múltam,
    Úgy élek, hogy te óvsz s az Úr veled.
    Dallal Mindenhatónk elébe hulltan
    Tárom felé néki igaz lelkemet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Hajók

    Meg-megáll a hajó, de futása örök,
    S viharűzötten egykoron mind hazatér még.
    Nem telik bele félév – én is megjövök,
    Amíg visszasodor újra félév.
    Visszatér valahány, de a legjobb barát,
    De a leghívebb asszony, a lány, aki mégse.
    Visszatér valahány, csak az nem, kire vársz.
    Sorsban nem bízhatok, magamban még kevésbé.
    Abban bíni de jó, hogy e sors nem örök:
    Fölégetni hajókat, nem lesz divat végképp.
    Sok lesz társam és dolgom, ha visszajövök –
    S újra itt dalolok, nem telik bele félév.
    Sok lesz társam és álmom, ha visszajövök –
    S újra itt dalolok, nem telik bele félév.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juan Ramón Jiménez: Őszi dallam

    Tiszta kéküveg folyóvíz,
    álom-bűvöletbe zárva,
    édes lankák, szelíd partok,
    zöld rekettyés, ezüstnyárfa.
    Lelke van az alvó völgynek,
    s álombéli sóhajára
    dal zendül fel, és a rétek
    andalító fuvolája.
    Folyó tükrén bűvös álom,
    parti fűzek lankadt ága
    könnyű csókot hint a vízre,
    a víz: kristályüveg tábla.
    Alacsony az égbolt, nyájas,
    oly közel van könnyű fátyla,
    ezüstös párát terítget
    víztükörre, parti fákra.
    Szívem álmodott e tájról,
    ama völgybe vitte álma,
    már elért a kedves partig,
    de az ösvényen megállva
    sírt – egy régi dal csendült fel,
    s szerelmében sírt az árva,
    sírt, egy másik völgyben zengő
    szomorú szív dallamára.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Dénes: Ki őrzi meg

    Ki őrzi meg majd legtovább
    gyermekkorából az eget
    s hogy mindig mindig béke lett
    Barangolva mezőkön át
    bokrok nyújtottak kezet
    ki-ki játékban megtalálta
    a maga szelíd madarát
    Ki őrzi meg majd legtovább
    a füvek s a fák jelbeszédét
    Ki lesz ki arcán muzsikát hordoz,
    mint lombjuk közt a fák
    Ki lesz akiben béke lesz
    ha a lélek fényességét
    roppant sötét öleli át

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Katrine von Hutten: Szívesen írnék

    Szívesen írnék két három
    rád hasonlító mondatot
    melyek olyanok mint te
    legföljebb le tudnálak írni

    farkas vagy
    farkasbőrben
    s bárány
    báránybőrben
    jól tudod ezt

    a karikák a szemem alatt rád hasonlítanak
    ha átugrod nevetnem kell
    gyakran mondod hopplá
    akkor is amikor nem mondod
    jobban mondva: gondolod

    még csak fél hét
    de már teljesen sötét van
    ilyen vagy te is

    a szemed színes pamutgombolyag

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Hallgat az erdő

    Hallgat az erdő,
    csöndje hatalmas;
    mohát kapargat
    benne a szarvas.

    Mohát kapargat,
    kérget reszelget.
    Szimatol, szaglász,
    cimpája reszket:
    ura a két fül
    minden kis nesznek.

    Hallgat az erdő,
    csöndje hatalmas;
    kujtorog benne,
    éhes a farkas.

    Éhes a farkas,
    éhében vesz meg.
    Szimatol, szaglász,
    horpasza reszket:
    ura a két fül
    minden kis nesznek.

    Hallgat az erdő,
    kajtat a farkas;
    kérődzik csendben
    s fülel a szarvas.

    Hopp, most az ordas
    orrát lenyomja,
    s fölkapja menten:
    rálelt a nyomra!

    Szökken a farkas,
    megnyúlik teste,
    szökken, de éppen
    ez lett a veszte.

    Roppan a hó, s a
    száraz ág reccsen,
    ágyúlövésként
    hallszik a csendben.

    Roppan a hó, s a
    száraz ág reccsen,
    s már a szarvas sem
    kérődzik resten:
    ina, mint íjhúr
    feszül és pendül,
    teste megnyúlik:
    futásnak lendül.

    Nyelvét kiöltve
    lohol a farkas,
    messze előtte
    inal a szarvas.

    Zúzmara, porhó
    porzik a fákról,
    menti a szarvast
    csillogó fátyol.

    Horkan a farkas,
    nyüszít és prüszköl,
    nem lát a hulló,
    porzó ezüsttől.

    Nyomot vét. Kábán
    leül a hóba,
    kilóg a nyelve,
    lelóg az orra.

    Hallgat az erdő,
    üvölt a farkas.
    Kérődzik csendben
    s fülel a szarvas.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: LEHET

    hogy jó egyáltalában nem vagyok,
    csupán tehetségtelen-rossz, vagy gyáva-rossz,
    vagy rest a rosszra, hitetlen a rosszban?
    Végül is
    lehet, hogy mindegy. Hogy csak ennyi számít:
    a bárány meg a rossz farkas
    közös mezőn időzget s nem történik gonosz tett.

    Forrás: Lélektől lélekig