Ha hiszitek,
ha nem is,
volt egy kutyám
nekem is,
piros volt az orra,
lapulevél nagy füle
lelógott a porba.
Csoda egy kutya volt:
holdsugáron
lovagolt,
s csillagfejű csikókat
terelt udvaromba.
Csodálkoztok?
Elhiszem.
Nem láthatta
senki sem.
Fénykép sincsen róla.
Én is csak egyszer láttam,
úgy álmodtam róla.
Forrás: Versek mindenkinek
(Így írtok ti)
Azon az éjjel
Az ágyúk össze-vissza vertek,
Azon az éjjel
Lángfényben úsztak mind a kertek.
Azon az éjjel
Dörgött a harc egész világon
Azon az éjjel
Reád gondoltam, szép virágom,
Azon az éjjel
Lángolt Homonna és Verseg,
Azon az éjjel
Olvastam és írtam egy Kosztolányi-verset.
Így írtok ti
Forrás: Versek mindenkinek
(Így írtok ti)
Leköpöm a multat
A lélek-pókot, a cudart,
Leköpöm a lelkemet is,
Mert visszanyihog a multba.
Én vagyok Máté király.
Én vagyok Máté király.
Holdfényes, szelíd arcom.
Belelobog a nagy éjbe.
Így írtok ti
Forrás: Versek mindenkinek
(Így írtok ti)
Amint a karod fölemeled
Mennyi bidres-bodros szövet
Hull vissza, mint egy zuhatag
És milyen finom kis pihék
Pelyhedzenek a könyöködbe
A könyököd kinyögöd
És szívembekönyökölsz – au!
Au – vau! Miau!
És milyen fehér vonal emelkedik,
Amint karod fölemeled
Emelkedik, csavarog, terjed
A könyöködtől a kisujjad körméig
A kisujjad körmétől megint vissza
A kisujjad körmétől visszáig
Amint a karod fölemeled
A könyöködtől a kisujjad utolsó percéig
Tizenöt centiméter
A kisujjadtól a könyöködig tizenöt centiméter
Összesen harminc centiméter.
És hogy rezegnek a szálak
És kicsi pelyhek szurkálnak szíven.
Amint a karod fölemeled
Hogy fejemhez vágd a levesestálat.
Így írtok ti
Forrás: Versek mindenkinek
Éj-mélyből fölzengő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél csendjén halkan ring.
Földobban két nagy ló
– kop-kop-kop – nyolc patkó.
Nyolc patkó – kop-kop-kop –
csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél öblén távol ring.
Forrás: Versek mindenkinek
Fiatalok, még itt vagyok.
Az éveimnek száma sok,
A gyászaimnak sora nagy
És megőszített kora fagy.
Tán nem is voltam fiatal
És nem jött soha diadal,
Halálos volt a szerelem,
Utódom sem lesz már nekem.
És mégis, mégis jó dolog,
Hogy élek és hogy dúdolok,
Magányos lelkem égre néz
És megszépül a szenvedés.
Az égen örök csillagok,
Fényesek és fiatalok,
A földön is ifjú szemek:
Még egy ideig nem megyek.
Forrás: Versek mindenkinek
Ha már a kínok függönyét
a sors fejünk köré csavarta,
világosság lesz a sötét
és szánalom a bosszú kardja.
A hold is nappá változik.
S mint meggyilkolt szivet, siratjuk
a napot, ha leáldozik.
És búsan sírkőnkre iratjuk:
hogy éltünk, amíg lehetett,
hogy sírtunk, míg a könnyből tartott.
S a tovasodró ár felett
csak úsztunk. És nem értünk partot…
Forrás: Versek mindenkinek
Ha felnézünk a csillagokba
S megejt a fény, a szép, csodás,
A szív azt mondja: égi pompa!
Az ész szól: hiú ragyogás!
A bölcs azt látja, nagy világok,
Hasonlók, mint a durva föld;
A költő nem lát, csak sugárt ott,
Mely lelket álmokkal betölt.
Forrás: Versek mindenkinek
Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.
Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.
S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –
kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember.
Forrás: Versek mindenkinek
