Szerző: Mária Németh

  • Katona Béla György — idézetek a sakkról

    „Az élet akár a sakk – egy nagy játék:
    Ha megvernek azt se bánom,
    én ünneplek és játszom, játszom.”

    Forrás:

  • Kaffka Margit: Sakk-matt

    Sakk-matt

    Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe’
    Kései langyos, nyári délután,
    Sok tarka szálat öltésnek eresztve
    Babrált egyszer egy haragos leány.
    Nem egymagában volt, – ez a baj épen! –
    Mellette is meg szembe, szörnyűképen
    Figyelve, gyanakodva egy a másra,
    Egy mókás öreg ember meg a társa
    Fölöttébb komoly ifjú húzogat
    Tarka ostáblán furcsa bábokat.
    Fogy a futó, menekül a király,
    Itt még a bástya rendületlen áll;
    Szökdösve oldalt, jobbra-balra térnek
    Az ördöngős fehér-fekete mének,
    S bár egyre hull a sok vitézi báb,
    Új nemzedék jön és tüzel tovább.
    Harc, melybe’ nincs szenvedély, csak ész,
    Melyben, ha minden elhull, mi se vész.
    Ám egy redő az ifjú homlokon
    Jelenti: az eset komoly nagyon!
    A lány csak ölt, csak tűz, – kifejti egyre…
    Csodálkozó haraggal várva, lesve:
    „Mikor lesz vége? Udvarolni sem mer?
    Beh ócska játék, beh unalmas ember!”

    Mult napra nap, telt lassan hétre hét,
    S a kerti asztalon terítve szét
    A harcmező; rajt’ sárga-barna kocka
    Következetes híven váltakozva
    Most is a régi. Talán odabent
    Van felbomolva a bölcs hadirend!?
    A harcos bábú lézeng oktalan,
    Meg visszatér, majd ész nélkül rohan.
    A király egy csikót vesz üldözőbe,
    Paraszt a tornyot ütné agyba-főbe,
    S a királyné, rézsút tipegve fogytig,
    Az ellenséges fővezérbe botlik.
    …és kit okolni kell a sok bajér’,
    Két nyugtalan kéz néha összeér,
    S két ifjú szempár, amikor lehet,
    Találkozik a csatatér felett…
    Nagyapó nézi hosszan, meglepetten:
    „Olyan komoly, derék fiúnak hittem,
    S bomlik immár ez is oktondi lázban!…
    Nincs tartalom a mai ifjúságban!”

    Forrás: www.eternus.hu – Kaffka Margit versei

  • Aranyosi Ervin: Sakk

    Sakk

    A sakkhoz logika kell, és ez elvarázsol.
    Mit léphet a másik, ha ezt, vagy azt teszem?
    Itt, kell jelen lennem, – nem lehetek máshol
    – ilyenkor nem járhat máson az eszem.
    Ám ez itt csak játék, szép érzelmek nélkül,
    hiányzik belőle a jóság, szeretet.
    Igaz, aki veszít, majd az is megbékül,
    s leveti a mérges, önző szerepet…

    Aranyosi Ervin © 2013-09-25.
    A vers megosztása, másolása csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva.

  • Tőkés Béla: Sakk

    Sakk

    A játszma végén
    A király és a gyalog
    Egydobozba jut.

    Forrás: 3sor.hu – haiku versek

  • Barna Júlia: a sakktáblán is

    a sakktáblán is
    csak a királynő léphet
    minden irányba

    Forrás: 3sor.hu – haiku versek

  • Kosztolányi Dezső: A sakk

    A sakk

    Feketesárga tarkaság.
    Figyelve áll őrt a sok tarka báb.
    Apám órákig bámul, nézi-nézi
    és visszabámul, nézi őt a sakk.
    Szivarfüstben beszélget véle hosszan,
    mint egy komoly arab.

    Forrás: Arcanum

  • Jékely Zoltán – Lidérc-űző

    Kancsi cigánylány, tündéri dúvad,
    Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
    Sárga szemeddel szemem be ne fald,
    Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!
    Kásmir szoknyád, a rózsa-lugast,
    Ne sodorítsd rám s ne mutogasd.
    Eljárt felettem a huncut idő,
    fogam kicsorbult s rendre kidől.
    Hagyd csak aludni a testi gonoszt,
    kísértésbe újra ne hozd.
    Vadszagú kebled arany parazsát
    Arcom előtt, jaj, ne harizsáld!
    szád eleven csupa-hús hasíték,
    perzsel, ahogy buja száj soha még:
    félek a csóktól, nyálkás puha rém,
    szörnyű betegség s mit tudom én,
    mily bonyodalmak tömkelege –
    Ebből elég volt, már elegem!
    S a combod, a talpad, az inda, a kacs,
    undorító s be mohó, be makacs!
    Vén vagyok én már, gyatra öreg,
    tán a halálba szorít az öled.
    Iszonyú erdő mélyire csalsz,
    ott megölelsz, kirabolsz, bekaparsz…

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Dsida Jenő – Dal az elmaradt vallomásról

    Úgy vágyna hozzád
    ezer puha szó,
    ezer csudaszó,
    színes, szomorú
    szerelemmel lázadozó.
    Úgy beborítna,
    mint földet az ég,
    mint fénnyel az ég
    a remegő rózsát,
    mely lengve, lobogva ég.
    s meghal mind, mire
    kinyíló ajkamhoz ér,
    mosolygó ajkamhoz ér,
    csomóba alvad,
    mint fagyban a földön a vér.
    S megkopva lassan
    megyek egy hűs gödörig,
    megyek a sírgödörig
    s a vallomás is
    fakul és üszkösödik,
    csak mélyül a csend
    s őszibb lesz mind a vidék,
    november lesz a vidék
    s az egyetlen szép szerelemre
    késik a bizonyíték.
    Míg aztán én leszek
    fölötted a reggeli fény,
    fürtödön alkonyi fény,
    szó, ami néma
    és mégis költemény,
    minden magam leszek,
    emlék és friss levegő,
    szentség és tág levegő
    s az édesbús öröm,
    a testeden átremegő,
    házad fölött a csillag,
    mely álmaidba rezeg,
    csillog és szívedbe rezeg,
    szerelem, szerelem,
    karácsonyfádon gyertya leszek.
    Viharban dörgés,
    mely lángoló csodákra hív,
    háborgó csodákra hív
    s egy világnak zengi, mire
    kicsi volt s gyönge a szív,
    Karom a földre cikázik
    haragos villám gyanánt,
    csattanó villám gyanánt
    s lesújt körülötted
    mindenkit, aki bánt…

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek