Szerző: Mária Németh

  • Szabó Magda – Látod-e már

    A voltak voltak, és a múlt halott.
    Az építettek mind rommá omoltak,
    virággá bomlanak a vaksi holtak,
    ámulva nézik selymes csillagok.
    Lomha korom közt gördül a kiholt nap,
    a hidak árba fúltak a folyókon,
    az emlékeken béklyó, béna ólom,
    véresre botlik tegnapon a holnap.
    Tudod-e még az utat, merre jöttünk?
    Az életet, mely szertehullt mögöttünk?
    A völgy szelídjét, túl a vad hegyen?
    S látod-e már, mint köti néma szájjal,
    síró mosollyal, köddel és halállal
    sarkantyúját az ifjú szerelem?

    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Karinthy FrigyesMenekülés

    Mivel már nem bírom tovább
    A gyötrő kínt, mely rám nehézül;
    Mivel szívemből egy lökéssel
    A vallomás kitörni készül;
    Mivel vonaglik gyáva lelkem
    A mámortól, mely átölel;
    Mivel az üdv közel, közel van:
    — Azért futok most innen el.

    Mivel szép vagy, mivel szeretlek,
    Emésztő, görcsös szenvedéllyel;
    Mivel tenélküled kiégett,
    Sötét a lelkem, mint az éjjel;
    Mivel halál van, hol te nem vagy,
    Hideg halál van, mindörökké;
    Mivel csak látni, látni vágylak:
    — Azért nem foglak látni többé.

    A Polikrátesz gyűrűjének
    Zokogja lelkem bús regéjét:
    Kell, hogy az istenek haragját
    A boldogok remegve féljék,
    Én a gyötrelmekért születtem,
    Reménytelen jövék e földre;
    — Azért halok meg messze tőled,
    Lesújtva, gyáván, összetörve.


  • Juhász GyulaEz a föld…

    Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
    E föld örökre altatón maraszt.
    E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
    Csak gúny és vád, örökös örököd.
    Itt bújdokoltál hosszú éveken
    Nehéz robotban, messze végeken,
    Tanítva és tanulva éjt, napot,
    Megsüvegelve urat és papot.
    És álmodoztál Párizsról, a vak
    Végvári éjben, őszi ég alatt
    És Pestig sem jutottál el, szegény,
    Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
    Már itt maradsz e földön, föld alatt!
    Még könnyed és pár versed megmaradt,
    Ha sanda szem rád görbén néz talán,
    Megbékél pár szív a szíved dalán.


    Forrás: FB Szeretem a verseket

  • Pilinszky János

    (1921. november 27., Budapest – 1981. május 27., Budapest)
    Foglalkozása: költő, író, esszéista
    Anyja neve: Baitz Veronika
    Életművében meghatározó a háborús tapasztalat, a transzcendencia keresése és a „névtelen szenvedők” alakja. Pilinszky a 20. századi magyar líra egyik legegyedibb hangja, akinek költészetét a végletig letisztult nyelv, a csönd, a hiány és a megváltás utáni vágy hatja át. A második világháborúban látott koncentrációs tábori borzalmak egész életművét meghatározták, verseit a krisztusi szenvedés-élmény és a radikális emberség súlya formálja. Műveiben egyszerre jelenik meg a mély istenkeresés és az emberi kiszolgáltatottság. A magyar irodalom „nagy csöndjeinek” egyik mestere lett, akinek soraiban a lényeg mindig kevesebb szóban szólal meg.

  • Beney Zsuzsa: Lábujjhegyen

    Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
    És előtte hallgatni. Nem utólszor
    hanem most először látni a földet,
    a borszínű tenger hullámait.

    A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
    a sor végére, mint abba a sorba.
    Lassan araszolni át az idő
    maradékán, már súlytalan teherrel.

    Tudni: ez az egyetlen feladat
    amely még vár, ez az egyetlenegy
    amit teljesíttetned kell, hogy majd szabad légy.
    Egyetlen, amit nem te teljesítsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Batsányi János: A látó

    Vidulj, gyászos elme! megújul a világ,
    S előbb, mint e század végső pontjára hág.
    Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
    Valakinek kedves nemzete s hazája;
    S valaki a magyar változó ég alatt
    Még a szabadságnak híve s ember maradt.

    Ó ti! kiknek szívetek örök búba merült,
    Ím, reménytek nem várt víg napja felderült;
    Ím, az igazságnak terjednek súgári;
    Dőlnek a babona fertelmes oltári,
    Melyek a setétség fene bálványának
    Annyi századoktól vérrel áradnak.

    Ama dicső nemzet felkelt ím egészen,
    Mely a két világnak megváltója lészen,
    S aminek már láncoktól szabad vitéz karja
    Mutatja, mit tehet egy nép, ha – akarja!
    Az ember elnyomott örökös jussait
    Délre hozván, porba veri bálványait;
    S míg köz ellenségink poklokra süllyeszti,
    Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti:
    „Álljon fel az erkölcs imádandó széki!
    Nemzetek, országok, hódolatok néki!
    Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
    Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!”

    A föld kereksége megrendül e szóra,
    S látja, hogy érkezik a régen várt óra.
    A letapodtatott emberi nemzetnek
    Csontjaiból épült trónusok reszketnek.
    Rémülve szemlélik közelgető sorsok
    A vérre sovárgó koronás gyilkosok;
    Rendben! kiknek még imént százezrek halála
    Csak egy intésekben, egy szavokban álla;
    S kiknek több nagy város tüzes leomlása
    Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása!

    Vidulj gyászos elme! megújul a világ,
    S előbb, mint e század végső pontjára hág.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Batsányi János: A franciaországi változásokra

    Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
    Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
    S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
    Nyakatokról eddig le nem rázhatták;

    Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
    Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
    Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
    Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

    Kassán, 1789

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Ami elmarad

    Ahogy minden megérik magára,
    úgy halálosodsz; maradsz.
    Elhagy az alkalom, a talán, a hátha
    voltnál bizonyosabb.

    Ritkulnak a kötőszavak, barátok.
    Jobb így! Megszokhatod.
    S ha kezed után leválna lábad,
    mímelhetsz művégtagot.

    Járhatsz láb nélkül, kéz nélkül írhatsz.
    Semmi se a tiéd.
    Szólhatsz száj nélkül. Mindent kibírhatsz.
    Van példa rá elég.

    Ki ragozza el magyarul az időt?
    A szótővek, félmondatok ideje jő.
    A sunyi ponté. Minden kidőlt
    felkiáltójel kopjafa. S te vagy a halott.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: Csak a bárány

    Káin és Ábel ügyében
    eddig
    a bárányról
    még senki nem beszélt.
    Maga az Úr sem!
    A Bírák Bírája!

    Pedig ő látta az esetet
    s tanúsíthatná,
    hogy Káin és Ábel fölcserélhető.
    Mert Káin lehet Ábel.
    És Ábel lehet Káin.

    Csak a bárány,
    aki mindig ugyanaz.
    Meg az áldozati füst.
    Az áldozatot nem szabad megakadályozni!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bella István: A világ végén

    A világ végén végül is ketten maradtak:
    az árva, árva ember
    meg az árva, árva, árva
    emberiség.

    És elindult
    fönnhangon kiáltozván
    az ember az emberiségben:
    „Hol vagy barátom, hova lett?”

    És elindult
    fönnhangon kiáltozván
    az emberiség is az emberben:
    „Hol vagy barátom, hova lett?”

    És így
    tekergőztek egymás
    üregeiben, járataiban,
    barlangjaiban
    a világ végezetéig.

    Mert az ember
    nem tudott emberiségül,
    és az emberiség
    nem tudott emberül.

    Forrás: Magyarul Bábelben