A téjszín léget elkeverte
fekete borával az éj:
lelkem ma, vágyak büszke lelke,
megúnt szavakkal ne beszélj,
húnyd be az ajkad, nyisd ki szárnyad,
szabad szemeddel szerte nézz:
ma messze szállnod
nem nehéz.
Mámorosan az éj borától
szárnycsattogás legyen dalod:
ki éjt iszik, a kéjre bátor,
tenéked ez volt italod.
Sokáig ittad, részegülhetsz,
azért vagy mostan oly szabad:
repülhetsz
magad.
Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
Jó volna most is kívül állni
de ezt is meg kellett próbálni.
Ha sohase szerettél volna,
az ajkam egy panaszt se szólna.
Ha sohse csókoltalak volna,
a szívem most is nyugodt volna.
Jó volna tőled elmaradni,
jó volna innen elutazni.
Jó volna rád nevetve nézni,
a legjobb volna rád se nézni.
Jó volna lenni illedelmes,
jó volna nem lenni szerelmes.
Jó volna erről nem beszélni,
a legjobb volna nem is élni.
Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
Az nem igaz, hogy nem birod el,
csak sírni szeretsz:
bilincs ez a bánat,
aranyperec,
eltörni szánod:
ily kincset balga, ki eldobál,
habár
baltüzü fény ez a matt opál.
Ó, édes, édes
szomoruság!
Ó, illatos ostor!
Rozmaring-ág!
Uram, óvj meg a rossztól,
hogy ne szeressem azt, ami fáj!
Égi Király!
Öljem meg a kígyót, szent Mihály!
Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog:
A csillagok
aranyos morzsája hinti.
(Hát sohase tudhatok
szabadon ragyogni, mint ti?
Futkosni, mint a kis nyuszikák?
Örülni, mint a virág?
Sírni, mint ősszel a fák?)
Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint a vidám dúshomlokú fiúk:
érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
s a nagy dicsőség álmai hiúk.
Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
s nincsen tovább már törekedni út:
rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
nekünk csupán az élet csontja jut.
És mégis egyre futok, egyre vágyom
s valamit keresek még e világon,
mit nem fogok meglelni sohasem.
A régi vágyat, régi ifjuságot,
a régesrégen elhervadt virágot
s leszüretelt gyümölcsöt keresem.
Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei
Elnéztem régen, ahogy nagy sorokban
indult a temetőbe a menet,
őszirózsával, könnyekkel, szatyorral,
hogy a holtakkal beszélgessenek.
Volt, aki apró széket vitt magával,
a másik ásót vagy kis gyermeket, –
az enyimek széthulltak a világban –
most nézem őket s elkeseredek.
Mert évről évre kevesebben mennek,
fiatal ritkán; csak az öregebbek.
A sírokon gyertyák is alig égnek,
nincs sóhajtás, nem mondanak imát –
feladták a holttal a közösséget,
és feladja önmagát a világ?
(Budapest, 1993.)
Forrás: PIM – Faludy György válogatott versei
Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.
Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.
Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.
Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja gomolygó,
vastag, sokredős ruháját
– minden valami semmivel végződik.
Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.
Forrás: PIM – Dsida Jenő összes versei
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz’ percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón…
Hulló levelet hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk –
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!
(1883. november 26., Szekszárd – 1941. augusztus 4., Budapest)
Foglalkozás: költő, író, műfordító, esszéista, tanár
Anyja: Kelemen Auróra
Múzsa: Tanner Ilona (Török Sophie, felesége)
A Nyugat nemzedékének egyik legnagyobb szellemi vezetője, a gondolkodó költő mintaképe.
Tanárként és szerkesztőként is a hitet, az erkölcsöt és az emberi méltóságot védelmezte.
Verseiben az értelem és a hit folytat párbeszédet, nyelvezete fegyelmezett, mégis mélyen személyes.
Súlyos betegsége idején született imái a magyar költészet legfájdalmasabb és legszebb fohászai közé tartoznak.
(1909. május 5., Budapest – 1944. november, Abda)
Foglalkozás: költő, műfordító
Anyja: Grosz Ilona
Múzsa: Gyarmati Fanni (felesége)
A szépség utáni vágy és a háború szorongása különös békében találkozott benne. Versei a derű és a rettegés finom egyensúlyából születtek; a végén imádsággá tisztultak.
A bori notesz darabjai a magyar líra legmegrendítőbb dokumentumai közé tartoznak. Életét a II. világháborúban, munkaszolgálatosként vesztette el.
(1900. március 31., Miskolc – 1957. október 3., Budapest)
Foglalkozás: költő, műfordító
Anyja: Nagy Erzsébet
Múzsa: Korzáti Erzsébet
Érzékeny, vívódó lélek, aki nem félt kimondani az emberi ellentmondásokat.
Költészetében szerelem, hűség, bűntudat és önvizsgálat fonódik össze, mintha a józan és a szenvedélyes hang beszélgetne.
A „Te meg a világ” az őszinte önboncolás egyik csúcsa a magyar lírában.
