Szerző: Mária Németh

(Babits Mihály fordítása)

Egy nő vár reám: minden megvan benne és semmi sem hiányzik;
de minden hiányoznék, ha nem volna meg a nem, vagy a megfelelő férfi megtermékenyítése.

Minden megvan a nemben: test és lélek,
vélemények, bizonyítékok, tisztaság, gyöngédség, eredmények és megnyilatkozások,
énekek, parancsok, egészség, büszkeség, az anyaság misztériuma, a mag teje,
minden remény, jótett és adomány, minden szenvedély, szerelem, a föld szépségei és gyönyörei,
minden uralom, minden ítélkezés, a föld istenei és vezérei,
minden bezárva alszik a nemben, mint annak része és igazolása.

Szégyenkezés nélkül ismeri és elismeri a férfi, akit én szeretek, nemének nagyszerűségeit,
és szégyenkezés nélkül az asszony is, aki nekem tetszik, a magáét.

Eltávozom az érzéktelen nőktől
és annál fogok maradni, aki rám vár, és azoknál, akik forró vérükkel kielégítenek;
látom, megértenek és nem vonakodnak tőlem,
látom, méltók reám: az ő hatalmas férjük akarok lenni.

Egy jottával se kevesebbek nálam,
arcukat barnára égette a napfény és a szél lehellete,
húsukban a régi istenek teltsége és ereje él,
tudnak úszni, evezni, lovagolni, birkózni, futni és ütni, visszahőkölnek és támadásra ugranak, tudnak védekezni,
jogaikban megállapodottak – nyugodtak; tiszták és öntudatosak.

Szorosan magamhoz húzlak benneteket, ti nők,
nem ereszthetlek el, szeretnék javatokra lenni,
értetek vagyok és értem vagytok; nemcsak magunkért, hanem másokért is:
belétek burkolva nagyobb hősök és dalnokok szunnyadnak
és nem akarják, hogy más férfi érintése ébressze föl őket, mint az enyém.

Én vagyok, ti nők; megtalálom a magam útját,
szigorú vagyok, kemény, hatalmas és könyörtelen, de szeretlek titeket:
nem okozok nektek több fájdalmat, mint amennyi elkerülhetetlenül szükséges.

Fiákká és lányokká öntöm ki magvamat, ahogy az országnak erre szüksége van, durva izmokkal lassan szorítalak össze benneteket,
hatásos erőszakkal ölellek, nem hallgatok könyörgéseitekre,
nem állhatok el a dologtól, mielőtt belétek nem süllyesztettem, ami oly régóta fölgyülemlett bennem.

Belétek bocsátom lényem feláradt folyamait,
belétek süllyesztek ezer eljövendő évet,
belétek süllyesztem azok magvait, akiket én és Amerika szeretünk:
a cseppeknek, melyek öletekbe folynak, büszke atlétai lányokká, új művészekké, zenészekké és dalnokokká kell válniok,
a gyermekeknek, akiket most veletek nemzek, újból gyermekeket kell majd nemzeniök:
tökéletes nőket és férfiakat kívánok életem ajándékaiból!

Elvárom, hogy ők is áttörjék egymást, minthogy én és ti áttörjük egymást,
számítok nemző borzongásuk gyümölcseire, minthogy számítok annak a borzongásnak gyümölcseire is, amit én adok nektek,
szerelmi aratásokra számítok a születésből, az életből, a halálból és a halhatatlanságból, amelyeket most oly szeretettel ültetek belétek.

---