Szerző: Mária Németh

  • Wass Albert: Tóparton

    Titkolódzó, égszínkék habokban
    ezüst naszádon úszott át a hold…
    S a nyári éjnek mystikus fátylában
    remegve játszott száz piciny kobold.

    Oly szép volt, mintha tündérkertben járnék,
    egy tündér-ország rezgő fátyola…
    Egy kongó hang úgy reszketett a vízen,
    mint vártemplomban búgó orgona…

    Egy vén daru vonult a tó felett,
    ő zengte el búsan panasz-dalát,
    s a csillaghulló nyári éjjelen
    fáradt szívem itt megnyugvást talált…

    A daru elment… s egy pillanat alatt
    zokogni kezdett sok piciny kobold…
    A titkolódzó, égszínkék habokban
    ezüst naszád úszott át: a hold.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornay András: Ha elindulsz, ha elmész

    Ha elindulsz
    meghosszabbodnak az árnyékok
    Amikor elmész
    megszaporodnak az ablakon az ujjlenyomatok
    Ha elindulsz
    idegenebb lesz a világ
    Amikor elmész
    sárgán sírnak az üvegek
    Ha elindulsz, ha elmész
    senki nem tapsol majd a kudarcoknak

    Ha elindulsz
    váratlanul kiürül a legtömöttebb fülke is
    Amikor elmész
    kavarog a szentimentális valóság
    Ha elindulsz
    megáll minden időmérő
    Amikor elmész
    nem indulnak, s nem érkeznek többé
    a költöző madarak
    Ha elindulsz, ha elmész
    megdermednek az évszakok
    és egyetlen másodperc alatt
    elszegényedek.
    Hajléktalanná válok
    ha elindulsz, ha elmész.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Végh Sándor: Gyere felém!

    Gyere felém! Jöhetsz még? Persze, hogy közeledned kell, tudom, hogy előbb-utóbb ideérsz! Át, s keresztül bolyongtam a várost érted, miattad, de hát nagyon el lehet bújni! Hiába ismerlek, csak találgatom, hogy hol lehetsz, csak érzem létedet, de biztosan elkerültük egymást, vagy túl korán, vagy túl későn érek oda, pont oda, ahol már voltál, vagy még ahová te nem érkeztél meg! Tudom, érzem, és nem kedvez a szerencse, miért is bízom reá? A bizalom záloga máshol keresendő, így hát adtam esélyt találkozásunknak egy teljes óra terjedelméig. Ismerem magam, én vagyok az, ki keres, kutat, s én lennék az, akire várni kell!

    “S most én várok! Hátha fejetetejére áll a világ, időnként szerepet kellene cserélni a megértés tanulásában, s mégis; nem érdekel semmi, csak az, hogy veled legyek! Ha én nem talállak, keress te! Találj meg! Legyünk együtt! Mi érdekelhetne más a világból, csak te, és tudom, hogy jössz! Most fordulsz be a következő sarkon.

    Áldott az a kőépítményű szeglet,
    amely irányodat töri felém,
    vésett-írott emlékű az az aszfalt,
    melyet apró koppanó lépteiddel jelöltél meg,
    ne fordulj el, ne kerülj el, ne törődj senkivel,
    nincsenek véletlenek a mi dolgainkban,
    ide kell, hogy gyere, iszonyú erővel sugallom,
    hogy jöjj, úgy kérem, kívánom,
    akarom és az lészen saját örömünkre,
    nem törődve sem sérelemmel,
    másokkal, bárkivel,
    a világgal, vagy mással.
    Én pedig szeretni
    akarlak, és foglak!
    Hiába a töredékes mozdulások,
    meg a kezünkből kicsúszó akart sikerek,
    melyek véletlenekké silányultak,
    hiába a környezet, meg a rögök,
    melyek botlásainkat magyarázzák hites szóval,
    hiába, ha a mindenség is ellenünk van,
    ha te úgyszintén engeded,
    velem óhajtod, kéred is talán,
    teszel, hiszel, a gyönyörűség elvarázsol,
    néha szédülsz, de jól esik nemde?,
    kopogtatsz ide be, s majd ijedten tova el,
    félned mégsem kell, azt más óvatoskodja feléd,
    magadnak higgy, ha mersz, de ha nem, hát legalább nekem.
    A világ? Gyötrődnek, kínlódnak,
    küzdenek, ellene, s nem érte.
    Kérlek, ne menekülj, nem menekülhetsz!
    Hát mi elől?
    Fogadj el, s a többit, majd legközelebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wystan Hugh Auden: Kedves, tedd alvó fejed

    Kedves, tedd alvó fejed
    Hűtlen, halandó szívemre;
    Kör és láz elperzseli
    Sok merengő gyermekarc
    Saját báját. És a sír
    Gyermek-múlást bizonyít.
    Mégis – hajnalig simulj
    Élő lényeddel reám:
    Földi, vétkes vagy, – de lám,
    Nekem hibátlan remek.

    Test és lélek végtelen:
    Két szerelmesnek, ki hitvány
    Aléltságban nyúlik el
    Fönt a szent varázshegyen,
    Vénusz ad nagy látomást:
    Világ-nagy gyönyört s reményt;
    Míg az elvont mélybe tett
    Pillantás felkölti néha
    Kő és jég közt az aszkéta
    Vad, érzéki mámorát.

    Hűség, biztonság kiszáll,
    Hogyha már éjfélre kong,
    Mint a harang halkul el,
    S kényes úrfiak henyén,
    Fontoskodva esküdöznek:
    Mindent magam fizetek,
    Bármit mond a szörnyű kártya.
    Ám ma éjjeltől egyetlen
    Gondolat vagy suttogás,
    Sem egy csók már el ne vesszen!

    Szépség, álom, éj kimúl; –
    Hadd: a hajnal lágy szele
    Álmodó fejed körül
    Legyen oly nap hírnöke,
    Mely szemet-szívet vidít,
    Érd be hát a földi léttel!
    Kínok csúcsán is legyél
    Váratlan erőktől edzett,
    Bántalom éjét virraszd át
    Örök földi szerelemben!

    (Franyó Zoltán fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: CARPE DIEM

    (A “Vízkereszt”-ből)

    Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
    Ó maradj és hallgasd! kedvesed
    két hangnemben is dalol;
    mért szaladsz, te szépek éke,
    összefut a két út vége,
    aki bölcs, az tudja jól.

    Majd szeretsz? Én most szeretlek,
    most vagy itt, hát most ölelj meg,
    a jövő sötét világ.
    Késlekedsz még? jőjj csak szépen,
    most csókolj meg Százszorszépem,
    gyorsan száll az ifjuság.

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vass János: Ne szégyelld kimondani

    Ember, ne szégyelld kimondani: SZERETLEK,
    Ne csak dajkádnak, kedvesednek mondd, szeretlek. . .
    De mondd a Holdnak, a Napnak is, hogy szeretlek,
    És mondd a szélnek, a fellegeknek, szeretlek, szeretlek!
    Mondd a forrásnak, a csermelynek, szeretlek,
    A tavaknak és a tengereknek, szeretlek. . .
    Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek, szeretlek,
    És a virágoknak, a mezőknek, szeretlek, szeretlek!

    Mondd a delfinnek, a kismadárnak, szeretlek,
    A pillangóknak, az őzikéknek, szeretlek. . .
    Mondd a Földnek, Égnek, csillagoknak, hogy szeretlek,
    Minden népnek, összes gyermekének, szeretlek, szeretlek!

    Ám ha szégyellnéd kimondani, hogy szeretlek,
    Hát kiáltsák világgá tetteid, szeretlek. . .
    E szócskától megszépül a világ, szeretlek,
    És akkor meglátod, visszakiált, szeretlek, szeretlek!

    Meglátod, visszakiált.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Idézetek

    “Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyil, a kimondott szó és az elmúlt nap.”

    “Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.”

    “Ha bármit kidobsz, éppen akkor lesz rá szükséged, amikor már végképp nem tudod visszaszerezni.”

    “A szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között: hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte lévőre.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Maurice Maeterlinck: Idézetek

    “A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni. A Kék Madár mindig velünk
    van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.
    De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét.
    Mert a Kék Madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív. “

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Hogy példa is lehessünk….

    Ha már egyszer kiváltál milliárdok
    félelmes nyüzsgéséből ha kemény
    léptekkel utamba kerültél
    ha már egyszer én is oly biztosan
    vártalak mint ki régtől tudja jöttöd
    ha már a rendhez tartozik találkozásunk
    (és mennyi sok minden történt ezért:
    fűszál csillag hold nap békék hadak
    lettek mozogtak dúltak múltak el):
    legyünk hívők szilárdak béketűrők
    hogy példa is lehessünk másokért.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákóczi Karola: CSENDBEN REMÉLNI

    Néha jó csendben maradni,
    Semmit nem mondani,
    Meg sem szólalni,
    Órákig hallgatni.

    Néha jó csendben maradni,
    Emlékeket betakarni,
    Fájni, kívánni, vágyni,
    Egy helyben, mozdulatlan várni.

    Néha jó csendben maradni,
    Senkit, semmit hallani,
    Túlélni, élni, remélni
    Egyedül félni, s örökké remélni.