https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Füst Milán: A nő dícsérete

    Ó játékos ujjaid, ó finom szíved: picinyke serleg,
    Ó lágy ágyékod s langyos, édes, leglágyabb hasad,
    Ó fénylő fogad: lágy, olvadó száj csiszolt, édes műszere.
    S finom ereid: kék, felejthetetlen hímzés drága testeden,
    S ó finom belső szerveidnek egész ékes bársony-tokja te!!
    S ó finom anyag te, sokkalta, sokkalta finomabb annál,
    Ki téged szeret!!

    S ó drága bor, amelyből ittam én: te édes, édes,
    Kecses, csodálatos, tündöklő, drága asszony!!
    Ebédnél ülsz és látlak én: eszel
    S iszik olvadékony, édes ajkad, úszó, szép szemed…
    Ó kecsesség, látlak én: most enni, inni látlak
    S most elhiszem: te átesel az életünk nem egy csúf állapotján
    Kecses, nemes mozgással így: felejthetetlenül…

    Ó látlak én és lásd és lásd: szeretlek én
    Im könnybe lábadt bús szemem amíg dícsérlek!!!

    Forrás: Versek mindenkinek

    füst milán, a nő dícsérete, női test, érzékiség, szerelem, rajongás, magyar modernség

  • Ignotus Hugó: Erdőben

    Nincs: vége és többé soha –
    Mint sziklakőre a moha:
    Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
    Halkan kiül a gyönyörűség.

    Megyünk és mögöttünk marad
    A biztos és a nem szabad –
    Sírj és nevess és jer velem,
    Ó hajléktalan szerelem!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Babits Mihály: Játszottam a kezével

    Még most is látom a kezét
    hogy ágazott az ujja szét,
    oly szeliden, mint ágtól ág
    vagy halkan elvál öt barát,
    kik váltan is segítgetik
    egymást egy messze életig.

    Még egyre látom csöpp kezét:
    úgy dolgozott mint csöppke gép
    a hímzőtűvel vánkosán:
    tündérfogócska – igazán –
    s hogy gyenge ujját meg ne szúrja,
    arany gyűszűt viselt az ujja.

    Ó álmodom már csöpp kezét
    kerek a halma, völgye szép:
    a völgye selyem, halma bársony:
    ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
    Ott jártak szomjas ajkaim:
    arany homokon beduin!

    Nem vágy, nem álom, nem emlék:
    jaj milyen rég volt az a nemrég!
    Tíz gyenge ága nyúlt felém
    és én izenkint tördelém:
    ó arany ágnak arany íze,
    arany fa arany ízű méze!

    Hát a köröm, a kis köröm!
    Mennyi szépség, mily öröm:
    üveges kép selyemkeretbe,
    melyre a hajnal van lefestve
    vagy piros ablak méla esten
    vagy rózsaarc egy gyenge testen.

    Mert tündértest a pici kéz
    mely rózsás-meztelen igéz
    bús a hely hol összeömlik ága
    mint csöpp csipő hajlása drága
    vagy ujja láb és íze térd
    s akkor hogy arca hol? ne kérdd
    mert tündértest a kicsi kéz
    mely arca nélkül is egész.

    Még egyre álmodom vele:
    ó hogy oly messze közele
    s hogy minden e világon itt
    furcsa szirtekbe ütközik!
    Csak egyszer lenne még enyém
    s kedvemre csókkal önteném
    szívesen halnék azután
    nagyobb örömmel ontanám
    kis ujjáért a csobogó vért,
    mint száz királyért, lobogóért!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?

    (How do I love thee? – részlet, magyar fordítás)

    Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
    Ameddig lelkem ér, oly messze forr
    Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
    A Lét s a Menny határaira lel.

    Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
    Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
    Ahogy a Jogért harcol-robotol
    A hős, akinek dicséret se kell.

    Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
    Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
    S ahogy szerettem vesztett, szomorú
    Szentjeimet – szeretlek én vidám
    Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
    Hagyja, még jobban halálom után.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Paul Éluard: Üdvöm homokszeme

    Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz
    Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged
    Mivel megosztod és összefogod magad
    Ahogy összetapad s megvonaglik a száj
    Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet
    Két kar kitárul és bezárul
    Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva
    A tüzet mely ezer szívet kötni melenget

    Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés
    Erős mint érett gyümölcs, gyenge akár a hajnal
    Tetézve évszakot be- s befedve az embert
    Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy
    Mely lényeg lényegével itatja talaját, mely
    Vár vár ártatlanul dadogó lépteket
    Mint a munka, mint a játék, mint számvetés, mely
    Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás

    Pusztán mert egyenes, hajlékony vagy s türelmes
    Pusztán mert beveted a fény búzaszemét
    A föld simogató húsába éjszaka
    Délben nem tudva, hogy érvényes-e az élet
    Eggyel több napomat tártad ki: Nincs ma, Nincsen
    Holnap. Megsemmisült a mindig és soha
    S te megkockáztatod magad kárára élni
    Jobban mint én, kit egy más nő s a semmi szült.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Rainer Maria Rilke: A szerelmes lány

    Nemes Nagy Ágnes fordítása

    Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
    elvesztem kezemből önmagam,
    nem remélve, hogy tagadni merjem,
    azt, mi tőled árad rezzenetlen,
    és komoly, merő, rokontalan.

    …rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
    el nem árult és nem szólított,
    mint a kőé, olyan volt a csendem,
    mely fölött a forrás átcsobog.

    Ám e lassú, párhetes tavaszban
    engemet a néma, öntudatlan
    évről most letörtek könnyedén.
    Összezárva, langyos, árva létem
    most valaki tartja a kezében,
    s nem tudja, tegnap mi voltam én.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Barina Vendel: Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?
    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Dsida Jenő: Mit hoz a Mikulás?

    Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
    a jégvirágos ablakok mögé – :
    Talán ma győz a mese-hit, varázs,
    s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
    valami szépet hoz a Mikulás.

    Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
    mint kérdéseink fehér másai:
    lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
    És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
    Régi kisgyerek… régi Mikulás…

    Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
    tavasz várása, csókos szerelem,
    kevesebb küzdés, több boldogulás,
    örökös nóta csengése a számon –
    Elhozza holnap mind a Mikulás!

    …és reggel, – reggel üres volt az ablak,
    hóval párnázott hideg, befagyott,
    – és megértettem: meghalt a varázs…
    A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
    semmit sem hoz a régi Mikulás.

    1. december 7.

    Forrás: Versek mindenkinek

    dsida jenő, mit hoz a mikulás, mikulás, csalódás, elmúlás, gyermeki hit, tél, 1925

  • Petőfi Sándor: Karácsonkor

    Énhozzám is benézett a karácson,
    Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
    És rajta egy pár reszkető könyűt.
    Menj el, karácson, menj innen sietve,
    Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
    S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

    Meleg szobám e gondolattól elhül.
    Miként a jégcsap függ a házereszrül,
    Ugy függ szivemről ez a gondolat.
    Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
    Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
    Apám, anyám és testvérem között!
    Oh aki együtt látta e családot,
    Nem mindennapi boldogságot látott!
    Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

    Embert szerettünk és istent imádtunk;
    Akármikor jött a szegény, minálunk
    Vigasztalást és kenyeret kapott.
    Mi lett a díj? rövid jólét multával
    Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
    Majd a halálnak révéhez jutunk.

    De a szegénység énnekem nem fájna,
    Ha jó családom régi lombos fája
    Ugy állna még, mint álla hajdanán.
    Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
    Egy ág keletre, a másik nyugatra,
    S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

    Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
    Ha én azt a kort újolag megérem,
    Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!…
    Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
    Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
    Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

    Isten veled, te szép családi élet!
    Ki van rám mondva a kemény itélet,
    Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
    Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
    Mint vészt jelentő üstökös az égen,
    Magányos pályán búsan bújdosom.

    Pest, 1846. december

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Benedek Elek: Újesztendei ének

    Adjon Isten, ami nincsen
    Az új esztendőben!
    Így énekelt Arany János
    Rég elmúlt időben.
    Adjon Isten, ami nincsen
    Én sem kérek másat,
    Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
    Semmi magyarázat.

    Minden ember maga tudja,
    Mi néki hiányos,
    Azért kérte azt, mi nincsen
    A jó Arany János.
    Ami megvan, bolond kéri,
    Meg a telhetetlen,
    Kérjük hát csak, ami nincsen
    Egyezzünk meg ebben.

    Kevés a van, sok a nincsen
    Ma is, miként régen,
    De a sok közt, hogy egy nincsen
    Rettentő nagy szégyen.
    Nincs szeretet a szívekben:
    Ez a legfőbb nincsen,
    Szeretetet a szívünkbe:
    Ezt adjon az Isten!

    Forrás: Versek mindenkinek