https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Dsida Jenő – Dal az elmaradt vallomásról

    Úgy vágyna hozzád
    ezer puha szó,
    ezer csudaszó,
    színes, szomorú
    szerelemmel lázadozó.
    Úgy beborítna,
    mint földet az ég,
    mint fénnyel az ég
    a remegő rózsát,
    mely lengve, lobogva ég.
    s meghal mind, mire
    kinyíló ajkamhoz ér,
    mosolygó ajkamhoz ér,
    csomóba alvad,
    mint fagyban a földön a vér.
    S megkopva lassan
    megyek egy hűs gödörig,
    megyek a sírgödörig
    s a vallomás is
    fakul és üszkösödik,
    csak mélyül a csend
    s őszibb lesz mind a vidék,
    november lesz a vidék
    s az egyetlen szép szerelemre
    késik a bizonyíték.
    Míg aztán én leszek
    fölötted a reggeli fény,
    fürtödön alkonyi fény,
    szó, ami néma
    és mégis költemény,
    minden magam leszek,
    emlék és friss levegő,
    szentség és tág levegő
    s az édesbús öröm,
    a testeden átremegő,
    házad fölött a csillag,
    mely álmaidba rezeg,
    csillog és szívedbe rezeg,
    szerelem, szerelem,
    karácsonyfádon gyertya leszek.
    Viharban dörgés,
    mely lángoló csodákra hív,
    háborgó csodákra hív
    s egy világnak zengi, mire
    kicsi volt s gyönge a szív,
    Karom a földre cikázik
    haragos villám gyanánt,
    csattanó villám gyanánt
    s lesújt körülötted
    mindenkit, aki bánt…

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Kányádi Sándor – Kérdések

    Feküdtél-e már késeken,
    háltál-e jégen meztelen,
    hagyott-e már úgy el a vér,
    öntött-e már úgy el a vér,
    hogy ne hallj, ne láss?
    Borult-e rád már óceán,
    nyelved volt-e már celofán,
    robbant-e szét már szemgolyód,
    mint a mélyvízből kifogott
    halaké?
    Voltál-e lábon égetett,
    tépték-e ki a gyökered,
    faragták-e a csontodat,
    millió tonna súly alatt
    nyögtél-e már?
    Vertek-e földbe, mint karót,
    rügyezett-e már két karod,
    hullattál-e már lombokat,
    voltál-e üresen maradt

    fészek a fán?

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Conrad Aiken – Zene, amelyet veled hallgattam

    A zene, amelyet veled hallgattam, több volt mint zene,
    A kenyér, mit veled törtem, több volt, mint puszta kenyér;
    Most, hogy magamra hagytál, minden oly színtelen lett;
    Minden, mely egykor oly szép volt, halott s fehér.
    Kezed, mely egykor az asztalon és az ezüstön pihent,
    Ujjaid, melyek átfogták a poharat,
    Nem hagytak nyomot e tárgyakon, szerelmem –
    Érintésed mégis örökre rajtuk marad.
    Mert a szívem ott mozgott közöttük mindig,
    S áldottá tette őket kezed s szemed;
    S szívemben az emlék örökre marad már –
    Ismertek ők téged egykoron, s maradnak mindig veled.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Marjorie Pizer – A szerelem létezése

    Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
    veszteség volt és pusztulás,
    fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
    Csak most kezdek rádöbbenni,
    hogy az életed ajándék volt,
    s egyre erősödő szeretet maradt utána.
    A halál miatti elkeseredés
    Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
    Ám a halál ténye
    Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
    Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
    nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Mihail Kuzmin – Planétádon nap hág a magosba

    Planétádon nap hág a magosba,
    S földemről az éj elköltözött.
    Kettőnk közt egy keskeny ablakocska,
    De mi leigázzuk az időt.
    Láncoknál erősebb kötelékünk,
    Hidat vertünk a folyó fölé.
    Bár különböző utakra léptünk,
    Ez is, az is visz a vég felé.
    De – vagyok, nem törtem össze,
    S éles könnytelen tekintetem.
    Te se juss üllőre és pörölyre,
    És teremjen gyémánt szíveden.
    Sándorokként vágunk a világnak,
    Ami volt, megújul szüntelen,
    Tűzön át csak szalamandrák szállnak,
    Lángban el nem ég a szerelem.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Fjodor Szologub – Ha zord nap múltán éje les

    Ha zord nap múltán éje les
    Erő- és hitfogyatkozásnak,
    Az én utam vezesse lábad,
    Énhozzám jöjj, Engem szeress!
    Minden mulandó földön-égen, –
    De íme Én törvényt adok,
    Mely mindörökkön élni fog:
    Engem szeress, szeresd a Létem!
    Minden vagyok, ne mást keress!
    Az élő nap forrása vérem.
    Vagyok a gyászos, földi éjben
    Az igaz út. Engem szeress!

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Reviczky Gyula – Néma vád

    A szemem is lehúnyom,
    Ne lássam bánatát,
    Akiért annyi bú nyom:
    Ugy gondolok reád.

    Szeretlek sírva téged,
    De nem te okozád
    A kínt, mely engem éget.
    Ugy gondolok reád.

    Neked jutott a bánat,
    Nekem egy néma vád,
    Amelyre nincs bocsánat;
    Igy gondolok reád!

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Reviczky Gyula – Csöndesen légy!

    Érzelmid’ soha el ne áruld.
    Csak csöndesen, csak csöndesen légy!
    Minek biznád az emberekre
    Szived üdvösségét, keservét?

    Fájdalmadban nem vesznek ők részt,
    Örülni véled sose fognak.
    Nyisd meg szived’ inkább az égnek,
    Napnak, virágnak, csillagoknak.

    Nap, ég, virág, előbb megértik
    Szivednek titkos gerjedelmét.
    Azért, ha emberek között vagy,
    Gondolj reám és csöndesen légy!

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Mihail Kuzmin – Elszáll e csüggeteg-ködös nap

    Elszáll e csüggeteg-ködös nap,
    S utána fényes jő megint,
    Ha reggel tükrömhöz ülök majd,
    Felejti szívem már a kínt.
    Púderrel sápasztom a képem,
    Árnyat vonok szemem alatt,
    S nem írok szánalmas levélben
    Bölcs-megbocsátó szavakat.
    Nem rebegek sem „ó”-t, sem átkot,
    Nem sírok, nem sóhajtozom,
    S a gyötrelmes várakozások
    Sem ütnek át soraimon.
    De szenvedő arcot se vágok,
    Amikor sétálni megyek,
    Mutatva: „ó, jaj, elcsigázott
    A szerelem; hová legyek?”
    Azt mondanák mind: „csak megjátssza,
    Csak póz ez és nem szerelem”;
    De aki látni tud, meglátja,
    Mily tűzben égek szüntelen.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Fjodor Szologub – Magam csaptam be magamat

    Magam csaptam be magamat,
    Hogy csakis idegen kezekkel
    Okozhatták kínjaimat,
    Borítva százszám rút sebekkel.
    Hogy idegen tekintetek
    Rontása mérgezett meg engem,
    S feledtetni szégyenemet,
    Bosszút kell nékem is lihegnem.
    Hogy minden ellenség s barát
    Szenvedéseimen nevet csak,
    S hogy gyengeség a békevágy,
    És csak hamis nyugalmat adhat.
    De élni kell – mit is tegyek? –,
    Csalódtam és csalódom is még,
    S borítanak majd új sebek
    Százszám, és meggyötörnek ismét.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek