Balzsamoztak az akáclevelek,
miket homlokod felövezni téptem,
nyugtalan cipőd ragyogott fehéren,
egész esténket bájjal töltve meg.
Eros szavára vetkőztettelek:
szoknyácska, nyílj meg! S diadalmas kéjem
sóhaja izzón csípőid hevében,
nyögte a vén pad férfi-kedvemet.
E szürke estén éledt újra itt
az örök tavasz… S az árkocska, mit
a fáradtság vont szemeid alatt,
a félhomályban olyan volt, akár a
tavaszban egy kis könnyű fecske szárnya,
mely nézésed varázsán fönnakadt.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha a napok rohannak,
vesztüket érzik,
Ha a hajnal bíbora
testéből vérzik,
Ha a reggel szipogva
válladra borul,
és a torkodban fájó
íz, titok szorul,
Nézz a tükörbe, szemeidben élek…
Ha fakuló szivárvány,
szégyelli magát,
mert zöld hínár lepi el
tündérek tavát,
Ha szíved jeget olvaszt,
kezed varázsol,
szikra pattan közöttünk,
csak úgy magától,
Ne félj a tűztől, vigyázok rád…
Ha vihar jő, otromba,
vad zápor szakad,
józanít a valóság,
álmodni szabad.
Legyél ábránd éjszaka,
lelket nyugtató,
megfáradt létnek néha,
édes altató.
Készülj Kedves, hideg idők jönnek!
Forrás: Lélektől lélekig
Hatalmasnak indult.
Életében osztozkodó fatársai
ámuló irigységgel méregették: Újra nagyobb vagy.
Koronád, amellyel Meseországot akarod betakarni
és átölelve megvédeni,
ma újra izmosabb lett,
fejlődik, ég felé bomlik, tavaszba-tartó.
És büszkén állt a fa.
Lábánál színtobzódásban millió vadvirág feslett,
patak cserregett oda-oda dörgölődve
egy-egy benyúló gyökér-bogához.
Méhek, madarak zsongítón hangversenyeztek fülébe
és nagyon érezte, hogy szép és erős.
Egyszer azután jelentés jött.
Halkszavú, kékcsillagos, tücsökzenés esten
lobogóhajú tündér érkezett és megállt
a fa törzsének támaszkodva a patak partján.
Mély-kék szeme riadtan foszforeszkált.
Át akart menni,
de zúgott, tarajlott a vad hegyi ár,
s nem mert a kicsi tündér…
Olyan könyörgőn tudott a fára nézni.
S az reccsenve kidőlt.
Végigterült boldog-ájultan a víz fölött,
hogy két kicsi láb folytathassa útját.
Forrás: Lélektől lélekig
Kattints a címre a teljes vershez!
Egyszer megtalálnak.
Meg kell találjanak.
Holdas éj lesz a sivatagon.
Két karom, ujjaim
kimerednek a homokból –
Lebontják, ássák a fövenyt
és megtalálnak:
a szívemet is,
a kincsemet is,
a titkomat is.
Nyújtott énekkel, teveháton
ügetnek velem
remegő sugár-szőnyegen
Fáraók örök sírja felé.
Forrás: Lélektől lélekig
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, millióm.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön –
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
Forrás: Lélektől lélekig
Azóta élek, hogy megláttál,
Teremtőm vagy, és igaz tükröm.
A bizonyosság vagy fölöttem.
Én: hamu, elporló föld,
míg hatalmad nem lehell
lelket a lelketlen anyagba.
Süket, örökcsönd-hegedű,
ha nem leszek élő hangszered,
mely érintésedre felel.
Hozzád és Érted a harang:
a himnusz.
És a rekviem.
Forrás: Lélektől lélekig
Az állatok kicsit odébb álltak,
a lélegzetnek csak a lehét kapták,
nem az egész lélegzetet.
Így jutott nekik agyag-agy,
de kárpótlásuk: ember-szemek.
Ők az almából se kaptak,
mi nyeltük le a tudatot,
így lett vagyonunk a világ,
s ők a szegény ártatlanok.
Az az órjási lélegzet,
ami életet lehell,
az teremti féltestvéreink,
s bélésnek belénk rejti őket el.
Forrás: Lélektől lélekig
„Egyedül vagyunk, magunkra hagyatva ezen a planétán,
és a körülöttünk burjánzó számtalan életforma közül
csakis egy, a kutya volt hajlandó szövetségre lépni velünk.”
Forrás: Lélektől lélekig
Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.
Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.
Ott fenn ül – ékszere csillog –
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
aranyfésűje nyomán.
Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.
A hajósnak a kis ladikban
szíve fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van –
fel néz, fel a csúcsra csak!
Végül ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár…
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.
Forrás: Lélektől lélekig
A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki:
Vajon volt benne szenvedély?
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, égjen el benne a szíved.
Tedd alázattal és szenvedéllyel!
Legyen az egy csók, egy ölelés, karrier, álmok,
vagy csak egy nap a munkahetből.
Forrás: internetes kép
