https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Radnóti Miklós: Bizalmas ének és varázs

    (Éjjel)
    Nem alszik még a fa,
    benéz az ablakunkon;
    most is, mint minden éjjel
    pislog s vigyázza vélem
    Fanni könnyü álmát.
    Alvó arca körül
    csillog és ring a párna,
    haja két kósza szála
    csiklándja orromat.

    (Hajnal)
    Halk hangot ád a fény,
    a párkány éle pendül
    s Fanni már a földre lép,
    száján hosszúszárú, szép
    mosolygás hajladoz.
    Úgy jár-kel és fütyöl,
    mint ünneplő boldogok,
    haja és inge lobog
    s kezdi vad nappalát!

    (Varázs)
    Paskold hajnali víz
    és szárogasd gyermeki nap!
    Úgy illesd ajakát kóbor
    szellő, mint az aranyló bor
    rég szomjúhozókét!

    Mert vad, vad a nappal,
    útjain fázik a lélek,
    védd meg és símogasd ének,
    szálas gondjai közt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • John Henry Mackay: Kiáltás

    El nem múlt, el nem múlt az éjnek egy perce sem,
    hogy én terád ne gondoltam volna messzi – kedvesem.
    Az álomból minden órán föl-fölpattan a szemem,
    míg emléked bús kapuit kinyitom és beteszem.

    A szívemben olyan vággyal, éhes vággyal foly a vér,
    hogy az éj is fényre lobban a te drága képedér.
    Le-lehull a távol fátyla s fekszik, mint a holttetem,
    de bánatom éhes, mint a vad sivatag földeken.

    El nem múl, el nem múl egy éjjel se, egy se múl,
    hogy emléked ne kínozna ily kimondhatatlanul.
    Ajkam minden lélekzete téged hí és téged vár –
    a szíved mér’ oly kegyetlen s mért oly forró az imám?!

    Az imám: hogy visszatérsz, hogy nemsokára itt leszel;
    a fekete éjszakára csókos takarót teszel.
    Bús óráim véres láncát szétszakítja a kezed
    s vágyaimnak kínpadjára virágaid leteszed!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Téli út

    Erdőszél. Porhó indult virradóra.
    Zizegve száll, mint a futóhomok.
    Friss fátylakat borít a régi hóra.
    Erre valaki járt már. Friss nyomok.

    Kétféle nyom. Itt küzdhettek a széllel –
    vagy egymással? Sok a tiprás jele.
    Itt a halál vitt valakit az éjjel.
    Nem akart menni, birkózott vele.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tacitus: Idézetek

    „A bölcsesség nem a fejünkben, hanem a szívünkben rejlik.”

  • Széchenyi Zsigmond: Idézetek

    „A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • C. Houghton: Idézetek

    „Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • — Erich Fromm: Idézetek

    “Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret.”

    Forrás: lélektől lélekig

  • Tompa István: A végtelen

    Évekből csak napok,
    napokból csak órák,
    órákból csak percek
    s egy pillanat…
    boldog mosolyodban,
    mint lágy habokban,
    ringatózva süllyedek.

    Ez a szerelem?
    Több! – A végtelen!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Néha félek…

    Néha félek…
    Úgy nyugtalanít ez a suttogás,
    Ezek a halk neszek,
    Ez az imbolygás, ez az összejátszás
    A hátam megett.
    E halk hullása nem tudom minek.
    Itt nem hull levél,
    Tán az Idő pereg
    Bús percegéssel itt, az örökzöldben.
    Néha félek…
    A fenyves olyan kísérteties.
    Néha úgy érzem, hogy lepke vagyok,
    S felszúrhat minden öreg fenyő tűje.
    Egy idegen parány,
    Akit nem tűr az ősvadon magában.
    De multkor egy gyökérbe botlott lábam,
    S ahogy fölnéztem,
    Megrázta szakállát egy vén fenyő,
    És így szólt hozzám barátságosan:
    Öcsém, jobban vigyázz!
    S ha elvágódsz, hát csak magadra vess!

    Forrás: Lélektől lélekig

    Reményik Sándor, erdélyi magyar, félelem, természet, elmélkedés

  • Jánosi András: Neked

    Ha szemedbe nézek látom a világot,
    iriszedbe bújtatott képeket látok.

    Hogyha kérdezel hangod úntalan édes,
    ha nem egy zenekar, akkor vonósnégyes.

    Markodban rejtőző hatalmas melegség
    minden idegemnek igéri az estét.

    Bőröd pórusai hajnalok láváját,
    édes illatukat szűntelenül ontják.

    Lelkedre, hogy nőjön, ritmusokat lopok:
    koppanó lépteid dübörgő nagydobok.

    S neked én viszem át a fogamban tartva,
    e hatalmas szerelmet a túlsó partra!

    Forrás: Lélektől lélekig