https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Wass Albert: Idézet

    „Az ember nem felejt.
    Csak megszokja, hogy a
    szíve egyik szobája zárva
    van. És néha benyit oda,
    és megnézi, hogy a
    fájdalom még
    mindig ott ül-e.
    Általában ott ül.
    Csak már
    nem kiabál.”

    Forrás: Wass Albert

  • Romhányi József: A kentaur dilemmája

    Elővette fiát Kentaurné asszony,
    itt az ideje már, hogy pályát válasszon.
    Szólt a kamasz hibrid:
    – Rég rágódom ezen.
    Ha kissé éhezem,
    nagy Kutató lennék, Jeles Ember, Észlény,
    ha jól bezabálok, akkor meg tenyészmén.

    Forrás: Romhányi József verse

  • Bella István: Dal

    Egyszer majd elmegyek hozzád
    megmelegítem az ágyad
    mellemmel búvok melledhez
    s nem jövök el soha többé

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Kezem a kezedben

    Hallod? Ez az a szél
    mely kitépi a fák gyökereit
    de ez a szél gyönge ahhoz
    hogy elszakítson bennünket egymástól.

    Te az én lefejthetetlen húsom vagy
    s az én vérem forr a te ereidben.
    Hiába jön felénk barát vagy ellenség
    nincs aki elrabolhatná a te ajkad
    az én ajkamtól
    nincs, aki kiáshatna engem
    a te nagyon mély szemeidből.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Levél

    Szárny nélkül is száll a szó,
    száj nélkül is szól a szív;
    szép zenéje altató:
    boldog álmodásra hív

    Drága, hozzád és feléd;
    fagy ha tép, ha csíp a dér,
    arcod édessége véd,
    nyári hőnél többet ér.

    Ó, napom, napon derülj,
    így éld életed,
    minden percnek úgy örülj,
    ahogy én neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Margaret Atwood: Mindenből csak egy van

    Nem egy fát: a fát
    láttuk, szélben kettényílt lombbal, meghajolva,
    amilyen sose lesz már. A földet

    átütő nyárcsinálók nem fűszálak,
    levelek lesznek ismét – új szavak
    kellenek majd. Becsukom

    a szemem, eltűnik a nyelv. Felemás,
    fekete-narancssárga arcú macska
    fészkel vedlő bundámban, teázom,

    tenyeremben meleg csésze, soha többé
    nem érzem ezt, így. Az asztal a szeszélyes
    tányérokkal tompán, hamvadva ragyog,

    kinézek rád: mint fák vagy mondatok,
    véletlenszerű vagy a téli konyhában,
    belém jutsz, kikopsz, idővel eltűnsz,

    de ahogy egy elnyűtt, gyászos, sekélyes
    dallamra táncolsz egymagadban
    a járólapokon, kezedben kanál, a hajad
    kukkra áll, gyönyörködöm meglepődött
    testedben. Akár ki is mondhatom,
    habár csak egyszer, habár a szó

    elszáll:
    akarom.
    Akarom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Áldottak az éjszakák

    A nappalok s a fény merev
    formákba öntenek.
    Külön vagyunk, határaink
    tiszták, nincs senkinek

    velünk érintkezése. Mint
    a sürgönypóznák, hogyha a
    drótjuk szakadt, nem küldenek
    s nem kapnak tétova

    jelzéseket a tág világ
    felé s felől. – Csak száz s nehány
    kilométerre vagy, de ha
    ezerre lennél vagy nehány

    méterre, mindegy volna, mert
    erős a fény és visszatart;
    és nem jöhet közel
    a messzi part. –

    A nappalok s a fény merev
    formákba öntenek,
    de áldottak az éjszakák:
    lágy kapcsoló-közeg

    a dús sötét. Az ég meleg
    és roppant nagy kosár,
    és minket, mint ma-kelt
    csibéket összezár

    pihés ölén. A sürgöny-
    póznának számtalan
    új drótja nő, és érzem:
    már nem vagyok magam.

    S határát vesztett testem
    és tested szétterül
    a sűrű légbe, s itt vagy
    a bőrömön belül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zbigniew Jankowski: Elvesztegetett nap

    Ismét elvesztegettem egy napot,
    lepergett “boldogan” –
    tovaúszott mint a bárka, mely
    nem vetette ki hálóját,
    nem vett irányt,
    nem figyelt csendben,
    haladt, mintha csőrével az eget hasította volna.

    Ültem magamba gabalyodva
    elégedetten
    a holnapba sikló kék csúszással
    a szelekkel, mert nem fújnak,
    a hullámokkal, mert elmerültek mint fatönkök a szelíd felszín alatt
    a vörös naplemente nyaldosta csenddel.

    Magam mellett voltam
    és csak tudat alatt féltem
    valaki hívásától, a vízből
    felém nyújtott kezektől.

    Ujjal a fülben, süketen töltött nap volt,
    lezárt szemhéjakkal.
    Magamba temetett nap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Butler Yeats: A macska és a hold

    Fel-alá sétált a macska,
    Magasan forgott a hold.
    Surranó rokona fölnézett
    Rá, amint kóborolt.
    Fekete Minnaloushe jajjal
    Bámult a holdra: hideg,
    Szeplőtlen fénye az állat
    Vérét nem kímélte meg.

    Minnaloushe szalad a fűben.
    Kecsesen lendül a láb.
    Táncolsz hát, Minnaloushe, táncolsz?
    Ki megleli jó rokonát,
    Mihez is kezdene máshoz?
    Egyszer majd belefárad
    A bókolásba a hold is,
    Új táncra kedve támad.

    Minnaloushe surran a fűben.
    Holdfényes szerte a tér.
    Fönt a magasban a szent hold
    Új szakaszba ér.
    Tudja-e Minnaloushe: fénylő,
    Nyugtalan szembogarán
    Újhold száll teliholdak,
    Telihold újak után?

    Minnaloushe surran a fűben,
    Senki sem ér föl vele,
    A változó holdra nyílik
    Változó bölcs szeme.

    (László Noémi fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Patricia Nolan: Téli álom

    Bemásztam sötét odúdba
    a lépcső alá, ahol annyi éven át
    hevertél, és megtaláltalak
    régi iskolaköpenyek, bevásárlószatyrok,
    könyvkötegek közt.

    Kirángattalak téli álmodból.
    Újból életre öleltelek,
    nem törődve hiányzó bal karoddal,
    megrövidült jobb lábaddal.

    Te nem láthattál engem.
    Valaki kiszedte szemedet.
    Orrad elmosódott az arcodban,
    lábfejedre egy régi barna zoknit varrtak,
    hogy helyén tartsa a fűrészport.

    A karomba vettelek, úgy ringattalak,
    ahogy, emlékszem, engem ringatott valaki
    réges-régen. Megmaradt ép füledbe
    mindkettőnk számára érthető szavakat suttogtam.
    Érintésedtől megújultam.
    Egyszer volt, hol nem volt bundás vállad
    valaha erősebbnek látszott, mint az enyém.

    Emlék, biciklivel a Körpálya úton.
    Egy piros, pliszírozott ruha, s mi ketten együtt.
    A magunk együgyű módján ikrek vagyunk –
    egy öreg játék mackó és felnőtt gyereke.

    (Kántor Péter fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig