https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Fodor Ákos: Magánszabály

    Veszteni? nyerni?
    — ne, soha! csak játszani
    szeretnék. Mindig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Pálya, kép

    Hányszor maradtam
    életben! – ne szomorkodj,
    ha fáradtnak látsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Benső beszéd

    Egy alexandriai kávéház teraszán

    Kiáltsd utána, vagy súgd a fülébe
    annak, ki távozik (vagy csupán távolodik)
    útra készül, vagy haldoklik — mindenképpen
    kiáltsd ki, vagy suttogd el: csak egyetlen jó tettét.

    Egyetlen jó tette ugyan kinek ne volna?

    Helyénvaló, mindenek felett helyénvaló így tenned:
    nem, mint ha kikre tartozik, mint ha kiket érint,
    nem tudnák — ám ő, éppen ő, az Ismeretlentől
    nyűgözve és remegve, mégis boldogan ocsúdhat, hallván;
    és beléfogódzhat az elszakadás pillanatának

    szédítő szakadéka fölé kilépve; beleburkolódzhat
    az elszakadás mozdulatának dermesztő fagyától ütve
    — — a többi úgyis: csönd.
    Kiáltsd, vagy suttogd:
    egyetlen jó tettét ajándékozd a Nincstelennek, rémült Elindulónak.

    Erre persze készülni kell. Meg kell keresni s e l ő l t a r t a n i
    kiről s kiről – legalább egy – ilyen történetet.

    — Ez még időtöltésnek sem érdektelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Axioma

    egy Tökéletes
    Nap sem csak tökéletes
    percekből épül

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Metagnoszeológia

    én soha másban
    nem csalódom, csak saját
    ítéletemben

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Mi lesz?

    A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
    Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. –
    Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
    kezével – főm lehajtva midőn hajamba túrja?

    Szorongások, csapások – terelheted figyelmem –
    csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
    Ne szólj! – hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
    a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.

    Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
    szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
    s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
    méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Riadozó kezed

    Életadó gyámoltalanodsz

    Szinte kapaszkodva nyúlsz a
    testekhez miket te szültél

    Nő körülötted az árnyék
    gyöngül benned a nap

    Magamra ismerek ha nézlek
    Csakhogy te még
    nem szoktad meg amit
    én már régóta cipelek

    Társam életadó
    ne félj!

    Riadozó kezed torkom szorítja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Van esélyem!

    Máglyát rakott a hajnal fenn az égen,
    S a halványuló csillagok alatt,
    Az éjszaka úgy elhamvadt, elégett,
    Mint faparázs, ha széltől lángra kap.

    És én is, ahogy hazafelé mentem,
    Magamra vettem fényét, melegét,
    Mert tudtam, akkor ott abban a percben,
    Van esélyem újjászületni még!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A lelki szegénység dícsérete

    Hálát adok, hogy a világból
    Oly kevés dolgot ismerek,
    Hálát, hogy Párist sohse láttam,
    S nem vonzanak a tengerek.
    Hogy nem jártam a Rivierán,
    És járni már alig fogok,
    Hogy becsukódtak én előttem
    Idejében a távolok.

    Ó láttam így is, éltem így is,
    Így is kínlódtam eleget.
    A benyomások szertevitték,
    S vissza nem hozták lelkemet,
    Ugyan mit értem volna véle,
    Ha még több darabra török?
    S előlem milliónyi részlet
    Födi el azt, ami örök.

    Egy kutat ástam önmagamba,
    Titokzatos, komor kutat.
    Sötét vize pár rokon-árnyat,
    S pár testvér-csillagot mutat.
    Fölé akkora ég borul csak,
    Amekkora tükrébe fér.
    Sok lelki nábob kincse nem kell
    Cserébe szegénységemér’.

    Testvér-csillagot, rokon-árnyat
    Vágyom ringatva tartani,
    Nem kellenek új emberarcok,
    Sem új világok partjai.
    Elég nehéz tükrözni úgyis
    Tisztán, amit az ég mutat,
    S felásni, Isten tudja hányszor
    A mindig-beomló kutat.

    Erdély ege, parányi égbolt,
    Tündöklő testvér-csillagok:
    Szegénységem kútperemére
    Ragyogva ráhajoljatok.
    Akármerre futnék el innen:
    Napáldozat, naptámadat
    Nem látna mást, mint csüggedt szárnyú,
    Halálos fáradtságomat.

    Új világok üzenetével
    Uram, ne kísérts engemet.
    Én láttam így is, éltem így is,
    Így is küszködtem eleget.
    A képek vad zivatarából
    A lelkemet már menteném.
    Be sok minden záporozott rám,
    S milyen kevés lett az enyém!

    E keveset add átölelnem,
    És benne átfognom magam,
    S halálom elfelednem benne,
    S az életből, mi hátra van.
    Hagyd haldokló lángokba kapni
    Kék hegyeink lélekzetét,
    S hagyd látnom egy harangvirágban
    – Szent szegénységben: gazdagságban –
    A mindenségnek végzetét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Gótika

    A csúszó-mászó, belefeledkezve
    vállra omló hajadba, figyeli
    romolhatatlan, veszendő tökélyed.

    A senki néz.
    A semmi néz.
    Az ízeltlábú nézi a napot.
    A tört, a gyűrt, a szaggatott
    a kereket, lángolót, mozdulatlant.

    Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad.
    A mindenség modellje, áll a templom.

    Forrás: Lélektől lélekig