https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Adam Mickiewicz: Jó éjszakát!

    Jó éjszakát! Félbeszakadt dal, tréfa, játék,
    téged az álom-angyal kék szárnya öleljen,
    jó éjszakát! Több könny ne csillogjon szemeidben,
    jó éjszakát! Szívedből csönd hajléka váljék.

    Jó éjszakát! Minden szavam ízleld soká még,
    mint bűvölő távoli hang, búgjon szünetlen,
    s ha gondolataidra álom fátyla röppen,
    szemednek képmásom legyen tünde ajándék.

    Jó éjszakát! Egy pillantást vess lovagodra,
    nyújtsd arcodat… Jó éjszakát!… Hívnád
    cseléded?

    Melledre én … Jó éjszakát…! A blúz befogja.

    Jó éjszakát! Suhansz, ajtódat már elérted.
    Jó éjszakát! Itt a kilincs – bár még forogna!
    Súgnám: Jó éjszakát!… Nem hagynálak
    aludni téged.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Oltalom

    Domború köd a házon
    Ma egész nap henyéltem
    Boldog daganat ködből
    Napnyugovás: fehérben

    Áldott mesém mi lenne:
    kinti áhítat mása
    Vánkos-kötésű könyvből
    vadlúd kiáltozása

    Kamra most minden élet
    Tapogató szabadság
    Végzetes szívburokban
    titkos értelmű kamrák

    Égi és földi jószág
    fehér vakságból gyermek
    Elérhető csodát vél
    Szárnyat a szárnya mellett

    Hisszük: közel az isten
    s a fejsze, tuskónk mellett
    Embert és vad vadacskát
    szép tévedés melenget

    Ami kívül csalódik
    itt van, de fénybe-zárva
    Szobám fűtött és cifra:
    egy kannibálnak álma

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Mit akartam

    Mit akartam én itt magammal,
    gyöngéd bohóckodásaimmal.

    Sok pénzt kellett volna keresni.
    Olykor megpróbáltam szeretni.

    S volt szivemre-szorított késem:
    a kockázat volt fényűzésem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Csillagvirágok

    Mikor a tavasz osztja csókjait,
    S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
    Felébrednek a nedves pázsiton
    Piciny, fehér kis földi csillagok…

    A harmatcseppes rétek bársonyára
    Fehéren hull ezer csillagvirág,
    Felette lágyan elsuhog a szellő,
    S az erdő szélén intenek a fák…

    Volt egyszer egy csillag… fényes… ragyogó,
    Ezüst sugártól tündökölt az ég,
    Reggel is sokáig oltotta
    Erős fényét a kékes messzeség…

    Egyszer meglátott valahol
    Egy sápadt fényű testvér csillagot…
    De elvesztette… s keserves bánatában
    A horizonton végig vágtatott…

    Aztán széthullott… ezer kis vadvirágra,
    S a földre hullva többé nem ragyog…
    A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
    Keresik azt a sápadt csillagot…

    Verseim piciny csillagvirágok,
    S én egy olyan hulló csillag vagyok,
    Ezer darabra tépve lelkemet
    Keresem azt a testvér csillagot…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Hangulatok

    Halljátok-e? a kékes hegygerincen
    felharsant már az őszi hallali.
    Ugye, nem tudtok most csapongó szívvel
    rügy-pattanó Napkeltét vallani?

    Pedig a sárga lomb: az is virág,
    és a halálban lappang már az élet,
    mely összeomló múlt-romokból éled.

    Higyjétek el: csak hangulat az élet.

    Higyjétek el: a nyári arculat,
    s az őszi fák borongó arculatja,
    csak hangulat, és újabb hangulat.

    S higyjétek el nekem,
    hogy a halálban nincsen veszteség,
    hogy a halál csak újabb fordulat:

    mert minden hangulat egy élet,
    és minden élet csak egy hangulat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Takáts Gyula: Esti látomások

    Holdtól világít a kemence fala.
    Gazból a tücskök dicsérik fényit,
    s halk danájuk, mint a kék homály úgy leng,
    elrejtve az est táruló mélyit.

    A présház mögött a végtelen guggol.
    Vágyától fénylik a baglyok szeme,
    s titka kilóg a zöldes éji zugból.

    Már csak köd mintázza a konok valót.
    Test nélkül lengnek dombok és a fák,
    s mint kit az óra egy új elembe szült,
    anyagán, mint üvegen nézek át.

    A távol, mint hű kutya közelbe jött,
    s a sok titok, mint tarka csirkeraj,
    tenyeremből eszik a palánk mögött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Ezüst

    A haranghúzás sötét pillangói
    a virágokra selymesen leülnek;
    parányi dolgokra tűzi az ünnep
    jámbor címerű játék-lobogóit.

    Az udvarok hűs rajzosra seperve,
    az utcán harsog a locsolt pázsit,
    a csend arany legyekkel muzsikás itt,
    lábam elé száll inni a gerle.

    A gyermek-ujjú szél ihleti lágyan
    a levelek ezüstjét s meghatottan
    felszállanak remegő sóhajokban
    a jegenyék a lángralobbant nyárban.

    A csend gyűrűtlen zöld tavába hajlik,
    mint fűzfaág, egy tört, szomorú ének;
    s eszembe jutsz, mint nyárfa levelének
    ezüstfonákja ég egy pillanatnyit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Szendergés

    Keblemre bújtál és felmelegedtem,
    mint zsálya hantjaival a lapály,
    ha füvön lépő, terelgető estében
    puhán pihen s fehéren rajt a nyáj.

    Oly könnyű voltál, fűszálat se hajtó,
    mint alvó báránykák halk szendere,
    s oly leheletnyi, mint térdhajtva alvó
    nagy nyájak párázó lélegzete.

    Tartottalak, mint lebegő kis pázsit,
    s a szívem oly óva, halkan dobogott,
    őrizve széledező szunnyadásid,
    mint nyáj körül ha járnak pásztorok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Idill a magasságban

    Reményik Sándornak

    … És jött az orkán.
    A vén fenyő-Titán recsegve dőlt…
    egy közel-álló átölelte őt.
    S most áll tovább,
    mint akire végtelen béke vár…
    csak ők tudják ketten: hogy vége már.

    Ha egyszer csöndes, fenyves életembe
    nagy lelki harcok fergetegje jő,
    tudom: gyöngébb leszek, mint ez a vén,
    zúzmó-szakállú aszkéta-fenyő.

    S ha lelkem akkor összeomlana,
    titokban, csendben, hogy ne tudja senki:
    ki fog majd engem karjaiba venni?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Hangulatok

    ifj. gróf Bethlen Balázsnénak

    Halljátok-e? a kékes hegygerincen
    felharsant már az őszi hallali.
    Ugye, nem tudtok most csapongó szívvel
    rügy-pattanó Napkeltét vallani?

    Pedig a sárga lomb: az is virág,
    és a halálban lappang már az élet,
    mely összeomló múlt-romokból éled.

    Higyjétek el: csak hangulat az élet.

    Higyjétek el: a nyári arculat,
    s az őszi fák borongó arculatja,
    csak hangulat, és újabb hangulat.

    S higyjétek el nekem,
    hogy a halálban nincsen veszteség,
    hogy a halál csak újabb fordulat:

    mert minden hangulat egy élet,
    és minden élet csak egy hangulat.

    Forrás: Lélektől lélekig