Szerző: Mária Németh

  • Faludy György: Zárt teherkocsi

    Kattog a négy kerék.
    Azt kérded, hova visznek?
    Mondhatnám: szinte mindegy.
    Függélyesből vízszintes.
    Négy kattogó keréken
    odavezet a sín,
    ahol levél nem ér el,
    hol nem vagy név, se cím.

    Tán negyvenen vagyunk.
    Azok ott már többéves
    rabok, halálfehérek,
    nyugodtak, csendesek;
    mi új rabok vagyunk,
    akiknek inge véres,
    ne nézd a különbséget:
    rab és rab egyremegy.

    Mért gubbasztok ily búsan?
    Szökőkút volt a kedvem,
    hány ágyban hemperegtem,
    és hány tengerben úsztam!
    Ami tortát megettem:
    vagy harminc emelet.
    Kár, hogy be nem fejeztem
    még minden versemet.

    Hogy Alfred de Musset-nek
    szebben virult a nyár?
    E század gyermekének
    rosszabb mahorka jár.
    Nem nősz magasra itten.
    Kattogni kezd a sín.
    Mit elmulasztott Hitler,
    behozza azt Sztálin.

    (1950 őszén)

    Forrás: Arcanum

  •   Ratkó József: Szégyentelenül

    Mert szólnom kell a fűről is,

    a fémről és a kőről is,

    a menekülő fényről is,

    a férfiról, a nőről is,

    és mindent el kell mondanom,

    igazhoz igazítanom,

    hát ezért kell olyan nagyon

    a szabadság, a nyugalom!

    .

    Mióta élek, dolgozom

    Parasznyán, Pesten, Putnokon,

    mindig a nehezét fogom,

    még sincs egy rendes bútorom.

    Kis gondjaim közt guggolok,

    felmagasodni nem tudok.

    .

    Segítsetek, ne hagyjatok!

    könyvet, kenyeret adjatok!

    Semmiből se kell sok nekem.

    Barátom, ha hiszed, ha nem:

    egy harapásnyi kenyeren

    éltem le fele életem.

    De már kevés ez nem elég

    huszonhét havi maradék.

    Éléskamrám az üres ég

    csillaga morzsányi ebéd.

    .

    S míg ezt a verset hadarom,

    tucatnyi édes haverom

    él ilyen egérkebajon

    gondjai közt hallgatagon.

    Én szólok fakír nem vagyok,

    aki bár lelkéig vacog,

    mégis forró verset dadog,

    hogy gőzölögnek a sorok!

    .

    Költő vagyok hát tudom én,

    hogy hivatásom a remény,

    és tudok hinni is kemény

    gyémánt-jövőnkben bízom én.

    De ugrik, illan a hitem,

    naponta meg kell védenem,

    mert ez a kétéltű jelen

    hol ellenem van, hol velem.

    .

    Pedighát apám a veszélyt

    nem nagypofájú hősökért

    vállalta, izgatott, beszélt

    értem, értük, mindenkiért!

    S ha én szólok sem magamért,

    kollektív bánatért, bajért,

    rontott hitű parasztokért,

    kemény, egyforma életért.

    .

    S mert szólnom kell a fűről is,

    a fémről és a kőről is, a menekülő fényről is,

    a férfiról, a nőről is,

    és mindent el kell mondanom,

    igazhoz igazítanom

    hát ezért kell olyan nagyon

    a szabadság, a nyugalom!

    .

    Mint aki pénzért hegedül,

    s száján lágy, kérő mosoly ül,

    sürög a vendégek körül

    szótlanul, szégyentelenül,

    úgy kérem én is a kegyet:

    adjatok könyvet, kenyeret,

    szorítsatok egy kis helyet

    végre nekem is köztetek!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Idézet: Agytréning

    Ameddig léteznek macskák,
    az egéren nem segít, hogy
    kinevezik elefántnak.

    Katona Bálint

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szendrey Júlia: Keserű kín

    Keserű kín és gyötrelem
    Volt énnekem a szerelem;
    Ami másnak életet ad,
    Az hozza rám halálomat.

    Meghaltam én réges-régen,
    De nem nyughatom békében,
    kísértetként járok, kelek,
    Keresve, mit nem lelhetek.

    Keresve a boldogságot,
    Mire sehol nem találok;
    Mi messziről annak látszik:
    Árny, mint én, mely velem játszik.

    Hogyha közelébe érek,
    Rémképétől elszörnyedek
    S futok vissza koporsómba
    Új kínoktól ostorozva.

    S rám vonom a búbánat szőtt
    Gyászos halotti lepedőt,
    S várom, hogy az ég majd megszán,
    Hogy majd meghalok igazán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Hajlongni emerre, amarra

    Hajlongni emerre, amarra:
    Bús sorsot mértél, Uramisten,
    A magyarra
    S még búsabbat reám.

    Hiszen, jó, jó: nem vagyok semmi
    És mégis muszáj minden fajnál
    Jobbnak lenni.
    S mit ér, ha jobb vagyok?

    Nekünk kevés pünkösdöt hoztál,
    Kevés szentlelket, Uramisten,
    S ostoroztál,
    Bár véresek valánk.

    Körülvettél balgákkal minket
    S méltatlanul kínzott fejünkre
    Sohse hintett
    Kegyed sugarakat.

    Önnön-valónktól félve félni
    S elvegyülni törpe gyávákkal,
    Halva élni:
    Ezt adtad, Te, nekünk.

    Hajlongni emerre, amarra,
    Bús sorsot mértél, Uramisten,
    A magyarra
    S még búsabbat reám.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Karinthy Frigyes: Gellért Oszkár: Amint a karod fölemeled

    Amint a karod fölemeled
    Mennyi bidres-bodros szövet
    Hull vissza, mint egy zuhatag
    És milyen finom kis pihék
    Pelyhedzenek a könyöködbe
    A könyököd kinyögöd
    És szívembekönyökölsz – au!
    Au – vau! Miau!
    És milyen fehér vonal emelkedik,
    Amint karod fölemeled
    Emelkedik, csavarog, terjed
    A könyöködtől a kisujjad körméig
    A kisujjad körmétől megint vissza
    A kisujjad körmétől visszáig
    Amint a karod fölemeled
    A könyöködtől a kisujjad utolsó percéig
    Tizenöt centiméter
    A kisujjadtól a könyöködig tizenöt centiméter
    Összesen harminc centiméter.
    És hogy rezegnek a szálak
    És kicsi pelyhek szurkálnak szíven.
    Amint a karod fölemeled
    Hogy fejemhez vágd a levesestálat.

    Így írtok ti

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Agyagási Károly: A féltestvérek

    Új mese született izgatott agyamban,
    Leírjam? Ne írjam? – töprengek magamban.
    Talán jobb is volna társaihoz tenni
    S a nagy semmiségbe magammal elvinni.
    De így fáradt lelkem nem jut oázisra,
    A bizonytalanság mégjobban kínozna.
    A munka erőt ad. Addig élni vágyom,
    Míg a hazám sorsát eldőlni nem látom.
    Ez a mese tehát lelkem orvossága,
    Megjelzett időig életemet nyújtja.
    Akkor aztán szivem törjél darabokra,
    Teljesült reménnyel szálljak le a sírba.
    Mert én az örömtől akarok meghalni,
    Mit a sok kín után nem fogok elbírni.
    De ha ily szép halál nem jutna számomra,
    Átokkal, szitokkal szállok a pokolra.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Juhász Gyula: Én Istenem

    Nekem te nem vagy messze, égi bálvány,
    Siketen, zordon trónoló Nagyúr,
    Előtted állok én kifosztva, árván
    És boldogan, ha ég viharja gyúl.

    A földiek nekem nem ártanak már
    S az égiek testvéreim nekem,
    Viharodnak palástját áldva add rám
    S villámodat érezzem szivemen!

    Ó, gyújts ki engem, mint szent jegenyédet,
    Hogy égve égjek s a mély éjszakát
    Mint áldozati láng ragyogjam át.

    Mert égve égni: ez a földi élet
    S beléd hamvadni boldog epedőn,
    Mint kísértet hajnalkor temetőn.

    Forrás: Vers mindenkinek

    Kulcsszavak:

  • Rabindranath Tagore: Áldozati ének

    Csak pillanatig add nekem,
    hogy melléd ülhessek bár, kérve kérlek,
    munkámat aztán befejezhetem.

    Nem tud elülni a szivem.
    Arcod látása nélkül egyre küzdök
    kesereves, meddő, partalan vizen.

    Ma ablakomra hullt remek,
    sóhajszerelmű zenéje a nyárnak,
    s dongó méhektől zsongott a berek.

    Most Téged nézlek egyedül,
    míg valahol nagy élet-áldozatról
    a semmittevés álma rám terül.

    Dsida Jenő fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Madách Imre: Próza és Poézis

    Csodálod a virágnak színeit,
    Imádod a lányt eszménykép gyanánt,
    Fellelkesülsz a nagyság szavaira,
    Költő vagy, minden hétköznapi bánt,

    S mégis, ha a virágnak gyökere
    Nem lenne földben, hervadna korán,
    Ha a prózába sohse szállna le,
    Nem lenne oly virágzó a leány.

    S midőn a szónok úgy fellelkesít,
    Előbb már odahaza jóllakott. –
    Így jár karöltve eszmény és göröngy,
    Nem szabad azt széjjelszakítanod.

    Forrás: Versek mindenkinek