— Mért iszol folyvást?
— Habár élek: valami
jót csak kell tennem…!
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Somlyó Zoltán: SULAMIT
A hold arcához hideg szél csapódik,
a tiszta holdat paskolja, veri.
Az arcát nézem: homloka redőzött,
az ajka beteg mosollyal teli.
Bús arcú férfi. Petyhüdt orrcimpája
sok lázas percnek mutatója lett…
Öreg hold, vén hold, úgy-e, beleuntál?
Nézd, jő egy felleg. Csukd be a szemed.… Valami kósza, bús keleti lány ment
tőlem nyugatra tegnap… Vagy egy éve…
Hagyott rám lengő, gyászfátyolos alkonyt,
mit pállott csapszék vonszol be az éjbe;
hagyott rám ádáz, cudar szomjúságot,
pedig, te vén hold, láttad azt az éjet,
mikor az utca ránkhajolt alattad
s Sulamit ajka a hajamba tévedt…Ma újra ittam. Sokat, vagy még többet,
hisz hajlanak a szőlővenyigék!
Az asztal táncol, tántorog a talpam…
aki pogány, az csók helyett igyék!
A hideg szél már nem veri a holdat,
hogy lángol az a sok véres redő…
A sápadtsága fojtogat, szorongat;
tán arra gondol, hogy erre bolyonghat
nyugat felé a kósza szerető?…Forrás: Lélektől lélekig
-
Lator László: Emlékezz hát
Ó, álmaimban aluvó!
Szemed pillája rebben.
Mint méz a sejtben, felragyogsz
szétszórt emlékeimben.Emlékezz hát! A túlnehéz
homályban hogy hajoltunk
egymás felé, hogy készülődött
változhatatlan sorsunk.Felém hanyatlott homlokod,
s önnön szándékom ellen
csókoltam idegen fejed
fájdalmas szerelemmel.Mint kimerült menekülő,
ha lélegzete fárad,
úgy érzem, szinte fojtogat
mellembe gyűlt hiányod.Mert minden tefeléd sodor,
akármi lesz a vége.
Nem védem már magam, s magad
te is hiába véded.Emlékezz hát! A jeges éj
üres örvénye érint.
Fejünk felett a zord idő
vad látomása érik.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csukás István: Annyiszor játszottam boldogot
Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék –
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reviczky Gyula: SZERETLEK – E
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló érzésemet
szememből is kinézheted.
Képed szívemben ringatom,
de üdvöm, édes angyalom,
ki nem, ki nem dalolhatom.Ó, mert lezártad ajkamat,
s dal rajta most csak egy fakad:
csókot ha csókkal visszaad.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sinka István: Sötét esztendők
Csillag voltam előbb,
aztán gyermek lettem,
s gyertyaként a szívem a
tenyerembe vettem.Sötét esztendőkben
úgy néztem a tájat
s Isten simogatta
gyönge kis gyertyámat.Ment előttem farkas,
jött utánam bárány
– kastélyt vehettem vón –gyertyám fénye árán.
Kastélyt vehettem vón –
Forrás: Lélektől lélekig
-
Fodor Ákos: MÉLYÉLMÉNY
olvasom, olvasom,
újra, meg újra elolvasom
arcodat, arcodat,
arcaidatForrás: Lélektől lélekig
-
Füst Milán: A szőlőműves
Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanítja.
S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú.
Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beborítja,
Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt…S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repül
És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél…
…Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körül
S aztán búcsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím’, hogy itt a tél,
A szótlan szőlőműves is pihenni tér.Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed,
Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza…
S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed,
Vidáman heverész és derűs kedvvel borocskáit issza
S tiszta bölcsességnek örül, amíg kívül hull a hó.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csorba Győző: Unalom
Unottak, fakók a napok, akár az ég őszönte reggel,
amikor folyton csak esik, hogy az ember nézni is restel.El tudom szépen mondani, hogy mit fogok csinálni holnap,
s hogy mit eszek: a napjaim egyenruhában gyalogolnak.Olyanok, mint a katonák: egyenruhában gyalogolnak.
– A szemem éle elkopik, figyelmem izma nyűtté sorvad.És szél se jár, hogy függönyét múltamnak kissé meglengetné;
nincs két fél, amely összeáll, egész, amely szétválik ketté.Mint a búzát, a nagy Molnár fölöntött engem a garatra,
és órák súrló hengere őrli lelkem lustán forogva.– Papíromon, most, hogy írok, megáll egy csöpp légy, s undorkodva
feni kis első lábait, minthogyha velem csúfolkodna.Forrás: Lélektől lélekig
