Csak két esetben légy velem:
ha a szívem bánatot hordoz,
vagy szabadító öröm oldoz, –
csak erről szól az énekem:
e két esetben légy velem!
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Vitó Zoltán – Szerény mottó
-
Sárközi György: Mindhalálig
Te vagy az égő csipkebokor, – én benned fészkelő bimbó.
Illatom álom volt s bódulat
Mézem, de fölserkentett szavad,
S tüzes rózsává gyújtott, hogy égjek a pusztában mindhalálig.Te vagy az ezüsthullámú tó, – én partodon remegő nádszál,
Száraz testem a fekete szél
Már-már eltörte, de megöntözél,
Hogy zöldelve titkaidat susogjam az ég alatt mindhalálig.Te vagy a végtelen éjszaka, – én pásztortűz az éjszakában,
Mely kebleden örvendezve kigyúl
S hamvadván kebledre visszahull,
De pásztoroknak és farkasoknak téged hirdet mindhalálig.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: A fordító
Károli Gáspár emlékezetének
Alkotni könnyebb: a szellem szabad,
A képzelet csaponghat szerteszét,
Belekaphat a felhők üstökébe,
Felszánthatja a tenger fenekét,
Virágmaggal eget-földet bevethet,
Törvénnyé teheti a játszi kedvet,
Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad,
S vakmerőn méri Istenhez magát…
Az alkotás jaj, kísértetbe is visz.
A fordítás, a fordítás – alázat.
Fordítni annyit tesz, mint meghajolni,
Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni,
Valaki mást, nagyobbat átkarolva
Félig őt vinni, félig vele menni.Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
A Legnagyobbnak fordítója volt,
A Kijelentés ős-betűire
Alázatos nagy gonddal ráhajolt.
Látom: előtte türelem-szövétnek,
Körül a munka nehéz árnyai:
Az Igének keres magyar igéket.
Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv
Megcsendíti-e Isten szép szavát?
És látom: győz, érdes beszédinek
Szálló századok adnak patinát.
Ó, be nagyon kötve van Jézusához,
Félig ő viszi, félig Jézus őt.
Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,
Együtt érve el egy honi tetőt.
Amíg mennek, a kemény fordítónak
Tán verejtéke, tán vére is hull,
De türelmén és alázatán által
Az örök Isten beszél – magyarul.Forrás: Lélektől lélekig
-
Komáromi János – Szenvedély
Nem érdekel
mit álmodsz rózsaszín szobádban.
Engem a Vörös érdekel.Nem érdekel
szerelmes, suttogó szavad.
Engem a Kéj sóhaja érdekel.Nem érdekel
gyengéd, finom simogatásod.
Engem vad Ölelésed érdekel.Nem érdekel
versekbe írt szerelmed.
Engem reszkető Vágyad érdekel.Nem érdekel
ajkad lágy érintése.
Engem vad Csókod érdekel.Nem érdekel
ki vagy!Nem érdekel
ki voltál!Engem csak az érdekel
amivé teszlek,
amivé értem leszel.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kányádi Sándor – Indián ének
vannak vidékek
ahol az ének
kiment szokásból
ha van is élet
azt hihetnétek
mindenki gyászolpedig csak védett
helyen az ének
valahol mélyen
szunnyad a lélek
legjobban féltett
gyönge csücskébenvannak vidékek
ahol a népek
csöndben az ágak
jelekkel élnek
beszélni félnek
viharra várnakForrás: Lélektől lélekig
-
Farkas István– messze tőled
minden gondolatom
Te vagy vágyaim
csak téged keresnek
ölelni akarlak
bőrömön érezni leheletedet
kezed érintését testemen
boldogság-könnyeid
ízét a számban
húsodig csontodig
lelkedig eggyé válni veled
szívemen akarom
érezni szívverésedet
őrület
már ez így
ilyen messze tőled
nem tehetek mást
egyedül fekszem
melléd álmodom magam
s Énem benned
kiteljesedikForrás: Lélektől lélekig
-
Anna Lee – Láttad már…?
Láttad már az éj színét?
A fehéren izzó szenvedélyt?
A fény, hogy szövi az éjszakát
Kócolt haján át meg át?Láttad már az éj színét?
A kéken suttogó, hűs zenét?
A dallamot, ahogy a csenden át
Fűszerezi halk szavát?Láttad már az éj színét?
A bársony ajkú feketét?
Ahogy testeden és arcodon
Íze remegve átoson…Láttad már az éj színét?
Vörösen, hogy tépi szét
Az égig-erő vágyakat
Ha felröpít és elragad?Láttad már az éj színét?
Szürkén ahogy soha még?
Megérint és ritmusát
Égő tűzzel adja át…Láttad már az éj színét?
A színtelenül színesét?
Körbefog és átölel…
Sohasem felejted el!Forrás: Lélektől lélekig
-
Tóth Árpád – Olykor éjjel…
Olykor éjjel… szívem hogy zakatol!
Az ágyon ujjam tévedezve jár,
S nagyon közel, mellettem valahol
Halkan megkoccan a vizespohár…
S nem tudom, hol vagyok… akadozón
Rémlik elém az elmúlt, messzi est,
S az ujjam a fagyos márványlapon
Reszketve egy gyújtót keres…Áldott a fény, mely sercegőn, fakón
Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl,
S a kedves, vén tapétát a falon
Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!
Jól esik látnom: csendesen pihen
Minden bútor és békén feketül,
S az iszonyú és néma semmiben
Föllélegzem: nem vagyok egyedül…Kabátom összegyűrve lóg szögén,
A rózsa rajta hervadóra vált,
S egy percre, a klublépcső szőnyegén,
Látom a rózsaáruló leányt:
A lámpák közt mily búsan oson át,
Apró teste mily zsenge s mily hajolt…
Látom álmos és szelíd mosolyát…
Szegénynek festett arca volt…Csönd… vén poétám könyvét fölveszem,
Hová este dobtam, a szék alól,
S míg lankadtan lapozgat a kezem,
Zörgő lap s agg rím álomba dalol.
Félfüllel hallom, s halkan nevetem:
Künn egy papucs mily furcsán csoszog el,
S puha Nirvánám, csöndes fekhelyem
Altatón, hűsen átölel…Forrás: Lélektől lélekig
