Szerző: Mária Németh

  • Vitó Zoltán – Szerény mottó

    Csak két esetben légy velem:
    ha a szívem bánatot hordoz,
    vagy szabadító öröm oldoz, –
    csak erről szól az énekem:
    e két esetben légy velem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárközi György: Mindhalálig

    Te vagy az égő csipkebokor, – én benned fészkelő bimbó.
    Illatom álom volt s bódulat
    Mézem, de fölserkentett szavad,
    S tüzes rózsává gyújtott, hogy égjek a pusztában mindhalálig.

    Te vagy az ezüsthullámú tó, – én partodon remegő nádszál,
    Száraz testem a fekete szél
    Már-már eltörte, de megöntözél,
    Hogy zöldelve titkaidat susogjam az ég alatt mindhalálig.

    Te vagy a végtelen éjszaka, – én pásztortűz az éjszakában,
    Mely kebleden örvendezve kigyúl
    S hamvadván kebledre visszahull,
    De pásztoroknak és farkasoknak téged hirdet mindhalálig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A fordító

    Károli Gáspár emlékezetének

    Alkotni könnyebb: a szellem szabad,
    A képzelet csaponghat szerteszét,
    Belekaphat a felhők üstökébe,
    Felszánthatja a tenger fenekét,
    Virágmaggal eget-földet bevethet,
    Törvénnyé teheti a játszi kedvet,
    Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad,
    S vakmerőn méri Istenhez magát…
    Az alkotás jaj, kísértetbe is visz.
    A fordítás, a fordítás – alázat.
    Fordítni annyit tesz, mint meghajolni,
    Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni,
    Valaki mást, nagyobbat átkarolva
    Félig őt vinni, félig vele menni.

    Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
    A Legnagyobbnak fordítója volt,
    A Kijelentés ős-betűire
    Alázatos nagy gonddal ráhajolt.
    Látom: előtte türelem-szövétnek,
    Körül a munka nehéz árnyai:
    Az Igének keres magyar igéket.
    Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv
    Megcsendíti-e Isten szép szavát?
    És látom: győz, érdes beszédinek
    Szálló századok adnak patinát.
    Ó, be nagyon kötve van Jézusához,
    Félig ő viszi, félig Jézus őt.
    Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,
    Együtt érve el egy honi tetőt.
    Amíg mennek, a kemény fordítónak
    Tán verejtéke, tán vére is hull,
    De türelmén és alázatán által
    Az örök Isten beszél – magyarul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János – Szenvedély

    Nem érdekel
    mit álmodsz rózsaszín szobádban.
    Engem a Vörös érdekel.

    Nem érdekel
    szerelmes, suttogó szavad.
    Engem a Kéj sóhaja érdekel.

    Nem érdekel
    gyengéd, finom simogatásod.
    Engem vad Ölelésed érdekel.

    Nem érdekel
    versekbe írt szerelmed.
    Engem reszkető Vágyad érdekel.

    Nem érdekel
    ajkad lágy érintése.
    Engem vad Csókod érdekel.

    Nem érdekel
    ki vagy!

    Nem érdekel
    ki voltál!

    Engem csak az érdekel
    amivé teszlek,
    amivé értem leszel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Indián ének

    vannak vidékek
    ahol az ének
    kiment szokásból
    ha van is élet
    azt hihetnétek
    mindenki gyászol

    pedig csak védett
    helyen az ének
    valahol mélyen
    szunnyad a lélek
    legjobban féltett
    gyönge csücskében

    vannak vidékek
    ahol a népek
    csöndben az ágak
    jelekkel élnek
    beszélni félnek
    viharra várnak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Rózsa

    “Ha valaki szeret egy virágot, amely csak
    egyetlen példányban létezik a csillag-
    milliókon: ez épp elég neki, hogy boldog
    legyen, ha a csillagokra pillant.”

    (Saint-Exupéry: A kis herceg)

    Egy példány van csupán a csillagmilliókon
    belőle is, aki az én egyetlenem,
    tüskéit önmaguk próbájától megóvom,
    hogy sose tudja meg, mennyire védtelen,

    tépné csokorkötő, legelné báva bárány
    s tiporná tigris is, de ő nem sejti ezt,
    tüskéi – úgy hiszi – túltesznek harci lándzsán
    s hogy sebzetten fut el, kibe tövist ereszt.

    Így jó. A ráleső veszélyeket kivédem
    és holtig meghagyom önáltató hitében,
    hogy bármilyen csapást elhárít nélkülem.

    Mikor szúrása ér, szisszenek, mintha fájna,
    serkedő véremet ejtem sziromzatára,
    hogy boldog bíbora még lobbanóbb legyen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István– messze tőled

    minden gondolatom
    Te vagy vágyaim
    csak téged keresnek
    ölelni akarlak
    bőrömön érezni leheletedet
    kezed érintését testemen
    boldogság-könnyeid
    ízét a számban
    húsodig csontodig
    lelkedig eggyé válni veled
    szívemen akarom
    érezni szívverésedet
    őrület
    már ez így
    ilyen messze tőled
    nem tehetek mást
    egyedül fekszem
    melléd álmodom magam
    s Énem benned
    kiteljesedik

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Lee – Láttad már…?

    Láttad már az éj színét?
    A fehéren izzó szenvedélyt?
    A fény, hogy szövi az éjszakát
    Kócolt haján át meg át?

    Láttad már az éj színét?
    A kéken suttogó, hűs zenét?
    A dallamot, ahogy a csenden át
    Fűszerezi halk szavát?

    Láttad már az éj színét?
    A bársony ajkú feketét?
    Ahogy testeden és arcodon
    Íze remegve átoson…

    Láttad már az éj színét?
    Vörösen, hogy tépi szét
    Az égig-erő vágyakat
    Ha felröpít és elragad?

    Láttad már az éj színét?
    Szürkén ahogy soha még?
    Megérint és ritmusát
    Égő tűzzel adja át…

    Láttad már az éj színét?
    A színtelenül színesét?
    Körbefog és átölel…
    Sohasem felejted el!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj – Az ősz tarol

    Az ősz tarol. Amerre jár, a kert sivár,
    a pergamen-levél zörög; a földre száll;
    csak lenn a völgyben látni még a szürke fák
    között az égő fürtöket, a nyár nyomát.

    A fájdalom s öröm betölti szívemet,
    amíg kezemben érzem átfagyott kezed;
    némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,
    szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, szemem.

    (Tarbay Ede fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád – Olykor éjjel…

    Olykor éjjel… szívem hogy zakatol!
    Az ágyon ujjam tévedezve jár,
    S nagyon közel, mellettem valahol
    Halkan megkoccan a vizespohár…
    S nem tudom, hol vagyok… akadozón
    Rémlik elém az elmúlt, messzi est,
    S az ujjam a fagyos márványlapon
    Reszketve egy gyújtót keres…

    Áldott a fény, mely sercegőn, fakón
    Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl,
    S a kedves, vén tapétát a falon
    Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!
    Jól esik látnom: csendesen pihen
    Minden bútor és békén feketül,
    S az iszonyú és néma semmiben
    Föllélegzem: nem vagyok egyedül…

    Kabátom összegyűrve lóg szögén,
    A rózsa rajta hervadóra vált,
    S egy percre, a klublépcső szőnyegén,
    Látom a rózsaáruló leányt:
    A lámpák közt mily búsan oson át,
    Apró teste mily zsenge s mily hajolt…
    Látom álmos és szelíd mosolyát…
    Szegénynek festett arca volt…

    Csönd… vén poétám könyvét fölveszem,
    Hová este dobtam, a szék alól,
    S míg lankadtan lapozgat a kezem,
    Zörgő lap s agg rím álomba dalol.
    Félfüllel hallom, s halkan nevetem:
    Künn egy papucs mily furcsán csoszog el,
    S puha Nirvánám, csöndes fekhelyem
    Altatón, hűsen átölel…

    Forrás: Lélektől lélekig