Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Forrás: PIM
Nagyapámat sose láttam,
megelőzött a halálban.
Simaszőrű fehér kecske
s tarka malac legelészik
már felette.
Fejfája sincs, rég ellopták,
széthasítva tűzredobták.
Krumpli főtt a fejfa lángján,
repedt, rozsdás, ritkánfütött
bádogkályhán.
Néki ez az ágy: a végső.
Nékem ez az első lépcső
fölfelé, a tiszta napra,
nagyapámnál messzibbre és
magasabbra.
Az utódok szaporodnak –
lemaradnak a halottak.
Ritka köddé vált az emlék,
nem lelek sírt már seholsem,
bár keresnék,
és kihűlve alvad bennem
árnyéka, mint vér a sebben.
Mindegy most már. Hadd aludjék.
Ha siratnám, csak hazudnék.
Váljék teste puha röggé,
pihenjen és porladozzék
mindörökké.
Se puskát, se zászlót nem hordtam hónom alatt,
mégis célpont lettem, szívem a sárra szaladt,
ereimben a kín keringett mérgeivel,
ruhám lángolását friss vérem oltotta el.
Szomszédom elesett, szemébe dűlt a kalap.
Puskadurranás volt minden újabb pillanat,
minden ágyúdörgés utolsó óraütés.
Fektemben falevél ragadt rám, kitüntetés.
Korán megmutattad földalatti képemet
halálfélelemtől messze látó képzelet!
De élve maradtam. Talán nem tűnhettem el
éretlenül, ifjúságtól üresen.
A hazám sapkával, fellegekkel beföd,
gyertya és árvaság nem ég koponyám fölött.
A szilánk megnyugszik, a húsomba beletört.
Cipőmre agyagból magas sarkot ver a föld.
Az örökzöld fagyöngy állja az időt tovább,
víz mossa el a levelek sárga alkonyát,
és kiköt a sárba véres vitorláival
ez a múló év is, pontosan úgy, mint tavaly.
Forrás: PIM
Ezt a szerelmet
szívem kivesse
zuhanjon messze
oda aki adta
a nő álmába
mint féreg az almába
minden mozdulatába
mint szél a Dunába
onnan zuhanjon
házba szobába
legyen szobája
hajnali kocsma
szobrok képek
támadjanak föl mint a részeg
iszonyodva
onnan zuhanjon
tájba világba
kismadaras kertet
kaszaboljon az ég kaszája
lomb leessen
virág kivesszen
porrá lehessen
zöld por a májusi tájból
fűből fából kalászból
vörös a vörös nyárfavirágból
lila a lila mákvirágból
sárga a sárga tányérvirágból
ezt a szerelmet
a táj kivesse
anyám apám
anyja apja
lakodalmába
kérő szerelmes szavakba
mámoros szemekbe borba
négyféle testbe
négyféle vérbe
onnan zuhanjon
ciprus tövébe
szálljon alá a
csontsövényű éjbe
ezt a szerelmet
szívem kivesse
zuhanjon messze
Forrás: PIM
magyar költészet
Edényzajos házban
remete ez a szoba,
sáros csizma, kupec-beszéd
nem mocskolta soha.
Konyha, kamra
koszos útjaitól messze,
olyan távoli a házban,
mintha erdő mélyén lenne.
Olajfák hegyéig vetett
ágyain zsalufény, kristály,
a kiskert árnyékvilága
örök félálomban vibrál,
óra hallgat a falon,
porba, rozsdába rekedt
mutatója az időből
egy percet megörökített.
Forrás: PIM
Csizma kellett volna, zsíros közöny,
lábnyomom pocsolyavíz tölti föl,
bugyborog azonnal, mint a mocsár,
fűvel, növénykóccal zsúfolt a sár.
Hát visszajutottam, csúf társaság,
varjúraj, lakatlan, csünt szilvafák,
láthatáron túl is tanyák, kutak,
buta ebek őrzik nyomorukat.
Mégis laknak erre, mégis haza,
áll penésszel meszelt vakablaka,
s elterül a hírhedt kerékkötő,
végig vízszintesre nyomott mező,
hizlal barmokat, pénzt, vásárra dob
ifjúságot, emészt talentumot.
Laktam már, ismerem természetét,
három napra jöttem, éppen elég,
jó gyümölcsöt sem ad, szégyenkezem,
meglógni lehet csak, búcsúzni nem.
Forrás: PIM
Kik virradatkor kelnek,
fénylenek mint a szentek,
nap süt mögöttük, pirosak,
hideg illattól italosak.
Mintha várnának csodára
magukat feszítik vasvillára,
szívükön hajnalcsillag,
gólyák meg varjak árnya.
Anyám fejét mély fazekára hajtja,
mintha meddő égből akarna csodát.
Reggeli hold a sárga tehén szája,
csillag zúzódik udvarába –
kamillavirág.
Egy karéj eget viszek, a kaszát,
megzendíti a szilvafaág,
fecskét hajszol a nyár
havas lelkemen át.
Éj maradéka – lapulevél árnya,
fodor felhőkön réz ragyogása,
nehéz madártól bodzafa rebben,
bogarat pöcköl tüzesujjú reggel.
Jaj kék virágom, lucerna virága,
illatát a bokámra kihányja.
Még álmok országa a szemem,
körében vérmes szerelem
feszíttetett vadrózsafára.
Forrás: PIM
Nagykabátom zálogházban,
svájcisapkám elveszett,
szeretőmet másnak adtam,
új szeretőt nem lelek.
Kószálok a verőfényben,
sugárral fölbetűzött
ropogó zöld szél a pénzem,
röpköd ujjaim között.
Forrás: PIM
(ad notam: „Minden állat dicsér, Úr Isten tégedet” etc.)
Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!
Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokot veti,
Istennek ajánlva légyetek immár ti!
Ti is, rárószárnyon járó hamar lovak,
Azkiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek, s hol penig szaladnak,
Adassék egészség már mindnyájatoknak!
Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
Katonatalálmány, újforma ékesség,
Seregben tündöklő és fénlő frissesség,
Éntűlem s Istentűl légyen már békesség!
Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem,
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jótétemről nevem!
Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező,
S fákkal, kősziklákkal bővös hegy, völgy, erdő,
Kit az sok csata jár, s jószerencse leső,
Légyen Isten hozzád, sok vitézt legelő!
Igaz atyámfia s meghitt jóbarátim,
Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim,
Ti jutván eszembe hullnak sok könyveim,
Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!
Ti is, angyalképet mutató szép szüzek
És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
Kik hol vesztettetek, s hol élesztettetek,
Isten s jó szerelem maradjon véletek!
Sőt te is, óh, én szerelmes ellenségem,
Hozzám háládatlan, kegyetlen szerelmem,
Ki érdemem – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.
Forrás: PIM
