https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Wass Albert: Nekünk mi marad?

    Ha majd lehull az utolsó levél,
    mely fogva tartott még egy kis nyarat:
    nekünk mi marad?

    Ha majd a dombot hómező takarja,
    temető lesz a tölgy-erdők avarja,
    s halottá némúl minden vadpatak?
    A tél kacagva szórja a szelet,
    vándormadár lesz minden boldogságunk,
    és enyhülést többé hiába várunk,
    mert jaj, akkor majd sírni sem lehet!

    Ha elszáll, majd a legutolsó álom,
    amelyben hittünk még egy kis nyarat,
    s a napsugár is messze költözött:
    reménytelen, nagy hómezők fölött
    nekünk mi marad?

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Stefan George: A sziget ura

    Halászok mesélik, hogy messze délen
    egy olajos, fűszeres szigeten,
    hol drágakő szikrázik a homokban,
    volt egy madár, amely a földön állva
    csőrével magas törzsek koronáját
    szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
    színű szárnyait nehéz, alacsony
    repülésre nyitotta: hát akár
    egy sötét felhő, egészen olyan volt.

    Napközben, mondták, az erdőbe bújt,
    esténkint pedig kisétált a partra
    s az algaszagú és sós szélben oly
    édesen dalolt, hogy a delfinek,
    a dal barátai, mind odaúsztak
    az aranytollas és szikrás vizekben.

    Így élt, ősidők óta, és csak a
    hajótöröttek látták, senki más.
    Mert amikor az emberek fehér
    vitorláit először vitte jó szél
    a sziget partjaira, birodalmát
    még egyszer belátni a dombra hágott,
    s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
    és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Weöres Sándor: Kereszt-árnykép

    A kereszt felső
    ága égre mutat,
    nagy örömhírt tudat:
    “itt van a te utad”

    a kereszt két karja a légbe szétszalad,
    rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
    “vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
    kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”

    a keresztnek alsó
    ága földre mutat:
    “vesződj: itt áss kutat,
    lásd benne arcodat.”

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Omár Khajjám: Négysorosok

    Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
    s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
    Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
    Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

    Tudod, hogy életedből kirepülsz majd,
    hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
    Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
    vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

    Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
    Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
    S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
    én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.

    Szellőben veszti köntösét a rózsa,
    pedig vidít fülemülét a rózsa.
    Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
    földből fakadt és földdé lett a rózsa.

    Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
    ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen.
    Szerelem nélkül záruló napodnál
    eltékozoltabb nap részedre nincsen.

    Ha testünkből a puszta lélek elszáll,
    testünkre tégla-építményt kapunk már,
    s a más testére épülő halomhoz
    haló-porunkkal hozzájárulunk már.

    Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
    Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
    Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
    mégis szégyentől sírok. Mit tehetnék?

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Jékely Zoltán: Gyermekek esti imája

    Soltész János emlékének

    Anyuska, vajjon hol maradt a macskánk,
    szegény miért nem jöhetett haza?
    Észre se vettük, ismét úgy szakadt ránk
    ez a rémséges korom éjszaka.
    Vajjon be vannak zárva a galambok?
    Félek, ma éjjel rájuk tör a rém.
    Ha, ha! fütyülnek a hegy tetején
    a diákok, akiket a labancok
    régen, Miriszlónál lekaszaboltak.
    Ha, ha! vonyít régi házunk előtt
    a nagy kutya, kit a pásztor lelőtt,
    mert éjfélkor megugatta a holdat.

    Anyuska, ma vigyázz, ne nézz tükörbe!
    ha az idő már éjfél fele jár.
    Kilép belőle egy gyöngyház halál,
    ölbe kap s usgyé, visz a földbe,
    hiába instálnád őt, hogy halasszon.
    S mi történik azután énvelem
    ezen a denevéres éjjelen?
    Már elindult értem a Néma Asszony,
    hogy elraboljon messzi putrijába,
    lefürészelje ott a nyelvemet,
    hogy sose mondhassam ki nevedet
    s ruháimat ráadja vak fiára.

    S mi lesz, ha jön, kit kővel hajigáltam,
    mi lesz, ha jön a félkaru cigány?
    Lobog hátán a rossz rongykacagány,
    melynek üres félujját megcibáltam.
    Jön már, rámtérdel s karom kifacsarja,
    nem lesz többé enyém szegény kezem;
    döglött kutyák közt, sintértelepen
    a húst lemarják róla majd a varjak.

    S jön a nagy gyík, melynek a kert tövében
    szőlőkaróval farkát leütöttem,
    jönnek reám a gyíkok feldühödten
    s utolsó cseppig kiszívják a vérem.
    Jönnek, jönnek, elevenek és holtak,
    hogy megfizessek nappalom miatt.
    Anyuska, védd meg tőlük a fiad,
    a kicsilámpát ma nehogy eloltsad!

    1935

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Kiss József: A gnóm

    Gnómok fajtájából való vagyok én,
    A gnómok furcsa, különös lények:
    Nincs közte fiatal, nincs közte vén
    S ameddig akarnak, addig élnek –
    Addig élnek.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Nem is születnek; jönnek valahonnan;
    Nagy távolokból, miket éj takar,
    És köd előttük és köd a nyomukban,
    Ahány gnóm, az mind más és mást akar
    S tud és akar.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Ez gyúr, az farag, sípol, hegedül
    De édes atyafi mind valamennyi;
    Mikor gyalog jár, akkor is repül,
    Ha tudnátok, milyen jó gnómnak lenni,
    Gnómnak lenni,
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Valami férfi-női keverék,
    Meg nem magyarázza soha senki,
    Örökké lángban, soha el nem ég,
    S a levegőjét is maga teremti –
    Maga teremti.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    A gnómok őrzik a szent tüzeket
    És ápolják a mennyei lángot,
    Mely nélkül a világok üresek,
    S össze is omlanak a világok –
    A világok.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Maholnap én innen már elmegyek,
    Sebaj! Majd jönnek utánam mások;
    Más gnómok, más titkok, igézetek,
    Egekbe csapkodó, szent látomások –
    Látomások.
    Gnómok fajából való vagyok én.

    Ti azt mondjátok, halkítva a szót,
    S egymásra néztek: Meghalt az öreg!
    Mesebeszéd! – Mint tengeren hajók,
    Én csak elmentem, én csak elmegyek:
    Köd előttem, köd utánam,
    Köd az örökkévalóságban…

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Nikolaus Lenau: Puszta semmi

    A puszta semmi int, amerre nézek;
    Agyonpéldázott vándorút az élet,
    Sivár bolyongás, jobbra-balra széled,
    S az út során a friss erők enyésznek.

    Igen, ha végső célig úgy mehetne
    Az ember, víg suhanc gyanánt haladva,
    Amint az első pár lépést szaladta,
    A játékon nevetni tán lehetne.

    De létünk zord erők kezén forog,
    S ütődik perctől perchez, s törve már,
    Mint rossz korsó, mely titkon elcsorog
    A tikkadt föld porán, amerre jár.

    Immár üres. Kinek kell? Már nem ép ez,
    Jobb lesz; dobják a többi tört cseréphez…

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Johann Wolfgang Goethe: Vándor éji dala

    Über allen Gipfeln
    Ist Ruh’,
    In allen Wipfeln
    Spürest Du
    Kaum einen Hauch;
    Die Vöglein schweigen im Walde.
    Warte nur, balde
    Ruhest du auch.

    Vándor éji dala (Tóth Árpád fordítása)

    Csupa béke minden orom.
    Sóhajnyi szinte a lombokon
    a szél s megáll.
    A madár némán üli fészkét.
    Várj, a te békéd
    Sincs messze már.

    A vándor éji dala (Kányádi Sándor fordítása)

    Minden bércen néma
    csönd van;
    egy-egy levél ha
    még moccan.
    Ültek a kis
    madárkák is el mind a fákra.
    Már nincs sok hátra
    s pihensz te is.

    Vándor éji dala (Dsida Jenő fordítása)

    Csúcson, élen hallgat
    az éj.
    A lombfuvallat
    is csekély
    sóhajnyi nesz;
    fészkén elült a madárka.
    Várj – nemsokára
    te is pihensz.

    A vándor éji dala (Kosztolányi Dezső fordítása)

    A szikla-tetőn
    tompa csönd.
    Elhal remegőn
    odafönt
    a szél lehellete is.
    Madárka se rebben a fák bogára,
    várj, nemsokára
    pihensz te is.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Szilágyi Domokos: Napraforgó(k)

    P. B.-nak

    Egyedül vagyok, mint a sárga
    napraforgó szomorúsága,
    s mint ki termett szomorúságra,
    szólani szórt igét,
    úgy szólom szét, marokra fogva,
    fémes búzám — kit sziklafokra,
    kit bölcsen termő talajokra —
    talán a sors kivéd.

    Mint ki termett szomorúságra,
    egyedül vagyok, mint a sárga
    napraforgó szomorúsága –
    talán a sors kivéd.

    Igéim — vérem szólva szórtam,
    nem kérdeztek csak válaszoltam,
    ügyetlen én (mindig ki voltam),
    mint olyan, aki vét.

    Egyedül vagyok, én, a napra
    törő virág, mind magasabbra,
    bánatom féloldalra csapva,
    akár a sárga sziromsapka,
    s ha majd e földi lét
    kivet magából, hogy kiköpve —
    kóricáljanak mindörökre
    — mert visszatérés nincs a rögre —
    hagyván halott igét.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Dylan Thomas: És nem vesz rajtuk erőt a halál

    És nem vesz rajtuk erőt a halál.
    Olybá vétetnek majd a por-e holtak,
    mint lakói a szélnek, s esti holdnak;
    míg csontvázuk letisztogatva korhad,
    csillag gyúl ki könyökökön, s lábfejen;
    ki elveszti eszét, majd észre tér;
    ki tengerbe vész, ismét partra ér;
    szeretők halnak, él a szerelem;
    és nem vesz rajtuk erőt a halál.

    És nem vesz rajtuk erőt a halál.
    Bár a tenger örvényei alatt
    nyugosznak, holtuk meddő nem marad;
    kínpadra vonva, hol az ín szakad,
    s a kerékre kötve, meg nem törhetők;
    kezük között kettéhasad a hit,
    s orszarvú bűnök testüket átdöfik;
    minden széthull, de ellenállnak ők;
    és nem vesz rajtuk erőt a halál.

    És nem vesz rajtuk erőt a halál.
    Nem hallják immár a sirály jaját
    s a parton megtörő hullám zaját;
    hol virág lélegzett, fejét virág
    nem emeli az esős szélbe már;
    bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
    lényegük általüt a százszorszépeken,
    s a nap felé tör, amíg csak a nap áll,
    és nem vesz rajtuk erőt a halál.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek