Szerző: Mária Németh

  • Berda József: Hédonista

    Ó evés gyönyörűsége! Legméltóbb dolgom
    dicsérni téged: ím megint nemes cselekedetre
    készülök én! – Bizseregj has: itt gőzölög
    előtted a fűszerrel-teli leves s a legfinomabb
    töltöttkáposzta; hitemre! – belémtolakodnak mindjárt.
    Ó becses fáradság, most hát a jó levest szürcsölöm,
    s aztán te kerülsz sorra, ízes káposzta! Csak lassan,
    utoljára jön a fejedelmi töltelék!

    Hej, a töltelék a disznóból! Érzed-é,
    kocsonyás tejjé melegedik benned, majd
    kipattan a bőrödön s hirtelen tűzbeborult tested
    egészséges lányokra gondol…

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Papp János előadása

  • Darvas Szilárd: A pesti Villon

    Vidám nekrológ szegény nagyétkű Berda József poétáról
    Falusy György átköltésében

    Testvér, ha egyszer messzi tájra tévedsz,
    ahol az Ister piszkos vize zúg,
    hol minden reggel panamára ébredsz,
    szóval, ha egyszer arra visz az út,
    s a rossz vizet undorral földreköpve
    pirosló orrod habzó borba túr,
    egy bús varázs megejt, tudom, örökre,
    mert itt írt verset Berda Jóska úr,
    a pantallója két araszra vágva,
    alul gatyája ki-kiütközött,
    s a sanda nőszemeknek kapzsi vágya
    a csábos térden visszatükrözött,
    ha két ebéddel éhgyomorra végzett,
    a szaftba mártva mind a két kezit,
    a sok burzsuj ijedten összenézett,
    mind azt hitte, hogy ő következik.

    Mint esőlét a zúgó házcsatorna
    az őszi ködben hektószám viszi,
    a jó piát úgy nyeldekelte torka,
    aki nem látta, tudom, nem hiszi,
    ismert kadart, rizlinget, szamorodnit
    és zöldszilvánit, sillert, malagát,
    egy korty italért tán kinyalta volna,
    mint szomjas arab, a nagy Szaharát,
    s az étel-ital jó talajba szállt át,
    mert megtrágyázta lelke humuszát,
    s ha cifra szóra pengette a száját,
    káplárban is lefőzött húsz huszárt,
    míg egy napon Bicsérdy híve lett ő,
    hiába várván husos abrakot,
    egyet gondolt és lett belőle kettő:
    szegény Berda a fűbe harapott.

    És így jutott az égi nagy mezőkre,
    ahol a borban nincsen szacharin,
    s ahol a menüt majd úgy állítja össze
    sajátkezüleg Brillat Savarin,
    hogy bőven legyen benne sonka, bukta,
    s amit a földön kedvelt, annyi más,
    s a fiastyúkból főz az égi kukta
    számára finom csirkepaprikást,
    szárnyas pincérek vödörszámra hordják
    az irodalmi olcsó feketét,
    s mikor próbára tennék már a torták
    egy elefántnak is a fenekét,
    ha már a zsír is megfakult a szádon,
    s úgy érezed, hogy már menni kék,
    ott lovagolj az égi reteráton,
    és könnyü légyen néked ott a szék,
    s legyen szükséged este avagy reggel,
    ne láss szükséget semmiben se itt,
    s törölközőnek használd egészséggel
    Gyökösi Endre legszebb verseit.

    Ajánlás:

    S ha altájad majd pajzán dalra hangol,
    oly zordonan, ahogy nem tud se angol,
    se longobárd, se kelta, sem görög,
    a burzsujok itt lent majd összenéznek,
    mert azt hiszik, hogy fent a menny dörög.

    Forrás: 2000 Irodalmi és Társadalmi Havi Lap – Berdalok

  • Petőfi Sándor: Kivágom én…

    Kivágom én keblemből szívemet,
    Ott úgysem okoz mást, csak gyötrelmeket,
    Kivágom és a földbe ültetem…
    Talán kikél babérfa képiben,
    S koszorúja lesz a bajnokoknak,
    Kik a szabadságért harcolnak!

    Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Kereki Anna előadása

  • Csokonai Vitéz Mihály: A kevély

    Nézd csak azt, ki amott sétálgat kevélyen,
    Mindent megvét s útál szemeivel mélyen.
    Felemeli orrát a többiek felett,
    Öblös vitorlája hajt igen nagy szelet.
    Ezt mihelyt valami szellő megmozgatja,
    Azonnal kétfelé büszkén fintorgatja.
    Fel sem vesz senkit is nagy rátartiságban,
    Mintha csak ő volna ember a világban.
    Sajnálja a főldre bocsátni lábait,
    Útálván a véle testvér főld porait.
    Sőt büszke lelkének az esik terhére,
    A Teremtőt azért veszi crisisére;
    Hogy amely levegőt a szegény kilehell,
    Úri tüdejének színi ugyanazt kell. –

    Emberek! vagy hérók légyetek s istenek,
    Ha kevélységtekkel lehettek ilyenek;
    Vagy légyetek vélünk emberecskék ti is,
    Így több becsűletet fogunk adni mi is.
    Mely nagy balgatagság, csak embernek lenni,
    Mégis a hasonló embert fel sem venni!
    S azzal, hogy valaki másikat megvetett,
    Azzal pretendálni tőle becsűletet.
    A becsűlet olyan dögpárának langja,
    Mint a lidérc, melyet szűl a sír barlangja.
    Aki ezt kergeti, elrepűl előle,
    S azt szokta kísérni, aki szalad tőle.
    Az embernek igen kényes természeti,
    S magát megvettetve látni nem szereti. –
    Mit nyér hát, ki mindent odavét oktalanúl?
    Őtet is megveti minden: s kárán tanúl. –
    A kevélység csupán a bolondnak gondja;
    Úgy van! mert a kevély a világ bolondja.
    Hát a világnak Ily bolondja sok van-é? –
    Hogyne! sőt a világ az Ily bolondoké:
    Sőt már a kevélyek oly nagy számmal vannak,
    Hogy aki nem kevély, már azt tartják annak.
    Tarka luftballonok! lebegő árnyékok!
    Gyermekségből támadt fényes buborékok!
    Lám a nemes ércek mind fenékre szállnak,
    Mikor az otromba tökök fenn úszkálnak.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Pavletits Béla előadása

  • Petőfi Sándor: Sorshúzás előtt

    Kétszázezer forint! reá
    Gondolni is alig merek.
    Nagyúr leszek, mennykő nagy úr,
    Föltéve persze: ha nyerek.

    Vajon hová teszem e pénzt?
    Mindenh’á, csak ládámba nem!
    Meg nem penészedik az én
    Ládámban, hiszem istenem.

    Amint nyerek: elnyargalok
    Tóth Gáspárhoz nagy hirtelen,
    És e jó úrnál eddigi
    Kontóm szépen lekvittelem;

    Aztán (most már készpénzemért!)
    Jó téli öltönyt varratok;
    Mert közel a tél, s mostani
    Ruhámban meg is fagyhatok.

    Mily jól esik majd: ha fogat
    Vicsorgat énrám a hideg,
    Hahá! mily jólesik: fügét
    Mutatni őkegyelminek.

    Ugy ám, de hátha nem nyerünk?…
    Ha nem nyerünk: isten veled,
    Jó téli öltöny! – de sebaj,
    Megszoktam már a hideget.

    Pest, 1845. szeptember 10–24. között

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Csőre Gábor előadása

  • Petőfi Sándor: Száll a felhő…

    Száll a felhő, magasan, magasan,
    Az én rózsám messze van, messze van.
    Száll a felhő nyugatra, nyugatra,
    A napnak is arra van az utja.

    Szállj, felhő, szállj a rózsám fölébe,
    Mondd, hogy oly bús a szivem, miként te.
    Szállj te is, nap, a rózsám fölébe.
    Mondd, hogy úgy ég a szivem, miként te.

    Berence, 1846. szeptember végén

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár – Petőfi Sándor összes költeményei

  • Faludy György: A jövő század lesz a végső

    A jövő század lesz a végső,
    kipusztulnak az emberek –
    mögéjük kapdosni is késő.
    Zabáljatok! Élvezzetek!

    Ne gyűjtsetek pénzt. Szórjátok szét.
    A pusztuló idő szele
    port fúj belőle. Unokátok
    nem tud mit kezdeni vele.

    Hol van a szerelem s a szépség?
    Hol hagytátok az irodalmat,
    társalgást, könyvtárt és lugast?
    Mind haldokolnak vagy meghaltak.

    Le télen az Amazonászra
    luxusban, míg csak van vize,
    nyáron Báliba, Saint Tropez-be
    (nem tarthat vissza senki se),

    s ha nincs reá mód, üljetek le
    a TV-hez olcsóbb utakra,
    hallgassatok rossz zenét, filmet,
    mely nem hatol le a tudatba,

    a politikát se hagyjátok
    üres locsogásnál alább,
    s jegyezzétek meg a reklámot,
    az áruk sírfeliratát.

    (Budapest, 1997)

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Lesznai Anna: Nyári nap

    Párom ma jön: ajándokul
    Bíbor szerelmet hoz nekem,
    S hogy édesb legyen benne bíznom,
    Messziről jön és idegen.

    Ugy-e azért késtél soká,
    Hogy harmatos kín hamva lepjen,
    Hogy nyári napok forró lázán
    Mézzé vált vágy verje ki testem.

    Csudálkozva nézem karom,
    Mint hajlik ölelésre íve,
    Mély gyökerű gyönyörök íze
    Gyülemlik csókká ajkamon.

    Bő fényözön csurog a kerten,
    Sok izzó kelyhű tárt virág,
    Én és a kéklő szilvafák
    Állunk, várunk napfénykeverten.

    Nem is akarunk más gyönyört,
    Elég lesz, ha duzzadva éled
    Érett testünk – és ha tevéled
    Kemény szívem gyengére tört.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Trokán Anna előadása

  • Szilágyi Domokos: Viszonylag

    boldog lehetek,
    hogy törődhetem veletek,
    mert magammal is így törődöm;
    viszonylag sokat tehetek,
    ha fölismerem bennetek
    mindazt, mi jó s mi rossz e földön;
    viszonylag csak hasznomra van,
    ha bennetek nézem magam,
    megtudni: mért és hogyan élek;
    viszonylag biztos igazam
    innen őrzöm minduntalan –:
    a világ léptéke a lélek;
    viszonylag jól dolgozhatom,
    míg példátokból tudhatom:
    a lélek léptéke a munka;
    viszonylag ékes szavakon
    csak így, csak így indíthatom
    önmagamat felétek útra; –
    viszonylag boldog lehetek
    s elégedett: hogy tehetek,
    hogy eme gyönyörű kínomnak
    élhetek, s hogy tiértetek
    láthatok én és érthetek
    s ti érettem –: mert így lehet
    elejét vennem az iszonynak,
    hogy boldog lehessek viszonylag.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Molnár Piroska előadása

  • Fodor András: Szerelmünk földi tája

    Tudnál-e így szeretni,
    ahogy e táj adja magát
    viharok ostromában,
    eső bozontjain át?

    Mikor sziklák közül a felhők
    csordája lerohan,
    színe hitében lüktet,
    vár állhatatosan.

    Mikor a keserű szél a völgybe
    akasztja karmait,
    ereje duzzad, szárnyalón
    fölé emelkedik.

    Mikor borzongva sompolyog a földön
    a dermedt-szürke ég,
    füvek nyelvét pendítve akkor
    zümmögi melegét.

    A fogyhatatlan hűség
    lehet ily egyszerű,
    teremti, egyre újítja magát
    a győzelmes derű.

    Nem a szemem csalása, nem
    önáltató vigasz,
    akárhogy nézem, vallatom,
    öröme rámszavaz.

    Oltalma ki nem alszik,
    erősebb, mint a fény,
    átsüt rajongó hazugok
    mocsár-tündökletén.

    Elfárad minden ölelés,
    becéző kar lehull,
    de láttam, él szerelmünk földi tája
    elronthatatlanul.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Kalocsay Miklós előadása